A Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmat Európában tavaly
Ismét a Huawei tette a legtöbb szabadalmi bejelentést az Európai Szabadalmi Hivatal 2022-es szabadalmi indexe szerint. A vállalat immár negyedik alkalommal, harmadik egymást követő évben foglalja el az európai szabadalmi ranglista első helyét. A Huawei tavaly 4505 nemzetközi találmányt nyújtott be bejegyzésre, közel harminc százalékkal megelőzve a második helyezettet.
Az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO) 2022-ben 193.460 bejelentés érkezett, ami 2,5%-os növekedés az előző évhez képest, és új rekord az intézmény történetében. A szabadalmi bejelentések növekvő száma – amely fontos korai mutatója a vállalatok kutatás-fejlesztési befektetési törekvéseinek – rámutat arra, hogy az innováció a világ minden táján tapasztalható gazdasági bizonytalanság ellenére tavaly is erőteljes maradt.
Fellendülésben a digitális technológiák, az akkumulátorok és a félvezetők
Az EPO jelentése szerint a legtöbb szabadalmi bejelentés tavaly ismét a digitális kommunikációhoz (11,2% növekedés 2021-hez képest) kapcsolódott, amelyet szorosan követett az orvostechnika (+1,0%) és a számítástechnika (+1,8%). A digitális technológiák szabadalmi bejelentéseinek nagymértékű növekedése számos más területre is befolyással van, ilyen például az egészségügy, a közlekedés vagy a mezőgazdaság.
Erőteljes növekedés Kínából és az Egyesült Államokból
A legtöbb szabadalmi bejelentést benyújtó öt ország 2022-ben az Egyesült Államok (az összesített beadványok negyedével), Németország, Japán, Kína és Franciaország (lásd a diagramot) voltak. A kérelmek számának 2022-es növekedését főként a Kínából érkező bejelentések hajtották (+15,1% 2021-hez képest), amelyek több mint kétszeresére nőttek az elmúlt öt évben, és kisebb mértékben az Egyesült Államokból (+2,9%) és a Koreai Köztársaságból érkezők (+10,0%). A most közzétett index első tíz helyezettje között négy európai, két-két dél-koreai és egyesült államokbeli és egy-egy kínai és japán vállalat találhatók.
A rangsor élén a Huawei
Tavaly ismét a Huawei nyújtotta be a legtöbb, összesen 4505 szabadalmi kérelmet, majd harminc százalékkal megelőzve a második helyezett dél-koreai LG-t. A vállalat benyújtott szabadalmi kérelmeinek közel fele (2082 darab, amivel második a kategóriában) a digitális kommunikáció területéhez kapcsolódik, míg a számítástechnikai területen a vállalat nyújtotta be a legtöbb kérelmet (727-et).
A Huawei Technologies évek óta vezeti a szabadalmi ranglistákat. A vállalat először 2017-ben került az európai szabadalmi rangsor elejére, 2400 szabadalmi bejelentésével. Majd 2019-ben és a 2021-es is a legtöbb szabadalmi bejelentést tette Európában, utóbbi alkalommal a története során elért eddigi legnagyobb növekedéssel. A vállalat a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez (WIPO – World Intellectual Property Organization) benyújtott kérelmek számát tekintve is rendkívüli sikeres, 2020-ban lett először világelső, és 2022-ben is a legtermékenyebb vállalatnak számított, több mint 7600 benyújtott szabadalmi bejelentésével.
A Huawei a K+F- tevékenysége tekintetében is legjobbak között volt a világon volt az elmúlt évtizedben. Kutatás-fejlesztésre fordított beruházásainak összege tavaly meghaladta a 110,5 milliárd kínai jüant, míg az elmúlt tíz évben összesen 845 milliárd kínai jüan összegben fektetett ebbe a területbe. A Huawei 2021 végén több mint 107 ezer munkatársat foglalkoztatott a kutatás-fejlesztés területén, ez a vállalat összes munkavállalójának 54,8 százaléka.
Kapcsolódó cikkek
- A növekedés új szakaszába lépett a Huawei hirdetési platformja, a Petal Ads
- Új csúcskategóriás okoseszközöket mutat be a Huawei Európában
- Figyelemre méltó újítások a Huawei térképes szolgáltatásában
- Tovább bővül a mobiljáték-piac
- Kiterjesztett valóság alapú keresővel és virtuális lencsével újít a Huawei
- Új vezeték nélküli fülhallgatót hozott Magyarországra a Huawei
- A nők jelenthetik a gyógyírt a fokozódó mérnök- és informatikus hiányra
- Négymillió kép elemzése alapján készített átfogó tanulmányt a Huawei
- Huawei: 2030-ra egymillióra, a jelenlegi százszorosára nő az 5G-magánhálózatok száma
- 10 gigabites internetet és érzékelésre képes hálózatokat hozhat a mobilszélessáv új korszaka
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új trendek és kihívások az online marketingben
2023-ban a közösségi média marketing szerepe, valamint az influenszer marketing és a felhasználók által generált tartalmak (UGC - User Generated Content) egyre inkább teret hódítanak, és szinte megkerülhetetlenné válnak a vállalkozások üzleti stratégiájában.
Új szerepköréhez jobban illő névre vált az IVSZ
Nevének megújításáról döntött az IVSZ június 7-én megtartott éves közgyűlésén a szervezet tagsága: a korábbi Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) helyett IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége néven folytatja működését a szakmai szervezet. A névváltást az indokolja, hogy napjainkban a digitalizáció a gazdaság minden szegletét áthatja, nem csak az informatikai, távközlési és elektronikai vállalatoknál fontos tényező. A közgyűlésen a 13 fős elnökség 7 pozíciójáról is szavaztak: az IVSZ elnöke újabb három évre dr. Vinnai Balázs lett.