Jól szerepelnek az indiai IT cégek

Zsigó József, 2001. február 26. 22:36
Az eddig mérsékeltnek tekinthető amerikai recesszió inkább segítette az olcsón dolgozó indiai IT cégeket, akik még bővíteni is tudták kapacitásaikat.
Külön járatokat indít a Banc of America befektetési tanácsadója az indiai IT cégek amerikai kirendeltségeihez annak igazolására, hogy a mostani nehéz gazdasági helyzetben is vannak olyan technológiai cégek, ahol érdemes befektetéseket eszközölni. Főleg három cég szerepel kiemelkedően a Nasdaq jegyzésén: a Cognizant, az Infosys és a Winpro.

Talán a Winpro a legeredményesebb, mivel 50 százalék feletti növekedést produkált a legutóbbi időkig. Igaz, a piaci részesedése jelenleg nem éri el az 1 százalékot, de ez hamarosan megváltozhat. A Cognizant most jelentette be, hogy magasabb lesz a nyeresége, mint azt feltételezték, és a haszonból fogyasztói is részesülnek. Első negyedéves tervét már teljesítette, és a második negyedéves terv 85 százaléka is hamarosan meglesz.

Kiemelkedő teljesítményt produkált az Infosys is, amely 2000 harmadik negyedévében, pont amikor a dot-com cégek hanyatlása megkezdődött, 120 százalékkal növelte bevételét.

Amerikai elemzők szerint az indiai cégek részben annak köszönhetik sikereiket, hogy a munka zömét Indiában, Bangalore közelében végeztetik, ahol olcsó, jól képzett szakemberek dolgoznak, és annak, hogy nem függnek a nagy amerikai vállalatoktól. Az Infosys, és a Winpro – amely jövedelmének nagy hányadát a problémákkal küzdő Norteltől szerzi - , csak megtorpanással reagált a Nortel tízezres elbocsátására, mivel más cégek jelezték, hogy készek az együttműködésre - adta hírül a CNET.

Kulcsszavak: trend Infosys Winpro Cognizant

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05