Egyre több külföldi fiatal jelentkezik a hazai mérnökállásokra

forrás: Prím Online, 2021. december 21. 16:53

Ugrásszerűen megnövekedett azoknak a külföldi diákoknak a száma, akik a műszaki felsőfokú tanulmányaik befejezése után a magyarországi nagyvállalatoknál szeretnének elhelyezkedni pályakezdő mérnöki pozíciókban – derül ki a Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség legfrissebb felméréséből. 

A felmérésben a szakemberek rámutatnak arra is, hogy az idei egyetemi, főleg vidéki campusokon megtartott állásbörzéken az volt a legjellemzőbb, hogy 80 – 90 százalékban határinkon túlról érkező fiatalok érdeklődtek a meghirdetett hazai mérnöki állások, gyakornoki lehetőségek iránt. A külföldi diákok elsősorban határozott időre szóló megbízatásokat kerestek, amelyek révén releváns szakmai tapasztalatokat és gyakorlati ismereteket szerezhettek meg.

 

„A mérnöki tudás és diploma sokat ér a piacon. Évek óta nagy a kereslet a fiatal pályakezdők iránt is, köszönhetően az országban megvalósuló újabb és újabb beruházásoknak, amelyek hozzáértő műszaki szakembereket igényelnek. A hazai felsőoktatás viszont továbbra sem tudja megfelelő számban garantálni a szakma következő generációját, aminek egyrészt az az oka, hogy egyre kevesebben jelentkeznek műszaki képzésekre, másrészt a lemorzsolódások miatt sokan el sem jutnak a diplomáig.” – foglalta össze a műszaki felsőoktatás sanyarú helyzetét Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke.

 

A tényekre, tapasztalatokra támaszkodva a szakember úgy látja, hogy a pályakezdő magyar mérnökök részint azért maradnak távol a kifejezetten őket megcélzó műszaki állásbörzéktől, mert sokan közülük eleve külföldi tapasztalatszerzésben gondolkoznak. Azok pedig, akik magyarországi nagyvállalatoknál szeretnének elhelyezkedni, jellemzően a diplomájuk átvétele után kezdenek bele aktívabban a munkakeresésbe és néznek utána a számukra legoptimálisabb pozícióknak, akár gyakorlati, akár konkrét állás formájában. Velük ellentétben a külföldi hallgatók jobban előre terveznek, és még a végzés előtt szeretnék biztosítani a helyüket valamely magyarországi nagyvállalat mérnöki csapatában, ezért növekszik évről – évre a nem magyar anyanyelvű diákok száma az állásbörzéken. A cégek saját statisztikái szerint pedig a hozzájuk jelentkezők közel felét sikerül is valamilyen pozícióban alkalmazniuk. A fizetések ugyanakkor a mérnöki szegmensben mindenki számára nagyon csábítóak. Jellemzően 1-2 éves munkatapasztalattal már akár félmillió forintot meghaladó bruttó fizetést kaphatnak a fiatalok, akiknek a vállalatok többsége számtalan továbbképzést, valamint kiszámítható, tervezhető karrierutat biztosít a folyamatos fejlődéshez.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Márciustól ingyenes IT-képzés indul álláslehetőséggel

2022-ben a tavalyi piaci előrejelzések alapján várhatóan tovább növekszik majd a szakemberhiány a hazai informatikai szektorban, amely csak a felsőoktatásban és a felnőttképzésben működő oktatási intézmények, a munkaerőpiac és az állam hatékony együttműködése révén mérséklődhet hosszabb távon. Magyarország digitális versenyképességének növelésében a 2020 óta zajló, államilag támogatott informatikusképzés mellett egyre jelentősebb szerep jut a munkáltatók és az oktatási intézmények által közösen indított intenzív és gyakorlatorientált képzéseknek is. 

2022. január 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58

Átszámítva közel 40 millió forintot fizettek a világ első SMS üzenetéért

2021. december 21. 17:35