Globális fejlesztői konferenciát rendez a Huawei
A Huawei Technologies november 1. és 4. között rendezi meg éves fejlesztői konferenciáját, a HDC.Europe-ot a globális technológiai iparág éves találkozója, a Web Summit 2022 keretében. A konferencia során a vállalat exkluzív üzleti mesterkurzust szervez kiemelt partnerei, valamint fejlesztők és hirdetők számára. A vállalat továbbá az elmúlt év legjobb alkalmazásait, játékait és kampányait ünnepélyes gálán díjazza.
Idén Lisszabonban kerül sor Web Summit 2022 rendezvényre, amely összehozza azokat az iparági szakértőket és szervezeteket, akik tevékenységükkel irányt adnak a nemzetközi technológiai ágazat fejlődésének. A találkozón rendezi meg a Huawei globális fejlesztői konferenciáját, a HDC.Europe-ot, ami idén első alkalommal egy üzleti mesterkurzussal egészül ki. A kurzuson a résztvevők a szakértői beszélgetéseket, esettanulmányokat hallgathatnak meg és megismerhetik a Huawei, valamint több mint száz globális partnerének legjobb gyakorlatait.
Mik lesznek 2023-ban a mobilpiac trendjei?
A mesterkurzus egy háromórás műhelymunkával kezdődik, amelyen fejlesztői és növekedési lehetőségekre vonatkozó szekciók követik egymást. A foglalkozásokon szó lesz többek között a digitális élet különböző forgatókönyveinek üzleti felhasználásáról, a Huawei Ads hirdetési lehetőségeiről, az alkalmazások közötti interakciók forgalomnövelő célú kiaknázásáról, és arról is, várhatóan milyen új mobiltrendek formálják majd a piacot 2023-ban. A mesterkurzust követően egy zártkörű megbeszélés keretében van lehetőség megvitatni a Huawei vezetőivel az eszközök, ökoszisztémák, termékek együttműködési lehetőségeit. Olyan sikeres, világméretű alkalmazások gazdái inspirálják a fejlesztőket a színpadon, és mutatják meg a Huawei Ads-ben és az AppGalleryben rejlő üzleti lehetőségeket, mint a Curve, a Fitify, a magyar gyökerű VIMAGE, vagy a RUNTASTIC.
A HDC.Europe konferencia idei témájával kapcsolatban Jaime Gonzalo, a Huawei Mobile Services Europe alelnöke elmondta: „A körülöttünk lévő világ egyre inkább tele van kihívásokkal és bizonytalansággal. A Huawei Developer rendezvényünkön megosztjuk tapasztalatainkat a kihívások leküzdésével kapcsolatban, és bepillantást engedünk úttörő üzleti megoldásokba. Ezenkívül bemutatjuk a legjobb gyakorlatokat és a kiemelt partnerekkel folytatott munka eredményeit."
Díjazzák a partnerek legjobb alkalmazásait és kampányait
A Huawei a Web Summit során először ad otthont az “AppGallery Editors’ Choice Awards 2022” elnevezésű gálának is. A rendezvényen az eddigiekhez hasonlóan díjazzák az év legjobb alkalmazásait és játékait, valamint idén új üzleti kategóriákban is értékelik a partnereket és ügynökségeket a kulcsfontosságú HMS-szolgáltatásokat, például a HUAWEI Ads-et kihasználó sikeres kampányaikért.
A Huawei “AppGallery Editors' Choice Awards 2022” rendezvényt immár harmadik alkalommal rendezik meg. Nemcsak azokat a játékokat és alkalmazásokat ismerik el, amelyek az elmúlt évben a legpozitívabb hatással voltak a felhasználók életére, hanem a HUAWEI Ads-ben a legjobb eredményeket elért kampányokat is. A díjakat a Huawei országos szakértői csapatai szavazzák meg Európa-szerte.
Az elismerés megerősítés az alkalmazásfejlesztőnek, és inspirálja őket a további fejlesztésekre, ezáltal hozzájárul a Huawei saját alkalmazás-áruháza, az AppGallery növekedéséhez. Az appbolt mára globálisan több mint 580 millió havi aktív felhasználót szolgál ki, és az elmúlt évben 147 százalékkal nőtt a HMS-be integrált alkalmazások száma.
„Az AppGallery Editors’ Choice Awards gálán üzleti együttműködés néven új kategóriát indítunk, amely bemutatja, hogy milyen komoly eredményeket érhetnek el a partnerek, ha együttműködnek velünk” – mondta Jaime Gonzalo, a Huawei Mobile Services Europe alelnöke. „Kiemelt partnereink üzleti előnyre tudják váltani a Huawei szolgáltatások adottságait, amelyek akár több alkalmazáson keresztül hozzájárulnak az aktivitások növeléséhez, a bevételszerzéshez és az ügyfélmegtartáshoz. Ez segít abban, hogy ügyfeleink sikeresen növeljék a bevételeiket, előmozdítsák a vásárlók hűségét, hozzájárulnak ahhoz, hogy a felhasználók magasabb számban telepítsék az alkalmazásokat. Ezt díjazza a legújabb kategória.”
Kapcsolódó cikkek
- Mostantól a Huawei okosórái is kompatibilisek a Strava alkalmazással
- Országos pályaorientációs programot indít a Huawei
- A felhasználók mostantól közvetlenül az AppGalleryn keresztül férhetnek hozzá a legnépszerűbb alkalmazásokhoz
- Vadonatúj kameratechnológiával jön a Mate 50 Pro
- Magyarországra is megérkezett a HUAWEI nova 10 okostelefon
- Budapesten mutatkoztak be a legújabb nemzetközi technológiai innovációk
- Már az EKG-t is figyeli a Huawei WATCH GT 3 Pro okosóra
- A Huawei Kínában bemutatta legújabb csúcskategóriás okostelefon-szériáját
- Új, innovatív termékeket mutatott be a Huawei a 2022-es berlini IFA kiállításon
- Fejlesztőknek hirdetett versenyt a Huawei
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot
A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez.
Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház
Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.
A QNAP elvitte legújabb termékeit az idei COMPUTEX kiállításra
A QNAP Systems, Inc. (QNAP), a számítási-, hálózatépítési- és tárolási megoldások vezető innovátora is részt vesz a COMPUTEX TAIPEI 2023 kiállításon (Nangang Exhibition Center, 1. csarnok, standazonosító: J0409a).
Online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgált az NMHH
Fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopon. Ugyanezen idő leforgása alatt azonban ötször több, közel 268.000 kontaktus történik mobiltelefonon és tableten, ami egy átlagos napon 766 millió kattintást, oldalletöltést jelent. Milyen eszközökön böngészünk a legtöbbet, a mobiltelefonos applikációk népszerűek-e, illetve mennyi időt fordítunk az online hírfogyasztásra vagy éppen a közösségi médiára? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.
Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire
A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.