A Neumann Társaság ügyvezető igazgatója PMI díjat kapott

forrás: Prím Online, 2022. december 6. 17:03

A projektmenedzsment egyik kiemelt szakmai szervezete, a Projektmenedzsment Intézet (Project Management Institute, PMI) a nemzetközi „PMI Eric Jenett Person of the Year” díjjal ismerte el Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatójának több évtizedes munkáját. A díjat minden évben olyan szakértőnek ítélik oda, aki kiemelkedően hozzájárult a projektmenedzsment szakmához, vagy annak gyakorlati megvalósításához, fejlesztéséhez.

A PMI Budapest, a szakmai szervezet magyar tagozata 2021-ben határozott úgy, hogy a nemzetközi hagyományokat követve Magyarországon is megalapítja a PMI Budapest Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díjat.

 

Ezzel azoknak a szakembereknek a munkáját ismerik el, akik figyelemre méltó teljesítményükkel, és a szakmához való hozzájárulásukkal maradandót alkottak a projektvezetés, a technikai projektmenedzsment, valamint a stratégiai és üzleti projektmenedzsment területén. (Eric Jenett a PMI harmadik tagja és első Project Management Professional képesítéssel rendelkező szakértője volt.)

 

Szalay Imre

 

A 2022-ben a PMI nemzetközi szakértőkből álló zsűrije két szakembert díjazott az idei PMI Eric Jenett Person of the Year díjjal, amely a szakmai szervezet legrangosabb szakmai elismerése: ezek egyike Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezetője, a másikkal pedig egy amerikai projektmenedzsment-szakértő, Shivani Gupta munkáját ismerték el.

 

A Neumann Társaság ügyvezetői tisztségének betöltését megelőzően Szalay Imre a Digital Equipment Magyarország rendszerintegrációs igazgatójaként, a Compaq Magyarország Professzionális Szolgáltatások igazgatójaként, a Hewlett-Packard egykori szolgáltatási igazgatójaként, illetve a Vodafone Hungary Hungary egykori projektiroda és belső szabályozási igazgatójaként dolgozott.

 

A díjat Szalay Imre távollétében Kremmer László a PMI Budapest, Magyar Tagozat Egyesület elnöke vette át az Egyesült Államokban, a PMI szervezésében megvalósult, Las Vegas-i PMI Global Summit 2022 konferencián, 2022. december 2-án.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09