2023-ban már nem elérhető a telefonkönyv a Telekomnál
Az NMHH 2021. októberében közzétett elemzésének értelmében a hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait. Ezzel megszűnik a nyomtatott telefonkönyv. A Magyar Telekom tavaly kinyomtatott példányai voltak az utolsók, amelyek közül egyet a Postamúzeum részére ajánlott fel a vállalat.
A telefonkönyv megszűnésének hátterében a csökkenő fogyasztói igények állnak, illetve a digitalizáció térnyerése. Az NMHH piackutatása alapján 2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett névjegyzékek száma. Ennél is meredekebben zuhant az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenést jelent.
A telefonkönyv után
A Magyar Telekom legfontosabb célja, hogy segítse az emberek közötti kapcsolódást, hogy a digitalizációnak hála akkor is ott lehessünk egymásnak, amikor fizikailag éppen nem vagyunk együtt. Ezt a kapcsolatot segítette az elmúlt 140 évben a nyomtatott telefonkönyv, amely történetének utolsó fejezete 2022-ben lezárult. A változás az iparágon belül már korábban érzékelhető volt, ugyanis az elmúlt évtizedekben, a digitalizáció térhódításával a nyomtatott és CD-n tárolt telefonkönyvet kiegészítették az online elérhető adatbázisok. Ezek mellett a jövőben az egyetemes tudakozó (11800-as számon) továbbra is a lakosság rendelkezésére áll, a Magyar Telekom hálózatából pedig a tudakozó a 11818-as számon érhető el.
Nyitókép: pexels.com
Kapcsolódó cikkek
- Indul a Telekom év eleji kampánya
- A Telekom kapta a Deloitte Zöld Béka Díjat, a különdíj a Budapest Airporté
- Jövőt idéző válaszok egy gyorsan változó világ kihívásaira: megnyílt a FutureZone3.0
- Folytatja a 4 napos munkahét tesztelését a Magyar Telekom
- Ötödik éve a Magyar Telekom a legvonzóbb munkahely a telekommunikációs szektorban
- A Magyar Telekom 2022. harmadik negyedéves eredményei
- A Telekom ügyfelei már Szlovákiában is élvezhetik a VoLTE szolgáltatást
- Hogyan tudjuk felkészíteni gyermekeinket a holnapra?
- Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért
- Gyorsítósávon az önvezetés felé
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását
Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti.
Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!
A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.
A Zyxel új modellekkel bővíti népszerű switch sorozatát
A hagyományos switchek továbbra is az üzleti hálózati infrastruktúra gerincét képezik még a vezeték nélküli hálózatok korában is. A Zyxel GS1915 switchek gazdag funkciókészletet kínálnak, beleértve a nagy teljesítményű Power of Ethernetet (PoE) és a Nebula felhőalapú kezelést. Ráadásul rendkívül megfizethető áron kaphatók, emellett remek ár-érték arányú csomagban is elérhetők élvonalbeli vezeték nélküli hozzáférési pontokkal együtt.
A Thermaltake The Tower 200 Mini toronyház új zöld színekben debütál
A Thermaltake bejelentette a The Tower 200 Mini toronyházak új verzióit a PC-rajongók kedvenc Turquoise, Racing Green színeiben, valamint az idei év új árnyalatában, Matcha Greenben. A Tower 200 egy kicsi, mégis tágas mini-ITX toronyház, amely egy ikonikus, függőleges kialakítással érkezik, képes befogadni akár egy 4090-es grafikus kártyát, és akár egy 280 mm-es AIO-t is támogat. A felhasználók már nagyon várták a The Tower 200 különböző színű változatait, a Thermaltake pedig meghallotta ezeket az igényeket.
Új Xiaomi AIoT eszközök a nemzetközi piacokon
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstechnológiás okoseszközeit, köztük a Xiaomi Watch 2 Pro okosórát és a Xiaomi Smart Band 8 okoskarkötőt. Az új eszközöket úgy tervezték, hogy könnyen összekapcsolhatók legyenek a nemrégiben bemutatott okostelefon-termékcsalád, a Xiaomi 13T készülékeivel. Az új, innovatív termékek az egészségi állapot és a sportteljesítmény folyamatos nyomonkövetésével, változatos kényelmi és hatékonyságnövelő szolgáltatásokkal épülnek be felhasználóik mindennapjaiba.