Újdonságokkal tér vissza a Schneider Electric „zöld” versenye

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 24. 17:50

Ismét meghirdette „Sustainability Impact Awards” pályázatát a Schneider Electric, a tavalyi első kiíráshoz képest számos újdonsággal. A fenntarthatósági törekvések megvalósításában és támogatásában élen járó vállalkozások pályázatait 2023. november 17-ig várják a szervezők, a globális győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik ki.

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat tavaly indította útjára a „Sustainability Impact Awards” versenyt, melynek célja a fenntarthatósági törekvések támogatásában élen járó partnerek erőfeszítéseinek elismerése volt. A társaság idén ismét meghirdette a pályázatot, azonban jelentős változások történtek az első kiíráshoz képest.

 

Idén már jóval szélesebb körből várják a pályázatokat, hiszen a partnerek mellett, ügyfelek és beszállítók jelentkezését is várják. Emellett módosultak a bírálati szempontok is annak érdekében, hogy a nettó zéró kibocsátás felé vezető úton megvalósított digitalizációs és elektrifikációs projektek minél szélesebb körével pályázhassanak az érdeklődő vállalkozások. A pályázati anyagokat idén november 17-ig lehet leadni, a globális győzteseket pedig 2024 áprilisában hirdetik ki. 

 

 

Az idén bevezetett új díjkategóriák a következők:

 „Impact to my Customers”: azon partnerek jutalmazása, akik vezető szerepet vállalnak a fenntarthatósági törekvésekben azáltal, hogy lehetővé teszik ügyfeleik számára a szén-dioxid-mentesítési céljaik elérését.

 „Impact to my Enterprise”: azon ügyfelek jutalmazása, akik saját működésük dekarbonizálásában tartoznak az élen járó vállalkozások köré.

 „Impact to my Enterprise for Large or Midsize suppliers”: azon beszállítók jutalmazása, amelyek részt vesznek a Schneider Electric által elindított Zero Carbon Project nevű kezdeményezésben, amelynek célja, hogy 2025-re a vállalat 1000 vezető globális beszállítójának működéséből adódó szén-dioxid-kibocsátása a felére csökkenjen.

 

A fentieken kívül a Schneider Electric a fenntarthatósági törekvések integráltabb megközelítése érdekében frissítette a díjak bírálati kritériumait. A hangsúly továbbra is a pályázók elektromos energián alapuló megoldások beveztésére, energiafelhasználás csökkentésre és a fosszilis energiahordozók helyettesítésére irányuló erőfeszítésein lesz, ugyanakkor vizsgálják az Energia 4.0 korszak megteremtésére irányuló, a stratégiában, a digitalizációban és a dekarbonizációban megmutatkozó törekvéseiket is. Ez magában foglalja az energiahatékonyság javítását, valamint a digitális eszközök és technológiák bevezetését, illetve a környezetre gyakorolt véleményformáló hatás és az innováció egyéb példáit. 

 

„Közös törekvésünk, hogy felgyorsítsuk a nettó zéró kibocsátás elérését. A Schneider Electric-nél büszkék vagyunk arra, hogy immár második éve hirdetjük meg a „Sustainability Impact Awards” pályázatot, amelybe partnereink mellett ügyfeleink és beszállítóink is bekapcsolódhatnak. A sokaságban rejlik az erő, és reméljük, hogy az ünneplésükkel megerősíthetjük partneri ökoszisztémánkat, hogy továbbra is pozitív változásokat valósítsanak meg üzleti tevékenységük során” – mondta el Rohan Kelkar, a Schneider Electric energiaipari termékekért felelős ügyvezető alelnöke.

 

Az első Sustainability Impact Awards kiírásra összesen 241 pályázat érkezett a világ minden tájáról a partnerektől, amelyek közül hat globális győztes részesült elismerésben úttörő innovációs és dekarbonizációs erőfeszítéseikért. A pályázat hazai fordulójában összesen öt magyarországi vállalkozást ismertek el. Tavaly a pályázatokat két fő kategóriában adhatták be a vállalkozások, a saját működésük karbonmentesítésében élen járó partnerek a „Impact to my company”, míg a CO2-kibocsátásuk csökkentésében az ügyfeleiket is támogató partnereket a „Impact to customers” kategóriában ismerték el. 

 

Jelentkezés a Sustainability Impact Awards-ra

 

A jelentkezéseket 2023. július 24-től várják, a részvételi szándékhoz jelzéséhez itt lehet regisztrálni, a pályázatok leadási határideje pedig 2023. november 17. Minden jelölést és beérkezett pályázatot a regionális döntőkben értékelnek, mielőtt bejutnának a globális döntőbe. A globális győztest 2024 áprilisában hirdetik ki.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Neumann 120 kiállítás a Deák17 Galériában

Mit tenne Neumann János, ha egy időgép segítségével ma visszatérhetne a Földre? Mit gondolna a jelen kihívásairól? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Neumann Társaság diákalkotói pályázatára érkezett művekből rendezett kiállítás a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában. A Neumann 120 kiállítás ünnepélyes megnyitójára december 2-án 11 órakor kerül sor, a kiállítás pedig december 5-16. között díjmentesen látogatható.

2023. november 27. 10:07

Magyar energetikai startupokat is várnak a befektetői programba

Idén december 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba, amelyek ennek a platformnak köszönhetően üzleti, technológiai és forrásszerzési támogatásban részesülhetnek.

2023. november 19. 12:05

Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

Az Év Honlapja pályázat, amely évről évre megmutatja a digitális világ legjobbjait, most egy izgalmas fordulatot vesz. Meghosszabbított nevezési határidővel 2023. december 15. éjfélig várjuk a jelentkezéseket! Ez azt jelenti, hogy több időt kapnak a legújabb, friss projektek befejezésére és benyújtására, ezáltal pedig lehetőség nyílik a kreatív ügynökségeknek és vállalatoknak arra, hogy az egész éves munkájuk termését mutassák be a közönségnek és a zsűrinek.

2023. október 16. 09:57

Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom

A hazai vállalatok nagy része gondolkodik vagy már aktívan fejleszt mesterséges intelligenciával, amely komoly előrelépést jelenthet, ugyanakkor egyik pillanatról a másikra felboríthatja az erőforrás- és kapacitástervezést. Számukra nyújt lehetőséget a Magyar Telekom októberben induló pályázata. Olyan cégek jelentkezését várják, akik már elindították a mesterséges intelligencia használatával összefüggő, vagy használatára irányuló fejlesztéseiket, és ehhez szeretnék bővíteni fejlesztői környezetüket, szerverinfrastruktúrájukat. A pályázat nyertesei egy éven keresztül térítésmentesen kapnak hosting szolgáltatás a Telekomtól a szerverkapacitásuk bővítéséhez. 

2023. október 10. 16:18

A kreativitás új dimenziói: két új kategória ’Az Év Honlapja’ pályázaton

Immár 22. alkalommal indult útjára Magyarország legrangosabb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség Neked szól!

2023. október 5. 18:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04

Meglepő döntést hozott a Vodafone

2023. október 24. 17:30