Kitörési pont lehet az ismertség- és márkaépítés azoknak, akik ezt felismerik

forrás: Prím Online, 2022. március 23. 15:53

A GVH friss kutatása szerint a kiskereskedők online kampányaiban még mindig a közösségi média dominál. A banner hirdetések egyelőre a kis- és középvállalkozások körében kevésbé népszerűek, pedig a márkaismertség építése révén az értékesítésben is megmutatkozik a hatásuk. A DisplayNOW hirdetési webshop a fentiekből kiindulva a KKV-k marketingköltési szokásainak tudatosítását célozza meg.

Nemrég látott napvilágot a GVH 2021-es kutatása „Piacelemzés az adatvagyon keletkezéséről és szerepéről az online kereskedelemben” címmel, melyben online kiskereskedőket is megkérdeztek a marketingköltési szokásaikról. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a kiskereskedők kampányaiban továbbra is a közösségi média dominál, amelyet ugyanott fizetett hirdetések, majd árösszehasonlító oldalak bevonása és hírlevelek alkalmazása követ. A felmérés szerint a kis forgalmú webshopok nem gyűjtenek adatot a fogyasztóikról, még a rendelkezésre álló jogi lehetőségek közt sem.

 

Csasztvan Nóra, a DisplayNOW hirdetési webshop vezérigazgatója ezt így kommentálja: „Nem meglepő eredmény, de elgondolkodtató. Fontos lenne, hogy minden KKV felismerje a minőségi tartalomban megjelenő hirdetések erejét.” – mondja. Nóra tapasztalata szerint valószínűleg nincs mindenütt megfelelő szakértelem, tapasztalat, hisz e cégeknél sokan részmunkaidőben végzik a marketingfeladatokat.

 

Azonban az e-kereskedők nem csak top szakértő munkatársakkal vagy magas marketingköltségvetéssel lehetnek képesek a közösségi médián túlmutató, hatékony hirdetési megoldásokat alkalmazni Csasztvan Nóra szerint. A lényeg a hozzáállásban rejlik, hisz a márka megkülönböztetése, a márka iránti bizalom és a márkaismertség építése hosszabb távon az értékesítési eredményekben egyértelműen meglátszik. Ezzel a közepes vagy nagy e-kereskedőknél minden szakember tisztában van, ezért a kicsikkel ellentétben ők online tartalomoldalakon hirdetnek display hirdetésekkel.

 

„A profi újságírók tartalmai körül elhelyezett látványos, következetesen alkalmazott display hirdetések felkeltik a figyelmet, és növelik a márkaismertséget, ez pedig a fogyasztókért zajló óriási piaci versenyben a KKV-k számára is elengedhetetlen.” – fogalmaz Csasztvan Nóra. A DisplayNOW célja, hogy tudatosabbá tegye a marketingköltési szokásokat ebben a szegmensben. A cég tavaly áprilisi indulása óta a minőségi online médiumokban való megjelenés már a kis-és középvállalkozások számára is lehetséges, ráadásul csupán néhány kattintással. 

 

Forrás: Piacelemzés az adatvagyon keletkezéséről és szerepéről az online kereskedelemben – GVH.

Kulcsszavak: marketing DisplayNOW GVH

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem csak a nappaliban, hanem ipari csarnokokban is felbukkan majd az Apple Vision Pro

Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes, fejen hordható eszköz szórakoztatóipari és irodai környezetben való felhasználásáról már sok szó esett, ugyanakkor az eszközben rejlő üzleti és ipari lehetőségekről egyelőre alig lehetett hallani. A Delta Systems Kft. fejlesztői összegyűjtöttek néhány olyan szemléletes példát, ahol nem csak látványosságként, hanem üzleti előnyt teremtő termelőeszközként is funkcionálhat a jövőben az Apple csodaszemüvege.

2023. szeptember 26. 15:44

Innovatív bioműanyag projekt megvalósulásához járul hozzá az ABB

A megújuló és fenntartható vegyipar egyik úttörőjeként számontartott Avantium új üzemet épít, mellyel a fosszilis alapanyagokat fokozatosan kiváltó bioalapú műanyagokra való átállást kívánja előmozdítani. A hollandiai Delfzijlben található létesítmény egy olyan újszerű technológiát fog alkalmazni, amely a növényi cukrokat a polietilén-furanoátnak (PEF) nevezett következő generációs műanyaggá alakítja át.

2023. szeptember 26. 12:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59