Csak a legszemfülesebbek kapnak támogatást a napelemes pályázat második ütemében

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 18. 10:20

Valósággal elszabadult a kereslet a napelemek iránt a rezsiváltozások bejelentését követően, ami érezhető lesz a napelemes pályázat novemberre előrehozott második ütemében is. Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője elmondta, ezúttal kulcsfontosságú lesz a gyorsaság is, ugyanis most már a beadási sorrend is számít majd. Hozzátette, mindeközben az előző körben támogatói okiratot szerző pályázóknak is résen kell lenniük a projekt szakszerű megvalósítása érdekében, különben hiába a támogatói okirat, nem fogják tudni lehívni a megnyert összeget.

Soha nem volt még akkora az érdeklődés Magyarországon a napelemek iránt, mint napjainkban. A rezsicsökkentés finomhangolását követően rengetegen kezdtek el alternatív energiarendszerek után nézni, aminek egyik alappillére a napelemes szegmens. A kereslet mostanra olyan szinten túlnőtte a kínálatot, hogy egyes kereskedőknek le is kellett állniuk az értékesítéssel.

 

Ezt a piacra nehezedő nyomást erősítette a napelemes pályázat második üteme, aminek kezdetét a kormány döntése értelmében 2023 tavaszáról idén novemberre előrehozták. Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője emlékeztetett, az első körben 43 ezer kérelem érkezett be, ezek elbírálása most közeledik a végéhez, a mostani etap viszont egy jelentős pontban különbözik majd az előzőtől.

 

Miklovicz Péter

 

„Az első körben a kormányzati kommunikáció szerint minden, formai és tartalmi elvárásnak megfelelő kérelmet jóvá fognak hagyni, de olyan sok igénylés érkezett be, hogy a négy körös pályázatból hirtelen két körös lett. Ami nagy újdonság a november 28-án induló körben, hogy számítani fog a beadás sorrendje is. Itt már nem lehet arról beszélni, hogy mindenki nyer, csak a legszemfülesebbek kaphatnak majd támogatást” – figyelmeztetett a szakember.

 

A pályázatírás nem a kivitelező feladata

Miklovicz Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy az első körben támogatói okiratot szerző több tízezer pályázó egyszerre zuhan majd rá a piacra, így azoknak sem szabad most hátradőlniük, akik már nyertek.

 

Emlékeztetett, az első felvonásban a kivitelezők önbizalomtól duzzadva a pályázatírást is bevállalták, de ma már jóval kevesebben vannak köztük, akik a nyertes pályázat megvalósításához kapcsolódó projektmenedzsmentet is hajlandóak a nyakukba venni. Éppen emiatt a pályázati projekt szakszerű megvalósítására érdemes szakértői gárda segítségét kérni, a projektmenedzsment ugyanis annyira bonyolult feladat, hogy laikusok számára számos buktatót rejt.

 

 

A több mint háromezeregyszáz lakossági ügyfél számára támogatást szerző Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője közölte, minden érdeklődőnek azt tanácsolják, hogy megfelelő szaktudással és referenciával rendelkező kivitelezővel és pályázatíróval is vegyék fel a kapcsolatot, a kettő ugyanis különálló szakma és az ember akkor van a legnagyobb biztonságban, ha mindkét oldalról stabil a háttere.

 

Ami a második kört illeti, időben fel kell rá készülnie az érdeklődőknek, hiszen egyszerre 12 megyében nyílik majd meg a pályázati kiírás, ami bármilyen felkészült rendszert le tud terhelni

 

„Csak regisztrált kivitelezővel lehet benyújtani a pályázatot, így először is keresni kell egy szabad kapacitású szakembert, aki vállalja ezt a feladatot. Már ez sem lesz sétagalopp, mert a piac pesszimista a napelemes pályázat első szakaszának elhúzódása miatt és finoman szólva sem tolonganak az új ügyfelekért a kivitelezők. Inkább a már nyertes ügyfeleket veszik előre” – mutatott rá.

 

Miklovicz Péter végezetül szót ejtett arról is, egy átlagember számára az online pályázati felület megismerése is több napot vehet igénybe. Pedig az újranyitás napján elképzelhető, hogy csak percei lesznek mindenkinek, hogy feltöltsék a megfelelő dokumentumokat ahhoz, hogy reális esélye maradjon elnyerni a támogatást.

 

Kérdésre válaszolva elárulta, ők több tízezres igénylésre számítanak.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Gyerekeknek szóló kreatív pályázatot hirdet a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár Mesterecset címmel pénzügyi tudatosságot fejlesztő kreatív pályázatot hirdet 5 és 18 év közötti fiatalok számára.  A jelentkezők hagyományos és digitális technikákkal is versenybe szállhatnak a díjakért, a pályamunkákat 2022. december 31-ig a www.mesterecset-palyazat.hu weboldalon lehet benyújtani.

2022. október 17. 16:55

Az IAB Hungary idén is díjazza a legjobb szakdolgozatokat

Az IAB Hungary, mint a digitális reklámipar szakmai szervezete, idén is meghirdeti pályázatát, melynek keretében a digitális marketing és digitális média témában született legjobb szakdolgozatokat jutalmazza. 

2022. október 14. 16:39

Gyermekek robotötleteit valósítja meg a Vodafone Magyarország Alapítvány

Október 8. és 23. között rendezik meg a 10., jubileumi európai programozási hetet, a CodeWeeket, melynek célja a programozás és a digitális jártasság szórakoztató és érdekes módon történő népszerűsítése. Az eseményre a Vodafone Magyarország Alapítvány idén is számos programmal, többek között a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című fenntarthatósági ötletpályázattal készül, ezzel is támogatva a magyarországi diákok digitális kompetenciáinak erősítését, a tanárok munkáját és a fenntartható fejlődést.

2022. október 10. 15:55

Csak a legszemfülesebbek kapnak támogatást a napelemes pályázat második ütemében

Valósággal elszabadult a kereslet a napelemek iránt a rezsiváltozások bejelentését követően, ami érezhető lesz a napelemes pályázat novemberre előrehozott második ütemében is. Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője elmondta, ezúttal kulcsfontosságú lesz a gyorsaság is, ugyanis most már a beadási sorrend is számít majd. Hozzátette, mindeközben az előző körben támogatói okiratot szerző pályázóknak is résen kell lenniük a projekt szakszerű megvalósítása érdekében, különben hiába a támogatói okirat, nem fogják tudni lehívni a megnyert összeget.

2022. szeptember 18. 10:20

Idén is pályázhatnak az innovátorok

Az elmúlt két év zseniális pályamunkái után ismét meghirdették a HTE Fekete László-díjat. A hazai távközlési és informatikai szakma kiemelt tagja, Fekete László emlékére létrehozott díj az infokommunikációs innovátorok elismerésére hivatott. A zsűri 2022. október 1. éjfélig várja a jelentkezőket, akiktől mindössze egy maximum 6 oldalas, tevékenységüket bemutató pályázati anyagot kér. A jutalmazás impozáns: a szakmai elismerés mellé 1.000.000 Ft is jár az év innovátorának.

2022. szeptember 9. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55

Az energiatárolás lehet a válság megoldásának kulcsa

2022. november 18. 09:55

Iskolák is lehetnek a kiberbűnözők célpontjai?

2022. november 7. 15:56

A Green Fox Academy a Sandberg Capitallal folytatja nemzetközi expanzióját

2022. október 26. 11:20