Magyarországon 25 év alatt közel 80 ezren vettek részt a Cisco Hálózati Akadémia képzésein
Világszerte 3,2 millió, Magyarországon jelenleg 15 ezer hallgatója van a Cisco Hálózati Akadémia képzéseinek, míg a kezdetektől összesen 17 millióan kaptak a világon piacképes tudást a kezdeményezésnek köszönhetően. Szükség is van rá: felmérések szerint Magyarországon néhány éven belül akár 44 ezer informatikus hiányozhat a munkaerőpiacról. A Cisco célja: a következő 10 évben újabb 10 millió diák digitális képzése az EMEA régióban.
Magyarország az egyik legeredményesebb ország
A Cisco Hálózati Akadémia 1997-ben indult néhány középiskolával kötött partnerségként, mely később felsőoktatási együttműködésekkel bővült. Mára a hagyományos tantermi képzésen túl is kiszolgálja a tanulni vágyókat: a program hátrányos helyzetűekre, kiszolgáltatott fiatalokra és a fogyatékkal élőkre is kiterjedt, emellett közösségi központokba, katonai bázisokra és börtönökbe is eljutott. Magyarország a programban résztvevő 190 ország egyik legeredményesebbje: jelenleg a 150 Cisco Akadémia 15 500 aktív hallgatóval és 350 oktatóval büszkélkedhet.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Cisco Hálózati Akadémia Magyarországon és világszerte is a legelterjedtebb informatikai képzés, amely egy nemzetközi vállalat égisze alatt működik” – mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója. „Partnereinkkel együtt küldetésünknek tekintjük, hogy piacképes informatikai tudással, kiváló minőségű elektronikus tananyagokkal és oktatási knowhow-val segítsük a jövő szakembereinek felkészítését.” A Cisco Hálózati Akadémia az elmúlt 25 év alatt Magyarországon közel 80 ezer hallgató képzését tette lehetővé. A hallgatók megoszlását tekintve kétharmaduk középiskolás, míg egyharmaduk felsőoktatásban résztvevő diák.
„A Cisco Hálózati Akadémia önkéntes alapon szerveződő közösség. Tagjai oktatási intézmények és non-profit szervezetek, amelyek a Cisco által kifejlesztett elektronikus tananyagokat egységes eLearning környezetben, saját oktatási rendszerükbe (szakmai informatikai, OKJ-s, illetve felsőfokú képzés) integrálva oktatják, az iparágban használt legmodernebb hálózati eszközök felhasználásával.” – mondta Sisák Zoltán, HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke. „A hallgatók a képzésnek köszönhetően elsajátíthatják az IKT szegmensben szükséges elméleti és gyakorlati tudást, valamint a 21. századi karrierhez szükséges problémamegoldást, együttműködést és az elemző gondolkodást is.”
A Hálózati Akadémia 25. jubileumát díjak alapításával teszi emlékezetessé: az Almási Béla-díjjal és a Networking Academy Oktatásért díjjal ismerik el azok munkáját, akik sokat tettek azért, hogy a magyarországi Cisco Hálózati Akadémia közössége ne csak itthon legyen sikeres, de Európa- és világszerte is elismerést szerezzen magának. A díjat mostantól minden évben 3 kategóriában ítéli oda az alapítók képviselőiből álló kuratórium.
Az idei NetAcad Oktatásért díj díjazottjai:
Intézményi kategória:
• Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
Oktatói kategória:
• Markovich László, BMSzC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum
• Szijártó László, VMSzC Gépipari és Informatikai Technikum
• Gál Zoltán, Debreceni Egyetem Informatikai Kar
Almási Béla életműdíj
• Fehér Gyula, Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar
Megoldás a kínzó hiányra
A Világgazdasági Fórum szerint 2025-re a technológia és az automatizálás fejlődése 85 millió munkahelyet szüntet meg, miközben világszerte 97 millió új munkahelyet teremt. A Cisco arra törekszik, hogy világszerte több millió embert lásson el a jövő szakmáihoz szükséges műszaki és digitális készségekkel: célja, hogy a következő 10 évben újabb 10 millió diák digitális képzése valósuljon meg az EMEA régióban. Erre vonatkozó vállalását éppen 2023-ban, a Szakmák európai évének (European Year of Skills) indulásakor jelentette be. Az EU célja, hogy 2030-ra polgárainak legalább 80%-át felvértezze alapvető digitális készségekkel. Jelenleg a 16 és 74 év közötti európaiaknak csupán 54 százaléka rendelkezik alapvető digitális készségekkel. További cél, hogy a tagországok legalább 20 millió információs és kommunikációs technológiai (IKT) szakembert alkalmazzanak.
Magyarországon a felmérések szerint néhány éven belül akár 44 ezer informatikus hiányozhat a munkaerőpiacról. Bár az IT-szakmákban itthon is magasak a bérek, az egyetemi IT-szakokra a korábbinál is kevesebben jelentkeznek. A kilátásokat súlyosbítja, hogy 2022-ben már a mesterképzéseken is kevesebb volt a jelentkező, és a tanulmányaikat is sokan hagyják abba idő előtt, az alapszakokon tanulóknak körülbelül a fele. “A vállalati szektor és az oktatás kéz a kézben kell, hogy járjon. Ez az elmúlt évtizedekben egyértelműen bebizonyosodott és az első rendszer, amit tényleg hatékonyan tudtunk használni az oktatásban a Cisco volt” – mondta Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
A jövőben pótolni szükséges a digitális készségekkel rendelkező szakembereket – ehhez járulhatnak hozzá az olyan iparági kezdeményezések, mint a Cisco Hálózati Akadémia.
Videó a Cisco Hálózati Akadémia 25 évéről az oktatásban:
Kapcsolódó cikkek
- Húsz éves a WiFi - jön a WiFi 6
- Jövőt idéző válaszok egy gyorsan változó világ kihívásaira: megnyílt a FutureZone3.0
- Ki jut ki a Cisco műegyetemi szabadulószobájából?
- A Cisco AppDynamics az alkalmazások használatát kutatta
- A Cisco új hibrid felhőinnovációkat jelentett be
- A Cisco bemutatta a Webex legújabb innovációit
- A biztonság legyen egyszerű, intelligens és mindenhol elérhető
- Új innovációkat mutatott be a Cisco
- Valós idejű fordítás a webes konferenciákhoz
- Cisco: ezek a tech-trendek határozzák meg az idei és az elkövetkező éveket
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az IoT az alapokkal kezdődik
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára, a blockchain megkönnyíti az IoT-eszközök nyomon követését, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás pedig könnyebben hozzáférhetővé és alkalmazhatóvá vált, ami az eszközfunkciók szélesebb körét teszi lehetővé az összekapcsolt ökoszisztémában.