Rekord mennyiségű öntvényt állít elő a Busch-Hungária

forrás: Prím Online, 2022. április 13. 19:58

Több mint 43 ezer tonna nehézgépjármű-alkatrész előállításával működésének legsikeresebb évét zárta tavaly a győri Busch-Hungária. Magyarország legnagyobb vasöntödéje húsz százalékkal emelte termelési volumenét 2021-ben, jelentős műszaki beruházásai révén ma már óránként több mint 20 tonna hulladékvas beolvasztására és újrafelhasználására képes. A 360 dolgozót foglalkoztató vállalat pénzügyi értelemben is erős évet tudhat maga mögött, árbevétele tavaly csaknem 66,5 millió euró volt. 

Az európai vasöntészeti piacon is kiemelkedő eredményt a Busch-Hungária intenzív technológiai fejlesztésekkel alapozta meg. „Lezártunk egy ötéves innovációs periódust, melynek keretében közel 19 millió euró értékben hajtottunk végre beruházásokat. Ennek eredményeként a tavalyi év végén 25 százalékkal növeltük az olvasztási kapacitásunkat, ami azt jelenti, hogy a feldolgozható alapanyag mennyisége másfélszeresére nőtt 2017-hez képest. Ezzel párhuzamosan iparági viszonylatban is kimagasló szintre, 80 százalék fölé emeltük az üzem kihasználtságát, valamint maximalizáltuk a műszaki rendelkezésre állást”  – fejtette ki Hegymegi Dávid, a Busch-Hungária ügyvezető igazgatója.

 

 

A győri vállalat több mint 43 ezer tonna magas minőségű öntvényt állított elő tavaly, ami öt év távlatában 51 százalékos növekedést jelent. A Busch-Hungária a piaci igények változásait rugalmasan kezelte, így üzletileg is jelentős sikert ért el, árbevétele 2021-ben közel 66,5 millió euró volt, ami 53 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A győri öntöde fejlesztése ezzel korántsem ért véget, a cég a következő években is folytatja kapacitásbővítő és hatékonyságnövelő beruházásait, illetve a munkakörülmények javítása és a fenntarthatóbb működés érdekében folyamatosan korszerűsíti üzemi területét és irodaépületeit.  

 

 

„Mérföldkőhöz értünk a szempontból is, hogy vállalatunk 15 éve csatlakozott a németországi BPW Csoporthoz, és ezzel nagy lépést tettünk a mai sikereinkhez vezető úton – tette hozzá Hegymegi Dávid. A Busch-Hungária megerősítette a járműipar élvonalához fűződő kapcsolatait, és az öntészet győri hagyományainak megőrzése mellett számos innovációval európai szinten is kivívtuk a szakma elismerését. Az előttünk álló években nemzetközi pozíciónk erősítésén dolgozunk, hogy az európai vasöntészet meghatározó szereplőjévé válhassunk.”

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05