Ünnepelte már a Bitcoin Pizza Napját? Ma megteheti!

forrás: Prím Online, 2023. május 22. 20:11

2010. május 22-én egy programozó 10 ezer bitcoinért vásárolt pizzát, ez volt a történelem első tranzakciója a kirptovalutával. Az eseményt azóta világszerte ünneplik. A Binance idén Nápolyban versennyel, Brazíliában furgonnal, Kambodzsában kóstolással, világszerte pedig online eseményekkel emlékszik meg a Bitcoin Pizza Napjáról.

A Bitcoin Pizza Napját minden év május 22-én tartják meg, hogy megemlékezzenek az első valós kereskedelmi bitcoin-tranzakcióról. Ezen a napon, 2010-ben egy feltehetően magyar származású programozó, László Hanyecz két pizzát vásárolt 10 ezer bitcoinért egy másik felhasználótól. A nemzetközi kriptoközösség azóta is évről évre megünnepli az eseményt. 

 

 

Mint a Binance, a világ vezető kriptőzsdéje közölte, idén is a maguk különleges módján fognak megemlékezni a jeles évfordulóról, az eddigi sikeres évekről és az új kihívásokat hozó 2023-as esztendő eddigi eredményeiről. A napokban világszerte pizzás tematikájú összejöveteleket tartanak – és hol is lehetne stílszerűbben ünnepelni, mint a pizza otthonában, Olaszországban? A sorozat kezdeteként vasárnap éppen ezért pizzakészítő versenyt rendeztek Nápolyban, ahol a résztvevőket saját Binance pizzával és egyéb finomságokkal várták. A kambodzsai Phnom Penhben egy helyi pizzéria adott otthont egy közösségi találkozónak. Hétfőn hasonló programot szervez a világ legnagyobb kriptotőzsdéje Montevideóban, Bueons Airesben és Mexikóvárosban is. Szerdán Pakisztánban kell egy elrejtett Binance-pizza nyomára bukkanni valahol az országban. Hétfőn Rio de Janeiróban, kedden Bahreinben, csütörtökön a vietnámi Ho Si Minh-ben, Binance-es pizzafurgonok robognak majd az utcákon. A cég információkat és tippeket oszt meg a pontos helyükről, aki pedig megtalálja a szállítójárműveket, ajándékban részesül. A kolumbiai Bogotában ingyenes pizzát kínálnak új és régi felhasználóknak. A város két pizzériájában az újonnan regisztrált vendégek és a Binance Pay felhasználók ingyenes ebédre jogosultak. Új-Zélandon bitcoin nyereményeket rejtettek el speciális Binance-es pizzás dobozokba. A pizzanaphoz kapcsolódva online eseményeket és nyereményjátékokat is szervez a Binance világszerte. A felhasználóknak lehetőségük lesz például egy egész éves pizzaellátás megnyerésére. 

 

A kriptotőzsde arra kéri az embereket, hogy osszák meg gondolataikat a Binance Feedben az évfordulóról, a pizzaünnep eseményeiről, a kriptovaluták fejlődéséről és a kriptoiparban szerzett tapasztalataikról. Az online csatornán különleges vendégekre is lehet számítani, valamint kvízre és különböző ajándékokra is. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja a Matcha Green termékcsaládot

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a Ceres 300 TG ARGB Matcha Green közepes toronyházat és az ARGENT E700 Matcha Green valódi bőr gamer széket. 

2023. december 2. 17:50

Stratégiai megállapodást kötött a Corvinus és az EY

Az oktatás és a karriertervezés áll a fókuszában annak a stratégiai partnerségnek, amelyet az EY nemzetközi tanácsadó cég, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem kötött meg november 30-án.

2023. december 2. 16:09

Az AGON by AOC két új 34 hüvelykes ultraszéles gaming modellt mutat be

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT tartozék márkája – büszkén mutatja be két új 34 hüvelykes (86 cm) gaming monitorát az ultraszéles monitorok rajongóinak: az AOC GAMING CU34G2XE/BK-t és a gyorsabb, nagyteljesítményű testvérét, a CU34G2XP/BK-t. Ezeket a monitorokat úgy tervezték, hogy kiszélesítsék a magával ragadó játék eddigi határait és kiemelkedő értéket is nyújtsanak. Mind a CU34G2XE/BK, mind a CU34G2XP/BK megfizethető műszaki mérnöki látvány, amely a játékosoknak panorámikus játékteret és magas teljesítmény-paramétereket kínál.

2023. december 2. 14:31

Az Epson 100%-ban megújuló villamosenergia használatára áll át egész Európában

A precíziós, innovatív technológiai megoldásairól híres Epson bejelentette, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé és a fosszilis erőforrásoktól mentessé alakítja működését. Az elmúlt években már számos meghatározó lépést tettek ennek érdekében, melyek pozitív eredményeiről a nemrég közétett fenntarthatósági jelentésük is beszámol.

2023. december 2. 12:24

A karácsonyi raktár-őrület ellen is bevetheti lelkes drónpilótáit ez a magyar startup

Egy nemzetközi felmérés szerint ez év első felében nem kevesebb, mint 8200 esetben szakadt meg a globális ellátási lánc. Végső soron az áruellátási nehézségeket is enyhítheti a magyar Aeriu megoldása, amelyet nemrég egy Miskolc melletti globális autóipari nagyvállalat is bevezetett raktárába. 

2023. december 2. 10:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04