Jelentősen emelkedik a kutatások támogatása a Széchenyi István Egyetemen

forrás: Prím Online, 2023. január 22. 12:08

A győri Széchenyi István Egyetem átvállalja oktatói, kutatói és doktoranduszhallgatói tudományos publikációinak közlési díját egy 2021-ben indított program keretében, ráadásul ebben az évben már akár 3500 euróig. A kutatásokat az intézmény Tudományos Ösztöndíjjal is elismeri. Az egyetem mindkét támogatási formára az eddiginél jelentősen nagyobb, összesen 100 millió forintos keretösszeget szán idén.

A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja, hogy nemzetközi színvonalú tudományos kutatással is hozzájáruljon a térség fejlődéséhez, amit 2021 óta új eszközzel, a Publikáció Támogatási Programmal is ösztönöz. Ennek keretében az oktatói és kutatói munkakörben foglalkoztatott munkatársak, valamint az egyetemmel jogviszonyban álló doktoranduszhallgatók Q1-Q4 minősítésű folyóiratokban megjelenő tudományos publikációinak közlési díját (APC) átvállalja az intézmény, erkölcsi-anyagi elismerést nyújtva számukra. A feltételek között a Scopus adatbázis szerepel, mert a két legnagyobb globális felsőoktatási minősítő szervezet – a QS és a Times Higher Education (THE) – a világranglisták összeállításánál kizárólag ezt veszi figyelembe.

 

 

Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese elmondta: eddig publikációnként legfeljebb 2500 eurós közlési díjat vállalt át az intézmény, ebben az évben azonban az egyetemvezetés döntése értelmében akár már 3500 eurót is. További kedvező változás, hogy a program éves keretösszege is jelentősen, 50 millióra emelkedik idén.

 

Az elnökhelyettes hangsúlyozta: az egyetem oktatói-kutatói számára emellett 2021 óta elérhető a Tudományos Ösztöndíj is. Ennek célja a publikációs tevékenység támogatása az ingyenes vagy az egyetemi előfizetés által a munkatársak számára költségmentesen elérhető, Scopus adatbázisban regisztrált, Q1-Q4 besorolású folyóiratokban. A legjelentősebb anyagi elismerésben a nemzetközi kutatási hálóban készült szakcikkek szerzői részesülnek. Az ösztöndíj keretösszege 35 millióról 50 millió forintra nő idén.

 

„A támogatási rendszer – amibe a publikációs támogatáson és a Tudományos Ösztöndíjon kívül beletartozik  az angol nyelvoktatás, az angol nyelvű »akadémiai írás« kurzus, a könyvtári adatbázisok előfizetése és a tanulmányok nyelvi lektorálása is – egyszerre segíti az egyetem globális láthatóságának erősödését, valamint az oktató-kutató kollégák tudományos előmenetelét. A két legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet, a QS és a Times Higher Education világranglistája egyaránt rendkívül kutatásintenzív, így a kutatások ösztönzése hozzájárul ahhoz is, hogy intézményünk minél előkelőbb pozíciót foglaljon el ezeken. Köszönöm dr. Filep Bálintnak, az egyetem elnökének, hogy támogatta a keretösszegek rendkívül jelentős megemelését” – fogalmazott dr. Lukács Eszter.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB és partnerei felújított robotokat ajándékoztak az Óbudai Egyetemnek

Az ABB és partnerei felújított robotokat ajándékoztak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának. 
A cég több mint 40 országban működik együtt iskolákkal, főiskolákkal és egyetemekkel, hogy a diákok elsajátítsák a robotprogramozás és működtetés alapjait. Partneri kapcsolataik révén az intézmények részt vehetnek az automatizált megoldások kutatásában és fejlesztésében a tényleges alkalmazásokban történő felhasználás érdekében, ezáltal a diákok foglalkoztatási lehetőségeit is javítják.

2023. június 5. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39