Így lesz valódi élmény a kerékpározás!

forrás: Prím Online, 2022. június 2. 11:21

A biciklizés sosem megy ki a divatból. Sőt, most éli csak igazán reneszánszát! Egyedül vagy társaságban, városban vagy vidéken, bárhol és bármikor nyeregbe pattanhatunk és élvezhetjük a kerékpározás előnyeit. A tekerés nem csak az egészségünkre és lelkünkre hat kedvezően, hanem a baráti, családi kapcsolatainkat is erősíti, ha közösen vágunk neki a kalandnak. Az élményt pedig tovább fokozhatjuk, ha a Mio Cyclo Discover kerékpáros navigáció modelljeit is bevesszük a buliba.

 

Erősít, fogyaszt, feltölt

Mint minden mozgás, a biciklizés is jó hatással van a szervezetre. Nem kell élsportolónak lenni, már egy kis tekerés is felpezsdíti a vérkeringést, ami által javul a szervezet oxigénellátása. Kerekezés közben nő a légzés- és pulzusszám, emelkedik a vérnyomás, mindez hosszú távon erősíti a szív- és érrendszert.

 

A lábizmok mellett a felsőtest, a kar izmai is dolgoznak, egy hosszabb túra után könnyen előfordulhat, hogy másnap kiterjedt izomlázzal ébredünk. Aki pedig minden nap kétkeréken közlekedik, arról a felesleges kilók is gyorsan leolvadnak.

 

A test mellett pedig a lélek is gyógyul kerékpározás közben. A friss levegőn való mozgás boldogsághormont termel, ezáltal javítja a kedélyállapotot, és elűzi a stresszt. Az út mentén felbukkanó látnivalók új ismeretekkel és élményekkel gazdagítanak, a barátokkal, családdal eltöltött szabadidő vidámságot hoz életünkbe. Mindezekhez pedig tökéletes partnerként társulnak a Cyclo Discover kerékpáros navigáció legújabb modelljei.

 

Semmiről sem maradunk le

A Cyclo Discover kerékpáros navigációkkal elérhetjük a teljes európai biciklis és túraútvonal hálózatot, emellett a MioShare felületen keresztül gyorsan és könnyen szinkronizálhatjuk a STRAVA, Komoot és RouteYou kerékpáros és túraútvonal-tervezőkkel is. Ha megterveztük, merre fogunk haladni, akkor az irányt biztosan nem fogjuk útközben sem eltéveszteni, hiszen a Cyclo Discover navigációja minden irányváltás előtt hanggal figyelmeztet.

 

Ha pedig pihenőre vágyunk, akkor olyan pontnál érdemes megállni, amelyet a NeverMiss funkció jelez. Ilyenkor egy QR kód jelenik meg a navigáció kijelzőjén, amelyet a mobillal beszkennelve „fejthetünk meg”, és olvashatjuk el az adott látnivalóról szóló információkat. Sőt, mi magunk is bővíthetjük a listát, és a korábban megtett útvonalra feltölthetjük például, ha valahol ettünk egy finom lángost vagy láttunk egy gyönyörű épületet. Ez az infó jól jöhet majd azoknak is, akik esetleg ugyanezen az útvonalon fognak a következő túrájukon haladni.

 

Izgalmas játék lesz így a biciklizés

Ha kedvet kapunk egy kis biciklizéshez, de nem tudjuk, merre induljunk el, akkor a Cyclo Discover Connect és Pal modelljei azonnal a segítségünkre sietnek. A SupriseMe funkcióba írjuk be, hogy hány kilométert vagy hány percet szeretnénk kerekezni, és a navigáció máris feldob három lehetséges útvonalat. Csak rajtunk múlik, melyiket választjuk. A Cyclo Discover Pal készülék pedig a WeJoin funkciónak köszönhetően azt is lehetővé teszi, hogy meghívjunk másokat a közös tekerésre, vagy megosszuk egymással ezt az útvonalat, és mindannyian élőben lássuk, ki merre jár éppen. Ehhez elég, ha csak egy valakinek van Cyclo Discover Pal eszköze, a többiek a mobilon futó MioShare alkalmazáson keresztül tudják követni a csapat mozgását. Ez nemcsak jó móka, hanem hasznos is tud lenni, ha valaki esetleg letérne a közös útról és eltévedne.

 

Mindig kapcsolatban

Attól sem kell tartanunk, ha elkap egy zápor, hiszen ezek a készülékek vízállóak. Így akár esőben tekerve is elolvashatjuk üzeneteinket a navigáció kijelzőjén, amelyek például Messengeren, WhatsAppon, vagy Twitteren érkeztek. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a Cyclo Discover navigáció modelljeiben beépített Bluetooth és WIFI található, hogy kerékpározás közben is folyamatosan kapcsolatban maradhassunk szeretteinkkel.

 

A készülék mindig szem előtt van, hiszen egyszerűen és könnyen rögzíthető a kormányra. A Cyclo Disover modelljeinek menürendszere jól átlátható, érintőképernyős kijelzőjükön keresztül gyorsan tudunk bennük navigálni. Bármikor megnézhetjük például, hogy mennyit tekertünk, milyen gyorsan bicikliztünk, milyen útszakaszok várnak még ránk, de ezeken kívül számos egyéb hasznos információt is elérhetünk még a navigációban, ami a jó minőségű akkumulátornak köszönhetően akár 17 órán át hű társunk lehet az élményekkel teli kerékpározás közben.

Kulcsszavak: navigáció Mio

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

Megaerős WiFi egy kompakt adapterben és egy sokoldalú USB hub

A régebbi típusú laptopok és számítógépek csak korlátozott mértékben, lassabb sebességgel vagy egyáltalán nem támogatják a vezeték nélküli hálózatokat. Sőt, sok esetben a laptopok WiFi-moduljának cseréjét tovább nehezíti az esetleges garanciavesztés vagy a kompatibilitás hiánya is. Erre jelent megoldást a Sandberg USB 3.0-ás kompakt WiFi-adaptere, a Mini WiFi Dongle.

2024. április 1. 14:51

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09