Veszélyben a családi vállalkozások jövője?

forrás: Prím Online, 2022. április 17. 16:21

A PwC kutatása szerint a Covid-19-világjárvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43%-a elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe mint a pandémia előtt, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben. A felmérés arra is rámutat, hogy a mostani generáció tagjainak mindössze fele, az utódoknak viszont közel háromnegyede gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben.

 

A családi vállalkozások vezetői vonakodnak átadni a stafétát

A PwC globális felmérésben a családi vállalkozások következő generációs tagjai számoltak be a legfontosabb prioritásaikról és az előttük álló kihívásokról. A kutatásban megkérdezettek közel fele (43%) nyilatkozott úgy, hogy elkötelezettebbnek érzi magát a vállalkozás iránt, és aktívabban részt vesz a szervezet életében mint a világjárvány előtt. A válaszadók 56 százaléka úgy véli, hogy a családtagok közötti, vállalkozással kapcsolatos kommunikáció a világjárvány alatt fokozódott. Úgy tűnik azonban, hogy a pandémia okozta bizonytalanság miatt a jelenlegi generáció kevésbé hajlandó átadni az irányítást, és a következő generáció tagjai számára is nehezebbé vált az érvényesülés. A 2019. évi felmérés során az utódok 48% mondta azt, hogy jelentős belső feladatokat kapnak, most mindössze 28%-uk nyilatkozott így. 

 

A válaszadók több mint fele (57%-a) szerint a jelenlegi generáció vonakodása a nyugdíjba vonulástól szintén nagy kihívást jelent a fiatalabb nemzedék számára. A következő generáció tagjainak 39%-a tapasztalt ellenállást a vállalkozáson belül a változások elfogadásával szemben. Pozitív fejlemény azonban, hogy a családi vállalkozások 61%-a rendelkezik utódlási tervvel, és a megkérdezettek 39%-a részt is vett ennek kidolgozásában.

 

Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa az utódlási nehézségek kapcsán hozzátette: „A tapasztalatok alapján hazánkban átlagosan minden harmadik cég elbukik a generációváltáskor. Ennek egyik oka, hogy Magyarországon csak a rendszerváltást követően indultak az első családi cégek, így nem áll rendelkezésre minta és tudás az átadásra. Ráadásul itthon általában kisebbek a családi vállalkozások mint Nyugat-Európában, ami azzal is jár, hogy jóval több feladat hárul az alapító tulajdonosra, nincs kapacitás strukturált irányításra, így a sikeres átadás is sokkal esetlegesebb.”

 

 

A generációváltás új perspektívát hozhat

A PwC nemrégiben a családi vállalkozások tulajdonosainak jelenlegi generációját is megkérdezte, és bár sok téren egyetértenek a következő generáció tagjaival, van néhány figyelemre méltó különbség. Mindkét generáció a növekedésre összpontosít, ugyanakkor a jelenlegi generációnak csak a fele gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben, szemben az utódok közel háromnegyedével. A következő generáció tagjainak hasonlóan magas aránya (76%) véli úgy, hogy vállalkozása aktívan segíti a helyi közösséget, míg a jelenlegi vezetők alig több mint fele (54%-a) gondolja ezt. A generációk között némi digitális szakadék is megfigyelhető. A következő generáció tagjainak 42%-a és a jelenlegi generáció 38%-a véli úgy, hogy vállalkozása erős digitális képességekkel rendelkezik, de az utódok egyharmada szerint a jelenlegi generáció nincs teljesen tisztában a digitalizáció lehetőségeivel és kockázataival a vállalkozásában.

 

„Az alapító tulajdonos szerepe sokszor a vevői és szállítói kapcsolatok biztosítása, a cégen belül és az üzleti partnereknél is nagy tekintélye van, ami nem változtatható meg egyik napról a másikra. Egy cég csak akkor adható át sikeresen, ha tudatos, fokozatos az átmenetre való felkészülés mindkét generáció részéről. Ha ez nem kezdődik meg időben, akkor a második generáció már lehet, hogy egy másik terület irányába indult, a váltás idejére már 8-10-15 év tapasztalattal felépít egy másik karriert és nem tér vissza a családi vállalkozásba” – világít rá még egy fontos átadást nehezítő aspektusra a PwC szakértője. 

 

Van még tér a női vezetők helyzetbe hozására

A felmérés arra is rámutat, hogy sok családi vállalkozásnak jót tenne, ha nagyobb figyelmet fordítana a következő generáció férfi és női tagjainak egymáshoz viszonyított szerepére. A következő generáció megkérdezett női tagjai közül jóval kevesebben, 43%-uk tölt be vezető szerepet, szemben a férfi válaszadók 59 százalékával. Az üzleti növekedés, mint fő prioritás elérésében a nőknek mindössze fele (53%) vesz aktívan részt, szemben a férfiak 69%-ával. 

 

Polacsek Csaba szerint a családi vállalkozások jó jelzői a globális gazdaságnak, és felmérésünk eredményei biztatóak e tekintetben. A családi vállalkozások következő generációja érzékeli az ESG és a növekedés közötti létfontosságú kapcsolatot. Készek tanulni, alkalmazkodni és nagyobb szerepet játszani mind a vállalkozásuk, mind a családjuk jövőjének alakításában. A következő generáció elkötelezettségét látva bízhatunk egy fenntartható növekedésre épülő jövőben.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Így lehet sikeres a digitális átállás az ipari vállalatoknál

Az ipari vállalkozások 94 százaléka szerint a digitális átalakulás nagy hatással lesz a működésükre a következő 2-3 évben, ugyanakkor 55 százalékuk még mindig csak részben felkészült a hatékony digitalizációra – derül ki a Schneider Electric és az Omdia közös felméréséből. Számos cég kiemelten kezeli a fejlett elosztott vezérlőrendszerek (DCS) bevezetését.

2022. szeptember 28. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38