Digitális arcfelismerő technológiában erős vállalat bővít Budapesten

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 9. 09:55

Noha korábban sokan idegenkedtek a digitális arcfelismerő rendszerektől, ma már egyre többen ezzel a megoldással oldják fel az okostelefonjukat, a következő évtizedben pedig várhatóan négyszeresére nő az arcfelismerés jelenleg 4 milliárd dolláros piaca. A rendezvényszervezéstől a vendéglátáson át a biztonságtechnikáig számos iparág húzhat hasznot a technológiából, és ebből magyar szakemberek is kivehetik a részüket. 

A Budapesten fél éve fejlesztőközpontot nyitó amerikai szoftvercég, az Exadel ugyanis olyan megoldást kínál, amellyel akár kisvállalkozások is könnyedén beépíthetik az arcfelismerést szolgáltatásaikba, még akkor is, ha nincs semmilyen tapasztalatuk a gépi tanulás terén.

 

Már közel minden második felhasználó „arcával” oldja fel telefonját

Piackutatások szerint 2020-ban 3,86 milliárd dollárra rúgott az arcfelismerő technológiák piaca, és az évtized végéig évente várhatóan 16 százalékkal fog bővülni. Noha néhány éve gyakran lehetett olvasni az arcfelismeréssel kapcsolatos személyiségi jogi aggályokról, a közelmúlt trendjei azt mutatják, hogy sok esetben az emberek szívesen használják a technológiát, és nem idegenkednek attól, hogy más területeken is alkalmazzák. Egy 2021-ben készült brit jelentésből például kiderült: az emberek 82%-a támogatja, hogy a biztonsági szervek arcfelismerő szoftvereket vessenek be. 

 

A Mercator Advisory Group tanácsadócég felmérése szerint pedig egyre nő azok száma, akik valamilyen biometrikus azonosítási formát részesítenek előnyben az okostelefonjuk használatakor. 2020-ban már a felhasználók 41 százaléka oldotta fel így a képernyőjét (másfélszer többen, mint egy évvel korábban), és bár az ujjlenyomat használata még népszerűbb, az arcfelismerés népszerűsége rohamléptékben emelkedik. A telefonokba épített biometrikus érzékelőket pedig az appfejlesztők is kihasználhatják, például hosszú távon kiválthatják a ma még gyakran kényelmetlen kétlépcsős azonosítást az ezt megkövetelő internetbanki alkalmazásokban vagy fizetési megoldásoknál.

 

 

Nagyobb biztonság, gyorsabb check-in

A technológiának azonban nemcsak a biztonsági szervek, telefongyártók és appfejlesztők vehetik hasznát, a jövőben várhatóan gyorsan bővül majd a felhasználási területek száma. „Egy arcfelismerésre alkalmas szoftvert számos cég haszonnal tud beépíteni szolgáltatásai közé – magyarázza a Eyal Zucker, a CompreFace nevű megoldást fejlesztő Exadel budapesti központjának vezetője. – Egy ingatlanüzemeltető cég a beléptető és biztonsági rendszerekben alkalmazhatja, mivel képes felismerni, ha bizonyos területre illetéktelenek próbálnak belépni. Rendezvényhelyszíneken, szállodákban, repülőtereken a check-innél válthatja ki az időigényesebb azonosítási módokat az arcfelismerés. De akár lehetőséget ad arra is, hogy a köztéri hirdetéseknél korra vagy nemre jobban célzott, releváns reklámok jelenjenek meg az arra járóknak.”

 

Eyal Zucker

Egy ilyen megoldás bevezetése speciális szaktudást igényel, ami kis- és középvállalkozások, de gyakran még nagyvállalatok esetén sem áll mindig rendelkezésre házon belül. Ez a kihívás azonban áthidalható szakértők által fejlesztett, „konyhakész” megoldások bevezetésével. „Az arcfelismerő technológia alapja a mesterséges intelligencia, azon belül is a gépi tanulás (machine learning) – mutat rá Eyal Zucker. – Az ezekre a előremutató technológiákra szakosodott cégek ugyanakkor fejlesztenek olyan »konyhakész« megoldásokat, amelyeket a gépi tanulásban nem jártas ügyfelek egyszerűen levehetnek a »polcról«, és beépíthetik saját szolgáltatásiakba, szoftvereikbe. Mindezt úgy, hogy közben maximális figyelmet fordítunk a szenzitív adatok védelmére.”

 

Szakértői központ lehet Budapest

A jövőben egyre több ilyen megoldás jelenik majd meg a piacon, és ebből a magyar szürkeállomány is nagymértékben kiveheti a részét. Az egyik piacvezető „dobozos megoldás” ugyanis az Exadel által fejlesztett CompreFace, és az amerikai központú szoftvercég 2021 végén Budapesten is irodát nyitott. A központba rövid időn belül 100 fejlesztőt kívánnak felvenni, hogy a legkorszerűbb technológiákon dolgozzanak a mesterséges intelligenciától és gépi tanulástól a felhőig számos programozási nyelven.

 

„Elsősorban a rendelkezésre álló tehetséges szakemberek miatt döntöttünk úgy, hogy Magyarországon terjeszkedünk, és célunk, hogy a magyar iroda hosszú távon az Exadel szakértői központjává váljon, ahol a munkatársak világszínvonalú innovatív megoldásokat fejlesztenek ki – szögezte le Eyal Zucker. – Mivel az Exadel egyszerre kínálja a multinacionális cégek biztonságát és az induló vállalkozások szabadságát, rugalmasságát. Bízunk benne, hogy vonzó ajánlatot tudunk adni a magyar szakembereknek. Vagyis miközben a multikra jellemző nemzetközi karrierlehetőségeket és juttatásokat biztosítja a vállalat, egyúttal arra is lehetőséget ad, hogy a munkatársak otthonról vagy bárhonnan végezzék munkájukat. Természetesen bármikor lehetőségük van bejönni dolgozni a modern, Duna-parti irodába is Budapest belvárosában, ahol csapattalálkozókra, meetupokra, rendezvényekre is várjuk a kollégákat.”

 

KKV-kra szabott arcfelismerő rendszer

A CompreFace alkalmazása számos előnnyel jár a vállalkozásoknak. A megoldást a felhőben és helyben is telepíthetik, és minden szoftverfejlsztő képes integrálni a meglévő IT rendszerekbe, akkor is, ha nem rendelkezik tapasztatalatokkal a gépi tanulás területén. Mivel az arcfelismerés érzékeny adatokkal dolgozik, fontos, hogy a megoldás csak a szükséges minimális mennyiségű adatot tárolja, és azok mindvégig az ügyfél rendszereiben maradnak. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05