Szegeden bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental
A Continental technológiai vállalat ünnepélyes keretek között bejelentette, hogy a vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó budapesti székhelyű üzleti területe, a Continental Autonomous Mobility Hungary új csapatokat hoz létre Szegeden a következő hónapokban.
„A meglévő és folyamatosan bővülő szegedi ContiTech gyár mellett így a Continental autonóm mobilitási üzletága is megjelenik a városban. A szegedi csapat felépítése melletti érv a magas színvonalú helyi egyetemi képzés, illetve az erős helyi szoftverfejlesztői szakmai közösség” – mondta el Dr. Keszte Róbert, a Continental Magyarország országigazgatója.
Ezzel a lépéssel tovább erősödött a vállalat autonóm mobilitási tevékenysége Magyarországon, amely a 2018-ban átadott budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központtal indult útjára, majd a 2022 szeptemberében létrejött Alkalmazásfejlesztési Központtal egészült ki. A két meglévő központhoz kapcsolódó szegedi csapatok felépítésével a Continental előmozdítja a vezetéstámogató és automatizált járművezetéshez kapcsolódó technológiák kutatását, fejlesztését és iparosítását, ezzel is hozzájárulva a biztonságos és fenntartható mobilitás erősítéséhez világszerte.
Dr. Lóránd Balázs, a Continental vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó üzleti terület magyarországi vezetője a bejelentés kapcsán kiemelte: „A következő években Budapest mellett Szegeden is bővíteni kívánjuk a jelenleg közel 200 fő szoftvermérnökből álló budapesti csapatunkat. A Continental globális cégcsoportként rugalmas hátteret biztosít az alkotómunkához. Célunk, hogy olyan csapatokat építsünk fel Szegeden, amelyek minél nagyobb önálló felelősséggel rendelkeznek, és innovatív megoldások kialakításán tudnak dolgozni.
Büszkék vagyunk rá, hogy ezek az általunk fejlesztett, kézzelfogható megoldások hamarosan a közlekedésünk fontos részét fogják képezni.”
Magas hozzáadott értékű munkahelyek Szegeden
A szegedi csapat tevékenységének fókuszai az első időszakban a mesterséges intelligencia alapú fejlesztéshez szükséges adatok előkészítése, feldolgozása, továbbá az ehhez kapcsolódó eszközök és keretrendszerek, valamint beágyazott rendszerek fejlesztése. Ezek a témák egyszerre kapcsolódnak az innovatív termék- és alkalmazásfejlesztéshez.
A Szegeden felvett kollégák az első időszakban távmunka keretei között dolgoznak majd, miközben lehetőség lesz arra is, hogy egyes napokon személyesen is együtt legyen a csapat Szegeden vagy Budapesten, ezzel elősegítve a személyes és szakmai kapcsolatok felépítését. Később önálló iroda nyitása a terv a vidéki nagyvárosban.
Különleges lehetőségeket kínál a Continental
A magyarországi Continental eddig létrehozott Alkalmazásfejlesztési és Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjaiban a munkatársak a startup-okhoz hasonló vállalkozói szemlélettel dolgoznak, ugyanakkor a Continental globális szervezet részeként. Ugyanez vonatkozik a szegedi csapatokra is, akik számára szintén elérhetőek lesznek a széleskörű továbbképzési és tanulási lehetőségek. A vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó üzleti terület az elmúlt években rengeteg tudást, tapasztalatot szerzett Magyarországon számos szakterületen, amelyet folyamatosan átadnak és megosztanak az országban dolgozó kollégák között. Mindez pedig egy versenyképes juttatási csomaggal egészül ki.
Kapcsolódó cikkek
- Alkalmazásfejlesztési Központot nyit Budapesten a Continental
- A Continental járművek beltereihez mutat be fenntartható felületi megoldásokat
- A Continental kitüntette a 2021-es év legjobb beszállítóit
- A Mercedes Continental abroncsokkal szereli fel a teljesen elektromos EQB-t
- A Continental digitális megoldást fejlesztett a raktér kiszámításához
- Már elérhetők Európában az újrahasznosított PET-palackokból készült abroncsok
- A Continental lett az „Év gumiabroncsgyártója” 2022-ben
- A Continental új érzékelőket dob piacra
- Meghosszabbítja 2027-ig partnerségét a Continental és a Tour de France
- Az Év Beszerzési Csapata Díjat is megkapta a budapesti Continental
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A gyermekeket érő folyamatos pénzügyi nyomás veszélyeire hívja fel a figyelmet az NMHH
A videójátékok térhódítása ma már a társadalom széles köre számára érzékelhető jelenség. A játékok az elmúlt években a gyermekek és a felnőttek számára is népszerű kikapcsolódási formává váltak, éppen ezért a videójátékkal kapcsolatos pénzügyi műveletek kérdésére is érdemes néhány percet szánnunk. A játékosok, vagy „gamerek” ma már nem csupán a szoftverek vásárlásakor, de azokon belül is számos olyan bevételszerzési formával találkoznak, amely a nagyobb pénzügyi tudatosság kialakításának szükségességét jelzi számunkra.
A diákmunkában elindult a nyári szezon
A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.
Mesterséges intelligencia ír hirdetéseket egy ingatlanirodának
Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál már a mesterséges intelligencia (MI) generálja a hirdetési szövegeket.
Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services
Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitja meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének a növekvő számú régiós ügyfelek, partnerek kiszolgálásához. Az új magyarországi központ révén a munkatársak még több támogatást adhatnak az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi szervezetek, köztük induló vállalkozások, startup-ok, vállalatok, valamint a közszféra szervezetei számára.
A Széchenyi István Egyetem újabb 32 fiatal kutatója nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját
A győri Széchenyi István Egyetem újabb 32 hallgatója és oktatója nyerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) ösztöndíját, akik idén is kétnapos konferencián mutatták be az általuk vizsgált témákat. A pilóta nélküli járművektől a kis- és középvállalkozások helyzetén át egészen az egészséges csokoládé előállításáig számos érdekes kutatás hangzott el a rendezvényen.