Egyszemélyes háztartások – így csökkentsd otthon az ökológiai lábnyomod
Egyre több az egyszemélyes háztartás világszerte, ami többek közt a jóléttel, a jövedelmek növekedésével és az elöregedéssel hozható összefüggésbe. Egy kutatás szerint ugyanakkor minél kevesebb ember lakik egy háztartásban, annál nagyobb a környezetre rótt teher, amelyhez a háztartási nagyberendezések használata is hozzájárul. A környezettudatosság jegyében az LG szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet az energiatakarékos eszközhasználattal kapcsolatban kifejezetten az egyszemélyes háztartásban élőknek.
Az egyszemélyes háztartások száma folyamatosan emelkedett az elmúlt évtizedben, Európában 2010 és 2020 között az otthonukban egyedül élők mintegy ötödével lettek többen.* Népességarányosan a kontinensen Svédországban a legmagasabb az egyszemélyes háztartások száma**, míg Magyarország e tekintetben a középmezőnyben helyezkedik el, hazánkban a teljes lakosság körülbelül harmada él egyedül.***
Az életvitel e formájának elterjedése – a népesség öregedése mellett – a jövedelemszint javulásával is összefüggésben áll, azonban egy nemrég közzétett kutatás alapján egyben a környezetre is nagyobb terhet helyez.**** Ez pedig abból fakad, hogy egy egyszemélyes háztartás energiafogyasztása – ideértve a mindennapokban szükséges elektromos nagyberendezések használatát – egy főre vetítve magasabb, és ezzel összefüggésben nagyobb szén-dioxid-kibocsátással is jár.
Költséghatékony mosás
Ha egyedül élünk otthonunkban, a különböző otthoni energiatakarékossági praktikák mellett ma már arra is megvan a lehetőségünk, hogy háztartási nagygépeink funkcióit kihasználva a lehető legkevesebb energiát fogyasszuk. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél kedvezőbb energiabesorolású berendezést válasszunk magunknak, de más módon is tehetünk azért, hogy takarékosabban vezessük a háztartást.
Ma már léteznek olyan mosógépek, amiket nem szükséges teljes töltettel elindítanunk, hiszen a ruha mennyiségéhez állítják be a mosási ciklust, ezzel jelentős vízmennyiséget takarítanak meg. Egyes készülékekben pedig mesterséges intelligencia gondoskodik arról, hogy felismerve az adott töltet szövetösszetételét, a dobmozgásokat úgy kombinálja, hogy minél jobban óvja a ruhák, ágyneműk, textíliák anyagát, így azok sokkal tovább használhatók.
Energiatakarékos konyha
Köztudott, hogy a mosogatógép használatával több vizet spórolhatunk, mint kézi mosogatással. A mosógéppel ellentétben viszont a mai mosogatógépek esetében is igaz, hogy teljesen megpakolva érdemes elindítani őket a leghatékonyabb eredmény eléréséhez. Egy egyszemélyes háztartásban viszonylag időigényes lehet megvárni, míg teljesen megtelik a készülék, ugyanakkor egyes gőzzel működő mosogatógépek, mint például az LG Quadwash készülékek, képesek lehetnek hatékonyan eltávolítani az edényekre száradt szennyeződéseket is.
Emellett a mai korszerűbb mosogatógépek rekeszeinek rugalmas alakíthatósága is segíti a különböző méretű edények könnyű elhelyezését, így a főzés és az étkezés mosatlanjait akár egyben is el tudjuk mosni. A kétzónás mosogatással ráadásul külön beállíthatjuk, hogy melyik kosárban milyen erősségű vízsugár érje a koszos edényeket.
Sokáig friss élelmiszerek
Bizonyára mindannyiunkkal előfordult már, hogy valamilyen élelmiszer a hűtő polcának hátuljához szorulva elkerülte figyelmünket, így végül a szemetesben landolt. Egy számítás***** szerint minden EU-s állampolgárra évi 174 kilogramm kidobott élelmiszer jut, pedig egy kis odafigyeléssel rengeteg hűtőben tárolt élelmiszer megmenthető lenne. Egy egyszemélyes háztartásban is érdemes csak a szükséges mennyiségű élelmiszert megvásárolni, vagy olyan hűtőszekrényt kinézni magunknak, ami hosszú időn keresztül képes egyenletes belső hőmérsékletet biztosítani.
Fontos szempont a hűtő fiókjainak megfelelő használata is: az LG készülékeiben például a FRESHConverter rekesz segít néhány napig frissen tartani a húsokat, halakat, így azok fagyasztás nélkül is frissen tarthatók, amíg elkészül belőlük kiszemelt fogás. A FRESHBalancer fiókban pedig a páratartalmat tudjuk szabályozni attól függően, hogy gyümölcsöt vagy zöldséget tárolunk benne, a megfelelő páratartalommal ugyanis ezek az élelmiszerek tovább képesek megőrizni a frissességük.
_________________
https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Household_composition_statistics
https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20180706-1
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zhc030c.html?down=2480
https://www.buildingsandcities.org/insights/commentaries/sustainability-single-households.html
Kapcsolódó cikkek
- Hangvezérléssel, távolból irányítható háztartási eszközök az LG-től
- Az LG UltraGear monitorok elsőként kapták meg a VESA AdaptiveSync kijelzőtanúsítványt
- Gamereknek szánja új készülékét az LG
- Ruhaápolási megoldások mesterséges intelligenciával
- Így gondolkodunk a távmunkáról
- Az LG ismét elnyerte az ENERGY STAR év partnere díjat
- Állás helyett vállalkozás – nagy robbanás történt Magyarországon
- Az LG Objet kollekció arany minősítést kapott a világ egyik legrangosabb dizájnversenyén
- Föld Napja az LG-vel
- Elindult az LG nemzetközi innovációs versenye, várják a jelentkezőket
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A QNAP elvitte legújabb termékeit az idei COMPUTEX kiállításra
A QNAP Systems, Inc. (QNAP), a számítási-, hálózatépítési- és tárolási megoldások vezető innovátora is részt vesz a COMPUTEX TAIPEI 2023 kiállításon (Nangang Exhibition Center, 1. csarnok, standazonosító: J0409a).
Galaxy Buds2 Pro fejlesztéssel támogatja a hallási nehézséggel élőket a Samsung
A Digitális Akadálymentesség Világnapja alkalmából a Samsung elkötelezte magát amellett, hogy a Galaxy Buds2 Pron elérhető, továbbfejlesztett Környezeti Hang funkció segítségével a nagyothallók számára is élvezhetővé tegye az őket körülvevő világ hangjait. Akár zenehallgatásról van szó, akár a környezetre kívánunk hangolódni – vagy épp kizárni azt –, az eszköz igényre szabottan kínálja a kiváló hangzást.
CES 2023,2024 és a többi: innováció egész évben
Messziről indítja gondolatait amerikai tudósítónk, Laszlo Horvath, aki még nem írta ki magából az év elejei CES-élményeket, amiket a folyamatosan érkező hírlevelek is folyamatosan frissítenek. A sivatagi eső vagy a nyárson körbekínált hús mind elvezetnek a technológiához, ami a egyrészt a CES-nek központi témája, másrészt (s egyben) a környezete is. Az írás hosszú, javasoljuk olvasóinknak döljenek hátra, és élvezzék!
Kiváló minőségű RGB-s gamer mikrofon a The G-Labtól
The G-Lab kiváló minőségű RGB-s mikrofonja, a K-Mic Natrium már elérhető Magyarországon. A mikrofon ideális választás játékhoz, streaminghez és podcastok készítésehez egyaránt. Az RGB világítás testre szabható, így könnyedén kedved szerint állíthatod a fényeket.
Precíziós ipari robottal és okosszemüveggel tarolt az Epson a legrangosabb dizájnversenyen
Az Epson öt tintasugaras nyomtató modellje, egy ipari robotja, egy projektora és egy ipari alkalmazásokhoz tervezett okosszemüvegmodellje is Red Dot-díjat kapott a nemzetközi dizájn legnagyobb seregszemléjén. A Red Dot: Production Design 2023-on az Epson immár negyedszer érdemelte ki a Best of the Best díjat, ezúttal egy kompakt fotónyomtatóval.