Nemzetközi projekt nyitókonferenciáját rendezte a Széchenyi István Egyetem

forrás: Prím Online, 2021. december 19. 11:57

Európai szintű, gyakorlatorientált mesterképzési és doktori programok kidolgozásában vállal vezető szerepet a Széchenyi István Egyetem. A RUN-EU+ elnevezésű projektben – amelynek nyitó, nemzetközi konferenciáját a győri intézmény tartotta – ír, osztrák, holland, portugál és finn egyetemek vesznek részt.

A Széchenyi István Egyetem a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (Regional University Network-European University – RUN-EU) tagjaként tavaly sikeresen pályázott az Európai Bizottság Európai Egyetemek Kezdeményezésében. A nyertes konzorciumban a győri intézményen kívül további hat egyetem vesz részt (a portugál Leiriai, valamint Cavadói–avéi Politechnikum, az ír Shannoni Műszaki Egyetem, a holland NHL Stenden Alkalmazott Tudományok Egyeteme, a finn HAMK Egyetem és az osztrák Vorarlbergi Alkalmazott Tudományok Egyeteme). Ezen „szövetség” idén októberben egy új, RUN-EU+ elnevezésű projektet indított, amelynek első, nemzetközi konferenciáját a Széchenyi István Egyetem tartotta meg.

 

A nyitórendezvényen a gyakorlatorientált tudományos együttműködésekről értekeztek a résztvevők. A RUN-EU és a RUN-EU+ céljait dr. Siobhan Moane (Shannoni Műszaki Egyetem) mutatta be. Elmondta, hogy a RUN-EU tagjai 76 ezer hallgatóval és nyolcezer munkatárssal – köztük négy és fél ezer oktatóval-kutatóval – rendelkeznek. Az összefogás révén új típusú tudásmegosztásra és -átadásra nyílik lehetőség, közös képzések és kutatási programok indulhatnak, ösztönzik a hallgatók és a munkatárs mobilitását, és előmozdítják az egyes régiók gazdasági, környezetvédelmi, társadalmi és kulturális tevékenységeit. A RUN EU+-projekt akkreditált, szakmai gyakorlaton alapuló, európai szintű kutatási programok, valamint közös mester- és PhD-képzések megvalósításáról szól az iparral, az üzleti élettel és a társadalmi partnerekkel együttműködve.

 

Az online konferencián nemcsak magyar, hanem ír, finn, holland, osztrák és portugál résztvevők is voltak

 

Ebben a Széchenyi István Egyetem a Shannoni Műszaki Egyetemmel együtt az európai hálózatot átívelő, gyakorlatorientált mesterképzési és doktori programok kidolgozásában és kísérleti programok lebonyolításában vállal vezető szerepet. Emellett részt vesz a partnerintézmények tudományos humánerőforrásának fejlesztésben, a nyílt tudományt – azaz a tudományos kutatások minél szélesebb körű elérhetőségét – szolgáló gyakorlatok kidolgozásában és fejlesztésében, valamint a közös prioriásokon alapuló kutatási témák feltárásában.

 

A konferencián Ablonczyné dr. Mihályka Lívia professzor, a Széchenyi István Egyetem társadalmi kapcsolatokért felelős elnöki megbízottja kifejtette: a felsőoktatási intézményeknek egyre nyitottabban, környezetükkel szorosan együttműködve kell tevékenykedniük, s ebben a külföldi egyetemekkel való partnerség rendkívül fontos. Hozzáfűzte: a Széchenyi-egyetem jelentős szerepet játszik Győr és a térség gazdasági fejlődésében. Az intézmény kínálatában a szakképzéstől a doktori képzésig minden szint megtalálható, és tapasztalataik szerint a vállalati szférában is jelentős számban vannak olyan szakemberek, akik saját munkakörnyezetükben képesek kutatási témákat megfogalmazni és nemzetközileg értékes publikációkkal PhD-programot teljesíteni.

 

A rendezvényen a győri egyetem társult partnerei közül, a MediKlaszter és az Audi Hungaria Zrt. képviselője tartott előadást. Dr. Bárdos Kirsztina, a MediKlaszter és a Gépipari Tudományos Egyesület ügyvezető igazgatója az egyetemi vállalati együttműködésekben történő kutatási tevékenységek hatásairól beszélt. Dr. Dobra Zoltán – aki jelenleg a Volkswagen-konszernen belül Kínában dolgozik sorozatelemző és elősorozat-elemző központvezetőként – a gyakorlati kutatáson alapuló PhD-kutatásokról számolt be. A szakember saját tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, hiszen idén tavasszal végezte el a Széchenyi István Egyetem hazánkban egyedülálló, angol nyelvű Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programját.

 

A Széchenyi-egyetem folyamatosan ösztönzi a nemzetközi kutatási együttműködések létrejöttét, amelyeket a konferencia nagymértékben segített.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05