51. alkalommal, hibrid változatban rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét

forrás: Prím Online, 2022. március 19. 13:32

Március 22-én és 23-án, több mint 140 kiállítóval, valamint közel 1200 állásajánlattal várja az érdeklődőket az 51. Műegyetemi Állásbörze. Hazánk egyik legrangosabb álláskereső rendezvénye idén hibrid módon kerül megrendezésre. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is.

A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Idén több újítással, színesebb programokkal, és számos új csatornával is készülnek a szervezők.

 

„Az elmúlt évek járványhelyzete megkövetelte, hogy online formában szervezzük meg az állásbörzét. 2021 őszén egyedülálló módon, hibrid formában került megrendezésre, és a tavalyi év sikeri alapján 2022 tavaszán ismételten hibrid – online és jelenléti – változatban tudnak az érdeklődők válogatni a több ezer ajánlat közül. Az online térben a vállalati szférában leginkább elterjedt és a távoktatásban is használt Microsoft Teamsen keresztül jöhet létre az interaktív kapcsolat. A kiállítói csatornákra a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon keresztül jelentkezhetnek be az álláskeresők. Ezeken a felületeken csetelhetnek, beszélhetnek a vállalatok képviselőivel, illetve a platform videóinterjú lebonyolítására is alkalmas. 15 kiállítóból többen is izgalmas és interaktív előadásokkal várják az érdeklődőket” – mondta Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója.

 

 

A legkeresettebb szakmák

A legnagyobb kereslet idén is a villamosmérnökökre (111) van. Gépészmérnököt 96 cég keres, míg mérnökinformatikusokat 94 cég szeretne alkalmazni. A villamosmérnöki és Informatikai karon végzett hallgatókat további 120 cég keres különböző pozíciókba, de sokan keresnek mechatronikai mérnököket, építészmérnököket, szerkezet-építőmérnököket, valamint műszaki menedzsert, pénzügy és számviteli szakembert, gazdálkodás és menedzsment szakembert, járműmérnököt, vegyészmérnököt és alkalmazott matematikust is.

 

„A Műegyetemi Állásbörze kezdetéig több mint 1200 állásajánlatot kínálnak az üzleti partnereink, de ez dinamikusan nő és folyamatosan bővül az állásbörzét követően is. A munkaadók sokszínűségét jellemzi, hogy foglalkoztatottságuk 11 és 57000 fő között mozog. A vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig szektortól függően 9-100 százalék közötti, átlagosan 65,5 százalék. A kiállítóink között több egyetemi szervezet és nemzetközi versenyeken résztvevő sokszorosan díjazott versenycsapat is szerepel” – tette hozzá a Orbán Balázs, főszervező.

 

Munkaerő változások a pandémia után

A gyártóiparon és a turizmuson kívül gyakorlatilag minden egyéb szegmensben továbbra is adott a lehetőség az otthoni munkavégzésre, sőt, sok cégnél teljes munkaidőben home office-ban dolgoznak az alkalmazottak. A Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss felmérés szerint várhatóan a pandémia után is marad a home office rendszere. A közvélemény-kutatásban megkérdezett munkáltatók többsége az adókedvezmények hatására sem tervezi növelni a 25 év alattiak számát a cégnél, ám többen vélik úgy, hogy sokkal nehezebb a pandémia kirobbanása óta megfelelő jelöltet találni egy-egy pozícióra. A felmérésben több száz céget, köztük 100 börze kiállítót, IT-cégeket, a turizmusban érdekelt vállalatokat, továbbá marketinges és jogi tanácsadással foglalkozó cégeket kerestek meg.

 

Megújult külső, új arculat és Podcast

Az idei évtől a rendezvény új arculatot kapott. „A hallgatói fókuszcsoportos beszélgetés és felmérés eredménye lett az, hogy meg kell újulnunk. Más lett a logó is, új stílusjegyeket tartalmaz, a színe és a formája követi a mai irányzatokat. Ám újdonság az is, hogy elindult a Keress jól! című Podcast csatornánk is, amivel minden megosztón jelen vagyunk” – árulta el Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, pályakezdő és felsőfokú végzettséggel rendelkező tapasztalt munkavállaló számára.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Korszerű tudás az állásszerzésért

Folytatja nagysikerű képzési programját a Microsoft: a LinkedIn-nel együttműködve világszerte 10 millió embert terveznek bevonni olyan képzésekbe, amelyek a digitális szektorban nagyon keresett hat szakterületen kínálnak tudást, és ezzel jobb esélyt az elhelyezkedésre. 350 ingyenes kurzus indul hét nyelven, ezekben a szakmákban: ügyintéző, projektmenedzser, üzleti elemző, rendszergazda, szoftverfejlesztő, adatelemző. A bizonyítvány megszerzői LinkedIn jelvénnyel adhatják tudtára a munkaadóknak, milyen szakterületeken szereztek jártasságot.

2022. december 2. 18:36

Így teszi fejlettebbé az ipari 5G az AMR-alkalmazásokat és teljesítményüket

Új napra virrad a negyedik ipari forradalom, mivel az 5G-s mobil vezeték nélküli szabvány régóta várt lehetőségeket teremt az ipari dolgok internete (IIoT) számára. Ez pedig azt jelenti, hogy az autonóm mobil robotok (AMR-ek) is élvezhetik a következő generációs nagy sebességű hálózat előnyeit.

2022. december 2. 11:17

A fényezőkabinokban dől el a járműjavító műhelyek sorsa

Olyan időket élünk, amikor a vállalkozások működésének egyik legfontosabb alapja a rugalmas alkalmazkodás. Mégpedig akár egyik napról a másikra. Nem kivétel ez alól a fényezési szektor sem, ahol az újabb és újabb nehézségek immár évek óta gyors egymásutánban követik egymást, fellélegzésre sem hagyva időt. Minden korábbinál szükségesebbé vált a költségek racionalizálása és a teljesítmény optimalizálása, nemcsak a profit növelésének, de az ügyfélkör megtartásának érdekében is.

2022. december 1. 20:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55

Az energiatárolás lehet a válság megoldásának kulcsa

2022. november 18. 09:55