Kína első számú technológiai vásárán mutatkozott be a Széchenyi István Egyetem

forrás: Prím Online, 2022. november 21. 18:55

A műszaki képzésekre, kutatásokra és innovációkra nagy hangsúlyt fektető győri Széchenyi István Egyetem iparhoz legszorosabban kapcsolódó szervezeti egységei mutatkoztak be Kína első számú technológiai vásárán. Az intézmény tovább erősítette partnerkapcsolatait a távol-keleti országban.

A China High Tech Fair Kína legnagyobb tudományos-technológiai vására. A sencseni rendezvényen a több tucat országból érkező kiállítók száma rendre több ezerre, a látogatóké pedig több százezerre rúg. Az eseményen idén a Széchenyi István Egyetem is részt vett, a távol-keleti ország koronavírus miatti szigorú beutazási szabályai miatt az online platformon.

 

„Egyetemünk rendkívül erős kínai kapcsolatokkal rendelkezik. Számos hallgató tanul nálunk a távol-keleti országból. Bolla Szilárd sanghaji főkonzul támogatásával kettős képzési programot is indítottunk építőmérnöki területen a Jiaxing Egyetemmel, ahonnan tavaly az építőmérnök képzésünkre, idén pedig közgazdász mesterképzésre érkezett vendégprofesszor. Arra törekszünk, hogy az oktatás és a kutatás mellett harmadik missziós tevékenységünk során is együttműködjünk kínai partnerekkel, ezért a mostani vásáron intézményünk iparhoz szorosan kapcsolódó szervezeti egységei – a Járműipari Kutatóközpont, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ, a Digitális Fejlesztési Központ, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar, a Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központ, illetve az Uni-Medicampus Kft. – jelentek meg. Bízunk abban, hogy ennek révén tovább bővíthetjük kapcsolatainkat, és várjuk a kínai befektetéseket győri, zalaegerszegi tudományos és innovációs parkunkban, valamint győri Egészségtechnológiai Campusunkban” – fejtette ki dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese, aki köszönetet mondott Szokó Zsófiának, Magyarország Kuangcsoui Főkonzulátusa külgazdasági attaséjának a kiállításon való megjelenéshez nyújtott segítségéért.

 

A China High Tech Fair rendkívül népszerű mind a kiállítók, mind az érdeklődők körében. (Fotó: China High Tech Fair/Facebook)

 

A vásáron a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja (JKK) kutatás-fejlesztési potenciálját mutatta be, nagy hangsúlyt fektetve az autonóm közlekedésre, a mobilrobotizációra, az elektromobilitásra és az intézmény ZalaZONE tesztpálya melletti infrastruktúrájára – tudtuk meg dr. Fodor Dénestől, a JKK e-Mobilitás Központjának tudományos vezetőjétől és dr. Horváth Ernő kutatási témavezetőtől. Hozzátették: rendkívül fontos az egyetem részvétele ezen rendezvényen, hiszen ez önmagában emeli rangját, bővíti kapcsolatrendszerét.

 

Dr. Dőry Tibor, az intézmény Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának vezetője úgy fogalmazott: „Nagy megtiszteltetés és lehetőség egyetemünk számára, hogy bemutathatta innovációs ökoszisztémáját, illetve a győri és zalaegerszegi tudományos és innovációs fejlesztési terveit a világ élenjáró high-tech kiállításán. A megjelenéssel fel tudtuk hívni az IoT, az automatizálás és az egészségtechnológia területén tevékenykedő kínai és más nemzetközi vállalatok figyelmét folyamatban lévő fejlesztéseinkre.”

 

Az egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kara az általa nyújtott képzéseket és szolgáltatásokat demonstrálta. „A világ egyik legjelentősebb technológiai vásáráról van szó, amelynek fókuszában elsősorban az informatika, az automatizálás, a telekommunikáció és a számítógép-hálózatok állnak. Karunk éppen ezeken a területeken rendkívül erős, így nem volt kérdés jelenlétünk” – fogalmazott dr. Horváth Zoltán professzor, a kar dékánja.

 

Az intézmény Digitális Fejlesztési Központja ugyancsak bemutatkozott az eseményen. „A távol-keleti piac technológiai és gazdasági fejlődése közismert, s mi éppen ezért szerettük volna megmutatni képzési, kutatás-fejlesztési, innovációs és labortevékenységeinket. Ezt már csak azért is nagy örömmel tettük, mert olyan jelentős kínai vállalatokkal ápolunk szoros kapcsolatokat, mint a Huawei vagy a ZTE” – mondta Drotár István központvezető.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09