Startupok és nagyvállalatok: együtt sikeresebbek

forrás: Prím Online, 2022. május 13. 17:36

A friss ötlet, agilitás és az innovációban testet öltő tudás társul a sokévtizedes szakértelemmel, tapasztalattal, technológiai háttérrel, értékesítési kompetenciákkal, partneri hálózattal és erős pénzügyi háttérrel. Így támogatja egymást startup és nagyvállalat, amely együttműködésére egyre több a példa itthon és a nagyvilágban. Az idei Startup Safari konferencián vállalatvezetők, startupok, befektetők készítettek látleletet a hazai startup ökoszisztémáról.

A régiónk minden országa több startup unikornist – vagyis olyan induló vállalkozást, amelynek értéke meghaladja az egy milliárd dollárt – tudott felmutatni az elmúlt években, Magyarországról egy startup, a SEON került ennek az értékelésnek a közelébe. Többek között, ez is elhangzott az április végén, kiemelkedő érdeklődés mellett megtartott Startup Safari konferencián, a hazai startup világ legnagyobb seregszemléjén.

 

Az előadók és a panelbeszélgetések résztvevői egyfelől számba vették az elmúlt évek sikertörténeteit, másfelől igyekeztek választ adni arra is, hogy miért nem tudott a hazai startup szcéna több, a nemzetközi színtéren is kiemelkedő teljesítményt elérő vállalkozást felmutatni az elmúlt években. A régiónk ugyanis nagyot ment az elmúlt időszakban: 2015-ben még csak 6 unikornis emelkedett ki innen, ma már 37 ilyen cég van Közép-Kelet-Európában.

 

A „Hypergrowth by Microsoft” témakörben megszólaló elődók közül Myladie Stoumbou, a Microsoft kelet-közép-európai partnerkapcsolatokért felelős vezetője azt emelte ki, hogy mind az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft, mind pedig a startupok nyerhetnek azzal, ha együttműködnek egymással.

 

 

„Az elmúlt évek gazdasági krízisei azt mutatták meg, hogy azok a vállalkozások az igazán életképesek, amelyek egy nagyobb ökoszisztéma védőernyője alatt, annak részeként tevékenykednek és a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásaikat még válság idején sem fogják vissza” – mondta el a Microsoft Görögországból, online bejelentkező regionális vezetője. Myladie Stoumbou szerint a startupok azért választják egyre nagyobb számban a nagyvállalatokkal való együttműködés különböző formáit, mert ez növeli a versenyképességüket, pénzügyi forrásokhoz és új piacokhoz juttatja őket, ez pedig jelentősen mérsékli a kockázataikat, amelyeket így megoszthatnak egy stabil lábakon álló multival. Az ilyen partnerségre hozta fel jó példaként a szakember a Pfizer és a Biontech együttműködését a vakcinafejlesztésben.

 

Szabó Péter, a Microsoft partnerfejlesztési igazgatója Weiszbart Zsolttal, a Day One Capital, kockázatitőke befektető munkatársával és Jared Schrieber befektető- startuperrel, az InfoScout alapítójával és vezetőjével vitatta meg a hazai startup világ aktuális kihívásait. Ő többek között arra mutatott rá, hogy azok a vállalkozások válhatnak jó eséllyel unikornissá, amelyek már az indulásukkor megkockáztatják a belépést a nemzetközi piacokra.

 

„A magyar startupok lelkesek, ambiciózusak, tele vannak tudással és jó ötletekkel, még a befektetéseket kereső tőke sem hiányzik a hazai piacról. Gyakran az ügyfélszerzésben, a piacra jutásban szembesülnek leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal. Ezekhez nyújthat értékes segítséget nekik a világ egyik legnagyobb értékesítési csapatával és világszerte népszerű értékesítési platformjával rendelkező Microsoft” – mondta el Szabó Péter a panelbeszélgetésen. A konferencián elhangzott: a Microsoft Marketplace havi aktív vásárlóinak száma tavaly elérte a 4 milliót. Több mint 90 ezer felhőalapú megoldásokat kínáló szolgáltató van jelen ezen az értékesítési platformon, ahol jelenleg több mint 30 ezer applikáció és szolgáltatás érhető el.

 

Jared Schrieber szerint az ambiciózus célkitűzések fontosak, de ezeknek mindig a valóság talaján kell maradniuk. „Sokszor irreális tervekkel találkozom a magyar startupok vezetőivel beszélgetve. Ahhoz, hogy jó benyomást keltsenek a befektetőkben, a startupoknak átlátható, megalapozott pénzügyi tervekkel kell rendelkezniük” – mondta el a szakember. Hozzátette: Magyarországon a startupoknak meg kell birkózniuk a bürokráciával is, amely mind a vállalkozásalapítást, mind a hitelezést megnehezíti. Szerinte, ezeket a problémákat mihamarabb orvosolni kell.

 

Az április 28-29-én, immár hatodik alkalommal megrendezett Startup Safari a hazai startup ökoszisztéma legnagyobb eseménye, ahol a vállalkozások, nagyvállalatok és befektetők képviselői adnak betekintést a hazai és nemzetközi startup világ berkeibe. Az érdeklődők online és budapesti helyszíneken zajló előadásokon, beszélgetéseken, interaktív programokon és workshopokon vehettek részt. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mindent kézben tartunk

A tesztcsövet a centrifugába kell helyezni, a komponenst a korrekciós pozícióba, a csomagot a szállítószalagra: a legtöbb munkafolyamatban szükség van rá, hogy megfogjuk, majd valahová áthelyezzük a tárgyakat. A modern rendszerekben ezeket a pick-and-place műveleteket automatizált megfogók végzik. Ezeknek több millió egymást követő mozdulat során ugyanolyan erőteljesen és finoman, precízen és megbízhatóan kell működniük. Az ehhez szükséges erőt egyre inkább villanymotorok biztosítják: amilyen például a FAULHABER BX4 egysége. A Zimmer Group többek között a laboratóriumi folyamatok automatizálására is gyakran használt új GEP2000 sorozatú megfogóinál is ezt a megoldást választotta.

2022. május 19. 18:41

Hogyan hozhat változást az energiatárolás egy decentralizált energiarendszerben?

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével egyre fontosabbá válik az energiatárolás szerepe az egyes országok hálózati villamosenergia-ellátásában, valamint a kereslet és a kínálat ideális arányának megteremtésében. Európa-szerte már számos város vizsgálja, hogy miként válhatnak a középületek – például iskolák és kórházak – hatékony termelő-fogyasztókká, ezzel is segítve a hálózat egyensúlyának fenntartását.

2022. május 19. 11:20

Ruhaápolási megoldások mesterséges intelligenciával

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a továbbfejleszthető ruhaápolási megoldásaiban (upgradeable appliance) alkalmazott mesterséges intelligencia-technológia megkapta a biztonságtudomány globális vezetője, az Underwriter Laboratories AI-algoritmusokra vonatkozó reprodukálhatósági tanúsítványát.* A háztartási gépek piacán most első ízben kiadott hitelesítés bizonyítja az LG mesterséges intelligencia alapú, közvetlen meghajtást alkalmazó AI DD technológiájának fejlett képességeit. A gépi mélytanulást alkalmazó technológia azonosítja a mosásra vagy szárításra váró szövetek típusát, majd az alapján minden egyes töltetnél az ideális ciklust és beállításokat alkalmazza.

2022. május 19. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről

2022. május 16. 11:18

Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat

2022. május 10. 15:35

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

2022. május 5. 11:20

Nívó-díjat kapott a Magyar Telekom

2022. április 29. 20:24