A fiatalok kezében a jövő a Megoldások a holnapért kihíváson
A Megoldások a holnapért program célja a legjobb jövőformáló ötletek megtalálása mellett a diákok készségfejlesztése, ezért idén minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a képzésre a szervezők. Az 50 legjobb csapat egy online tanulási és közösségi platformon keresztül sajátíthatja el a jövőtervezés és design thinking alapjait. A szakértői videók, kérdezz-felelek alkalmak és a kitöltendő feladatok elengedhetetlen tudással vértezik fel a diákokat, és egyben irányt mutatnak, hogy a legjobb 8 csapat közé kerülhessenek a Samsung és az EdisonKids közös kihívásán.
A Megoldások a holnapért 2023 kihívás TOP50 csapatának tagjait oktatóvideók, segédanyagok, csapatmunkát támogató ötletek, motivációs tippek várják a március 4. és április 11. közötti fordulóban. A szakértők útmutatásával újabb és újabb szemszögekből pillanthatnak rá ötletükre, hogy a lehető legeredetibb, részletesen kidolgozott és megvalósítható megoldással állhassanak a zsűri elé.
„A jövő hősei, feltalálói és kutatói a ma ábrándozói. Azok, akik mernek kíváncsiak lenni, érdeklődni és minden nap feltenni a kérdést: mi lenne, ha – így biztatja Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője a kihívás résztvevőit, hogy a korábban bevált módszerektől elrugaszkodva új utakat keressenek. – A világ a tudomány módszerein keresztül megismerhető és megérthető, a technológián keresztül pedig rátalálhatunk azokra a megoldásokra, amelyek a jövőt formálják.”
3-2-1: jövőtervezés!
A jövőtervezés útvesztőiben a program szakértői kalauzolják a diákokat. Eszközöket és keretrendszereket mutatnak nekik, hogy az új és innovatív ötlet felhasználóbarát és emberközpontú maradhasson. A design thinking módszertanáról Biás Csongor, a Startup Hungary Alapítója minikurzusain tanulhatnak. Ennek első lépése a megismerés (empathize), azaz a kihívással érintett célcsoport kutatása, jellemzőinek megismerése, amely alapján meghatározhatják, hogy a megoldásuk kikhez szól. A perszónaalkotás után a probléma meghatározása (define) következik, amikor a lehető legtöbb szemszögből vizsgálják a központi kérdést és a lehetséges válaszokat rá. A harmadik lépés az ötletelés (ideate), ahol intenzív brainstorming keretében minden csapat igyekszik kihozni az ötletből a lehető legjobb verziót. A kihívás ezen fázisa egy úgynevezett Activity plan és egy videó készítésével zárul, amely részletesen és kreatívan mutatja be a választott problémát és megoldási javaslatot.
A képzés mellett gondolatébresztő videókat is találnak a diákok a platformon, az egyes nevezési kategóriákhoz kapcsolódva a zsűri tagjai, a kihívás szakértői osztják meg tapasztalataikat, véleményüket. Hódsági János, a Milestone Intézet termékfejlesztési igazgatója három számára is fontos témáról mesél a jövő oktatása kapcsán, kiemeli a technológiai változások adta lehetőségeket, a személyre szabott oktatás előnyeit, valamint azon fiatalok segítését, akik valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek. Emellett arra biztatja a résztvevőket, hogy személyes érdeklődésüket és az oktatást bátran fésüljék össze, ne válasszák külön a hobbijukat a tanulástól. Tomaj Zsófia fenntartható fejlődési szakértő a negatív hatások csökkentésére, kiküszöbölésére és a jó megerősítésére hívja fel a figyelmet. Wettstein Albert, a Munch társalapítója, pedig az ételmentő applikáció példáján keresztül meséli el, miben rejlik a jó ötlet, az időzítés és a közösség ereje.
Kritikus szemlélet, brainstorming és finomhangolás
A kihívásban résztvevő tanárok szerepe is jelentős, dedikált képzéseken, fogadóórákon vehetnek részt, hogy a diákjaikat a lehető leghatékonyabban vezethessék a győzelemig. Pánczél Róbert fizika és matematika szakos tanár, a JátékMatek alapítója videós kurzusa segít nekik eligazodni a kihívás során felmerülő kérdésekben. Tapasztalatukkal irányt mutathatnak az ötletelésben, miközben a diákok bizalmasává is válhatnak. Ahogyan arra Pánczél Róbert is felhívja a figyelmüket, ezen a terepen a frontális előadásokat maguk mögött hagyva át kell lépniük egy moderátor vagy facilitátor szerepébe. Meg kell találniuk a módját, hogy előcsalogassák az ötleteket, bátran gerjeszthetnek vitákat, de ugyanilyen fontos, hogy segítsék azok megfelelő keretek között tartását is. Rávezethetik diákjaikat a kritikus szemléletre, hogy rátapintsanak a finomhangolás lényegére.
A fázis végén a csapatok egy kivitelezési tervet készítenek, amivel meggyőzik a zsűrit, hogy ott a helyük a legjobb nyolc között. A leadott szöveges dokumentumot, valamint kétperces videót a szakmai vezetők és mentorok eredetiség, tudományos és technikai megalapozottság, megvalósíthatóság, valamint a csapatszellem alapján értékelik. A csapatok feladata, hogy ötletüket hitelesen prezentálják, adatokkal, tényekkel, érdekes információkkal alátámasztva, miközben kreativitásukkal kitűnnek a tömegből.
A Megoldások a holnapért kezdeményezés az építő közösség, valamint az egyedülálló képzés biztosítása mellett értékes nyereményekkel motiválja a résztvevőket: a nyertes diákok, tanáraik, valamint iskoláik 6 millió forint összértékben nyerhetnek Samsung készülékeket.
Bővebb információ a Megoldások a holnapért 2023-as programjának fordulóiról a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ és a www.edisonkids.org weboldalon érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- A Vatikánt védő testőrség Samsung Knox Suite-tal bővíti biztonsági arzenálját
- A tévé továbbra is stabil társ a háztartásokban
- A magyarok tartalomfogyasztási szokásait vizsgálta a Samsung
- Samsung tanácsok a pihentető alváshoz
- „Van kedvetek átjönni?” – Így töltjük az időt, ha buli van nálunk
- Érkezik a Samsung Galaxy Watch5 okosórákra a hőmérséklet-alapú cikluskövetés
- Megérkeztek Magyarországra is a Galaxy S széria zászlóshajói
- Mit csinálnak a magyarok, amikor otthon vannak?
- Megjelent a Samsung One UI 5.1 szoftverfrissítés
- Még egy hétig jelentkezhetnek a fiatalok a Samsung és az EdisonKids idei versenyére
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szépirodalmi és fotós pályázatot hirdettek
Titkot rejt az erdő címmel hirdet országos vers- próza- és meseíró pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyesület a különleges versenyt. A természetvédelmi-irodalmi pályázattal a 6-19 éves kategóriát célozzák meg. Idei újítás, hogy fotós kategóriába is külön címen jelentkezhetnek a gyerekek. A rendezvény fővédnöke Halász Judit, Kossuth- és Jászai díjas színművész, aki ötödik éve támogatja a rendezvényt.
A fiatalok kezében a jövő a Megoldások a holnapért kihíváson
A Megoldások a holnapért program célja a legjobb jövőformáló ötletek megtalálása mellett a diákok készségfejlesztése, ezért idén minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a képzésre a szervezők. Az 50 legjobb csapat egy online tanulási és közösségi platformon keresztül sajátíthatja el a jövőtervezés és design thinking alapjait. A szakértői videók, kérdezz-felelek alkalmak és a kitöltendő feladatok elengedhetetlen tudással vértezik fel a diákokat, és egyben irányt mutatnak, hogy a legjobb 8 csapat közé kerülhessenek a Samsung és az EdisonKids közös kihívásán.
Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok
Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (először, másodszor, harmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat.
Sajtódíjat indít a Siemens
Újraindítja médiadíját a Siemens, amellyel a technológia területén kimagasló minőségű munkát végző újságírókat és tartalomkészítőket kívánja elismerni. A Siemens Media Award 2023 regionális sajtópályázatra Közép- és Kelet-Európa hét országában (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) nevezhetnek újságírók, valamint a közösségi média- és más felületek tartalomkészítői is.
Médiatanács: továbblépések helyi és körzeti rádiós pályázatokban
Véglegesítette egy veszprémi helyi rádiós pályázat felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület ugyanezen az ülésen hatósági szerződéskötést kezdeményezett a Debrecen 94,4 MHz körzeti frekvencia pályázatán nyertes szolgáltatóval.