Hatalmas érdeklődés a Schneider Electric egyetemi rendezvénysorozatán

forrás: Prím Online, 2022. november 20. 12:02

Többszáz egyetemi hallgatót vonzott a Schneider Electric négy intézményt érintő rendezvénysorozata, a Plan(t) Your Future – Jelen vagy a Jövődben! Az érdeklődő fiatalok megismerkedhettek a társaság fenntarthatósági törekvéseivel és megoldásaival, a záróeseményen pedig a kerekasztal-beszélgetés és a vállalat gyakornoki programjának ismertetése mellett a Momentán társulat műsorát is megtekinthették.

A tavalyi nagy siker után idén ismét megszervezte egyetemi hallgatóknak szánt rendezvénysorozatát a Schneider Electric és ezúttal is komoly érdeklődés mellett zajlottak az események. A társaság munkatársai november 7. és november 11. között indultak négy intézményt érintő turnéra, és többszáz fiatal használta ki a lehetőséget, hogy első kézből halljon arról, mivel foglalkoznak a vállalat munkatársai itthon, hogyan látják a szakértők a fenntarthatóság kérdését, mik a legújabb trendek az épületautomatikában vagy éppen az elektromos autózás területén. 

 

 

A Plan(t) Your Future – Jelen vagy a Jövődben! eseménysorozat állomásai az Óbudai Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve az ELTE BTK voltak, ez utóbbi helyszínen a University Business Club volt az együttműködő partner. 

 

A Schneider Electric részéről a rendezvényeken résztvevő munkatársak a különböző intézmények hallgatóinak érdeklődési köréhez igazították előadásaik tartalmait. A műszaki felsőoktatásban tanuló fiatalok visszajelzései szerint nagyon pozitívan értékelték, hogy az előadások szorosan kapcsolódtak az általuk tanultakhoz, sőt kiegészítették azokat a legújabb trendekkel, információkkal, amelyeket a Schneider Electric szakértői látnak a piacon. A gazdasági tanulmányokat folytató fiataloknak tartott előadásokban a fenntarthatósági témák domináltak és ők is örömmel éltek a lehetőséggel, hogy a szünetben a vállalat munkatársaitól kérdezzenek. 

 

A Schneider Electric egyetemi turnéja idén is egy nagyszabású záróeseménnyel ért véget, amelyre mintegy 300 hallgató regisztrált előzetesen. A november 16-án tartott rendezvényen szintén hasznos információkkal gyarapodhattak a fiatalok többek között arról, hogyan dolgozik a világ vezető szemléletformáló vállalata, illetve milyen a cég gyakornoki programja. Az eseményen természetesen a szórakozás sem maradt el, erről a Momentán társulat improvizációs előadása gondoskodott.

 

 

„Őszintén szólva minket is meglepett, hogy mennyien érdeklődtek az eseménysorozat iránt, valamint az is, hogy milyen aktívak voltak és milyen sok kérdést tettek fel a fiatalok. Ebből is jól látszik, hogy a fenntarthatóság nagyon érdekli őket, és kiemelten fontosnak tartják, hogy a piacon is jól használható, naprakész tudást szerezzenek. Úgy gondolom, hogy a világ vezető szemléletformáló vállalataként a Schneider Electric-nek nagy felelőssége van abban, hogy iránymutatást adjon a fiataloknak, és megismertesse őket a legújabb piaci trendekkel, illetve azzal a munkával, amit mi végzünk. Bízom benne, hogy az idei sikerre alapozva jövőre ismét megrendezhetjük a A Plan(t) Your Future – Jelen vagy a Jövődben! eseménysorozatot” – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR igazgatója. 

Kulcsszavak: Schneider Electric

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05