A hatás mechanizmusát keresik az IVSZ MENTA 2022 előadói

forrás: Prím Online, 2022. június 30. 12:40

Mivel sok szempontból rendhagyó, megrázó, felkavaró, mégis különleges évet írunk 2022-ben - a hazai digitális gazdaság is rengeteg változást, gyorsulást és irányváltást élt meg az év első felében –, ehhez igazodik az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért éves csúcsrendezvénye, a MENTA programja is.

A szeptember 20-21-én a siófoki  Hotel Azúrban megrendezésre kerülő konferencia első előadói között hacker-komédiás, pap, sport-, és gasztroszakember is helyet kapott. A klasszikus IKT-cégek képviselői mellett idén egy sor egyéb iparágakból hívott szakértő osztja meg majd digitalizációhoz kapcsolódó best practice-eit, vitatja meg a  lényeges európai és hazai jogszabályi változások hatásait, és mutatja be a hazai digitális gazdaság bővítését támogató kezdeményezéseit.

 

A MENTA az IVSZ és a hazai infokommunikációs iparág egyaránt legnagyobb jelentőségű eseménye, amely tartalmilag és témájában is reflektál az idei év váratlan fejleményeire. A siófoki konferencián jelen lesznek a hazai vállalatok legfontosabb és legnagyobb befolyású vezetői mellett olyan nemzetközi, illetve magyar szakemberek, akik leplezetlenül és őszintén beszélnek azokról a transzformációs, szervezeti és üzleti folyamatokról, amelyek minden céget foglalkoztatnak. 

 

Pálferi Atyát a MENTA szervezői ebben az évben arra kérték fel, hogy az újrakezdésről, a változás erejéről, illetve annak kulcsáról tartson előadást, míg a nyitónap estéjén a világ első, magát is comedyhackerként definiáló Tobias Schrödel lép majd a színpadra, aki egyebek mellett arról beszél majd, hogy miért, hogyan, és mennyiért cserélnek gazdát adataink a dark weben.

 

 

Az egészségügy, az autóipar, illetve a kereskedelem mellett a vendéglátás is felkerül a MENTA 2022-es palettájára: Peták István, a Gyurós-díjas, precíziós, személyre szabott onkológiai kezelések kidolgozását mesterséges intelligenciával támogató Oncompass cég vezetője legújabb fejlesztéseikről fog mesélni. Kende Gábor, a Kende Gastro vezetője pedig a cége által kidolgozott kasszamentes boltot mutatja, amelynek megoldásai alapjaiban változtatják meg a vásárlás élményét - szükségtelenné téve mind a készpénzhasználatot, mind a különböző vonalkódok leolvasását. 

 

A nagy hagyományokkal bíró, ugyanakkor az utóbbi években rengeteget változó IT vállalatok sem maradhatnak ki az idei programból: Rehus Péter, az IBM országigazgatója azt fogja megosztani a nézőkkel, hogy milyen egy adatvezérelt vezető gondolkodásmódja, valamint milyen stratégiák vezérlik manapság  a világ egyik legnagyobb informatikai cégét, és ezek milyen kapcsolatban állnak a fenntarthatósággal.

 

Az EU digitális évtized programja várhatóan sok változást és egyfajta igazodási kényszert hoz el minden olyan cégnek, amely digitális szolgáltatást kínál. Az unió digitális terét megreformálni kívánó Digital Services Act rövidebb, illetve hosszabb távú hatásmechanizmusáról, a felkapott technológiákkal kapcsolatos tudnivalókról, a cégek előtt álló lehetséges utakról Boza Pál, az erre specializálódott francia Tremau cég operatív vezetője tart előadást a MENTA 2022-n.

 

A foci és annak digitalizációja is örökzöld téma: a terület fejlődéséről Hegedűs Henriket, az Magyar Labdarúgó Szövetség sporttudományi elemzője beszél a MENTA színpadán.

 

A legjobb innovációkat és a legmeghatározóbb menedzsereket  jutalmazzák a Gyurós Tibor-díjakkal

2022. szeptember 20-án, a MENTA első napján a huszonnegyedik alkalommal adja majd át az IVSZ a társaság egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett díjakat, amelyekkel 2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el a szövetség. Annak érdekében, hogy a nagy cégek óriásprojektjei mellett a fontos innovációt felmutató kisebb projektek is reflektorfénybe kerülhessenek, a szövetség honlapján keresztül bárki javasolhat olyan vállalkozást, projektet vagy szakembert, aki véleménye szerint méltó az elismerésre. A beérkező jelöléseket az IVSZ által felkért szakmai zsűri értékeli ki, és összesen négy kategóriában díjazza a hazai digitalizáció iránt elkötelezett  vállalkozásokat és szakembereket.

 

Helyszín: Hotel Azúr, Hotel Azúr Prémium, Siófok 

Időpont: 2022. szeptember 20-21. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Continental járművek beltereihez mutat be fenntartható felületi megoldásokat

Az IAA Transportation szakkiállításon a Continental a vezetőfülke változatos követelményeinek megfelelő fenntartható és funkcionális felületi megoldásokat mutatott be.

2022. szeptember 26. 12:41

Új trend a napelemeknél: felértékelődött az energiatárolás

Az energiaválság hatására a napenergia hasznosítása minden eddiginél kiemelkedőbb figyelmet kap napjainkban. Sokan már ellátási gondoktól is tartanak, ezért érdemes élni a korszerű, jövőbe mutató technológiával és függetleníteni magunkat a szolgáltatótól. Ugyanakkor a fogyasztók több buktatóba is beleszaladhatnak. 

2022. szeptember 26. 11:22

Vontatási kínálatának bővítéséhez az ABB felvásárolja a PowerTech Convertert

Az ABB bejelentette, hogy felvásárolja a PowerTech Converter (PTC) vállalatot, amely a könnyű vasúti járművek (LRV) és metrók kiegészítő áramátalakítóinak vezető beszállítója. Az akvizíció fontos része az ABB Motion külső növekedési stratégiájának.

2022. szeptember 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38

Digitalizálódó vállalatok vezetői az IVSZ elnökségében

2022. augusztus 31. 14:17