Az innováció és együttműködés a fejlett drónökoszisztémia alapja
Immár negyedik alkalommal rendezték meg a hazai dróniparág egyik legfontosabb szakmai eseményét, a Drón Summit és Expo-t. A HungaroControl, a Neumann Technológia Platform és a Magyarországi Drón Koalíció szervezésében megvalósuló tanácskozás előadásai a többi között arra kívántak rávilágítani, hogy mennyire nélkülözhetetlen a technológiai fejlesztések szerepe a drónökoszisztémában.
A IV. Drón Summit és Expo vendégországa az idén Svédország, ezzel együtt a rendezvény egyik legizgalmasabb előadása a SAAB-é volt, amelynek munkatársai a vállalat drónradar technológiáját mutatták be a közönségnek. A résztvevők megismerkedhettek továbbá a svájci Skyguide UTM-megoldásaival, illetve az Egyesült Államokban tevékenykedő OneSky Systems és a németországi Droniq fejlesztéseivel is. A hazai előadók pedig a pilóta nélküli légi járművekkel foglalkozó magyar kutatás-fejlesztési kezdeményezések eredményeiről számoltak be. Emellett az esemény kiváló lehetőséget kínált az egyes állami és piaci szereplők igéyeinek és elvárásainak feltérképezésére.
Dr. Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese megnyitó beszédében kiemelte: „Magyarország Kormánya fontos stratégiai szerepet tulajdonít a feltörekvő technológiáknak, éppen ezért elkötelezett a hazai dróniparág fejlődésének támogatásában. Annál is inkább, hiszen a pilóta nélküli légi járművek alkalmazása a jövőben jelentősen hozzájárulhat az állami szolgáltatások minőségének javításához, költséghatékonyságuk növeléséhez”. Hozzátette: Magyarországon számos drónokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztés zajlik, ám ezek korábban különálló, elszigetelt kezdeményezések voltak. Éppen ezért fontos kiemelni a 2021-ben létrejött Magyarországi Drón Koalíció munkáját, amely összefogja a hazai drón ökoszisztéma szereplőit.
A Neumann Technológiai Platform szakmai vezetője, Dr. Gál András Levente a dróntechnológiában rejlő kivételes lehetőségekre hívta fel a hallgatóság figyelmét. Köszöntőjében kifejtette: „a háborús válságok nyertesei általában a technológiai fejlesztések, a kérdés csak az, hogy az egyes országok miként képesek élni a lehetőségekkel. A magyar állam már a kezdetektől támogatni kívánja a hazai dróniparág szereplőit a közpolitikai feltételek megteremtésével és egy olyan drónstratégia megalkotásával, amely hatékonyan ösztönzi a pilóta nélküli légi járművekhez kapcsolódó beruházásokat”.
Kapcsolódó cikkek
- Forradalmi újítás az ipari drónozásban
- A drónhasználat és a 3D nyomtatás az év áttörése az építészszakmában
- Nemzetközi díjjal tüntették ki a HungaroControlt
- Drónkutatás a Széchenyi-egyetemen
- A legújabb fejlesztéseit mutatta be Madridban a HungaroControl
- Felderítési akció drónokkal
- 5G drónok segítségével forradalmasítja az egészségügyet a Vodafone
- Hivatalos szakma lett a növényvédelmi drónpilóta
- Drónkutatás a győri Széchenyi-egyetemen
- Hidrogénes meghajtású drónnal autonóm védelmi rendszert fejlesztenek a SZTAKI-ban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elindult a Magyar Klímacsereprogram
A minden negyedik magyar háztartásban megtalálható klímaberendezések közül a nagy energiafogyasztásúak cseréje még gyorsabban térülhet meg a Magyar Klímacsereprogram segítségével.
A HONOR X6a-val a vállalat újra a középkategóriás okostelefonok világában alkot nagyot
A HONOR ma bejelentette, hogy érkezik a HONOR X6a. Bámulatos, 6,56”-os kijelzője támogatja a dinamikus fénytompítást, erőteljes 50MP-es tripla kamerarendszere kiváló a fényképezéshez, az 5200mAh-s akkumulátor teljesítmény és a 128GB tárhely pedig átfogó felhasználói élményt nyújtanak az egész napra.
Évi egymillió forint támogatás – már lehet pályázni a Széchenyi-egyetem Gólya-ösztöndíjára
A győri Széchenyi István Egyetem elsőéves nappali tagozatos hallgatói számára kiírt ösztöndíj-pályázat ötven nyertes hallgatóját tíz hónapon át havi százezer forintos ösztöndíjjal segíti az intézmény tanulmányaiban.
Minden második rendelést csomagautomatába kérnek a Vaterafutáron
A magánszemélyek közötti értékesítés hazai szintlépését mutatja, hogy a Vatera saját, a piactéren vásárolt tételek biztonságos és gyors továbbítását biztosító Vaterafutár szolgáltatásán keresztül minden második feladott csomag már valamelyik csomagautomatán keresztül jut el új tulajdonosához. A legtöbben könyvet és ruhát küldenek ezen a módon, de rengeteg zenei CD és DVD-film talál új gazdára automatán keresztül – sokan gyűjtői pénzérmét vagy háborús relikviákat is az átvétel e kényelmes módján veszik át.
Hogyan változnak az utazási szokások 2024-ben?
2024 egyik nagy kérdése, hogy vajon átalakítja-e az utazási szokásokat az autósokat érintő számos módosítás. Jövőre jön az egynapos autópálya-matrica, megszűnik a B2-es (buszos) díjkategóriájú matrica, bővül a fizetős utak listája, drágul az úthasználat, mindezen túl pedig emelkedtek a közigazgatási- és szabályszegési bírságok, illetve a benzin ára is.