50 milliós Digitális Felzárkóztatási Alapot indít a Magyar Vöröskereszt és a Telenor
Digitális alapot indít a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvétel javítására a Telenor és a Magyar Vöröskereszt. Az alapból a kor elvárásainak megfelelő eszközökre - mobiltelefon, tablet, laptop - és szoftverekre lehet pályázni. A Digitális Felzárkóztatási Alapot a mobilszolgáltató 50 millió forinttal támogatja. Az alap az első évben elsősorban és kiemelten a gyermekvédelmi gondoskodásban élő, valamint a Családok Átmeneti Otthonában élő gyerekekre fókuszál. A fenntartható finanszírozáshoz további vállalatok és magánszemélyek csatlakozását várják.
A járványhelyzetre való tekintettel idén nem szervez karácsonyi ünnepséget a Telenor, és az erre szánt összeget jó ügyre fordítja. Ennek érdekében a Magyar Vöröskereszttel közösen 50 millió forintos kezdő összeggel elindítja a Digitális Felzárkóztatási Alapot. A pénzügyi alap kapcsolattartásra, tanulásra, internetezésre alkalmas eszközök – például mobiltelefon, tablet, laptop – vagy szoftverek vásárlását támogatja. A pályázat egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi, valamint gyermekjóléti intézmények (kórházak, idősotthonok, családok átmeneti otthona, valamint gyermekotthonok), illetve szociálisan rászoruló személyek (elsősorban tanulók, idősek, nagycsaládosok, gondozásra szorulók, egyszülős családok gyermekei, valamint a szociális- és gyermekvédelmi/jóléti ellátórendszer ügyfelei) számára szól. Az alap folyamatosan nyitott, a beérkezett pályázatokat havonta bírálják el.
„Abban hiszünk, hogy az adománygyűjtés nem csak az ünnepek idején fontos. Szeretnénk, ha a program fenntarthatóan, hosszabb távon is működne, ezért cégek, szervezetek és magánszemélyek számára is megnyitjuk a lehetőséget az Alap támogatására.” – mondta Erdélyi Márk, a Telenor jogi és reputációs vezérigazgató-helyettese.
A Telenor és a Magyar Vöröskereszt együttműködése hosszú időre nyúlik vissza: 2013 óta dolgoznak közösen azon, hogy a mobilinternetet és a digitális megoldásokat a legnagyobb itthoni humanitárius szervezet munkájába integrálják, 2014-ben pedig stratégiai megállapodást kötöttek, amelyben a telekommunikációs vállalat támogatóként tett vállalásokat a Vöröskereszt katasztrófa-készenléti és válaszadási munkájának támogatására. Mindezeken túl a Telenor a Vöröskereszt munkáját támogató több közös fejlesztésben is részt vállal.
„A Magyar Vöröskereszt minden olyan elvi és gyakorlati lehetőséget megragad, mely elősegíti rászoruló embertásaink támogatását. Stratégiánk mentén - összhangban humanitárius elveinkkel, értékeinkkel - elkötelezettek vagyunk a digitális átalakulás és felzárkóztatás mellett. Ez a jelentős összeg elősegíti ezirányú törekvésünket, egyúttal lehetőséget teremt arra, hogy támogassuk a rászorulók online tanulását és információszerzését, illetve az akaratlan digitális elszigeteltségben élők számának csökkentését.” – nyilatkozta Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.
A Telenor az otthonokban élő gyerekekért
Az Alap az első évben elsősorban és kiemelten a gyermekotthonokban élő, valamint a családjukból kiemelt gyerekekre, a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekre, valamint a Családok Átmeneti Otthonában élőkre fókuszál. Magyarországon közel 25 000 gyermek és fiatal él a családjából kiemelve. A Telenor karácsonyi kampányában a gyermekotthonokban élő gyerekek támogatását tűzte ki célul. Többek közt ezt a törekvést szolgálja a Digitális Felzárkóztatási Alap létrehozása is. A Telenor felkérésére Dragomán György író-műfordító gondolta újra A kis gyufaárus lány történetét, amely könyvben is megjelent. A könyv megvásárlói a gyermekotthonban élő gyerekek, és mentorprogramjuk révén a velük foglalkozó önkéntesek számára segítséget nyújtó Gyermekhíd Alapítványt támogatják. Emellett a 06-80-621-000 ingyenesen hívható telefonszámon december 20-ig meghallgató a történet új befejezése; a Telenor pedig minden december 20-ig beérkező hívás után 500 forinttal támogatja az Alapítványt.
Kapcsolódó cikkek
- Digitalizálja repülési dokumentációit a Wizz Air
- A gépjárműgyártásnak igazodnia kell a gyorsan változó és sokszínű hajtáslánc-mixhez
- Szombaton átadták a VISZ oktatási pályázatának díjait
- Betör a munkahelyekre a metaverzum, szintet lép az AI
- 6,5 milliárdos közbeszerzést nyert a Delta Systems
- Egy telefonhívás is átírhat nehéz sorsokat
- Digitalizálja gyártását a Dr. Oetker Magyarország
- Vékonykliens munkaállomásokkal támogatja a Delta Technologies a debreceni szakemberképzést
- Budapesten fejleszt a világ legnagyobb üveggyártója
- Több mint 600 alkotást neveztek a veszélyeztetett madarak megóvására indított kampányban
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.
Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot
A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez.
Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház
Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.