Mindenidők legsikeresebb állásbörzéjét tartották ősszel

forrás: Prím Online, 2023. október 26. 09:55

Az idei, őszi Műegyetemi Állásbörzén magyar és külföldi diákok több mint 150 kitelepülő ajánlatát böngészhették át. Az eseményhez kapcsolódó hasznos podcast-felvételek, a Keress jól! blog és az álláshirdetések is elérhetőek azoknak, akik lemaradtak volna az eseményről.

A Műegyetemi Állásbörze nem csak az egyetemi állásbörzék tekintetében kiemelkedő, hiszen ez Budapest legnagyobb és legrangosabb börzéje, ahol rengeteg lehetőség rejlik, mindkét fél számára. A kiállító vállalatoknak ez a rendezvény remek lehetőség, hogy megszólítsák a hallgatókat, ráadásul idén a szervezők igen nagy figyelmet fordítottak az angol nyelvű tájékoztatásra is, hogy a külföldi diákok is minden lehetőséget megkapjanak az álomállás megtalálására. A két nap alatt 142 kiállító cég, 8 szakollégium és versenycsapat települt ki, így összesen 150 kiállító várta az érdeklődőket. A börze olyannyira sikeres volt, hogy 10%-kal több látogatója volt, mint a korábbi hasonló Műegyetemi rendezvényeknek.

 

 

A sikeres a börzével mindenki nyer

 

Az állásbörze szervezői megújították a Kalauzt az előzetesen felmért igények alapján, vagyis kényelmesebbé tették a hallgatók számára az eligazodást a kiállítók között. A végzettség szerinti táblázatban például külön jelölést kaptak a karok és a cégek, amelyek az adott végzettségű hallgatót, pályakezdőt vagy tapasztalt munkavállalót keresték. A jelölések a helyszínen is a bejárati kapukon is megtalálhatóak voltak, a jelzések egy QR-kód segítségével a teljes listához vezettek.

 

„A cégek előtt adott a lehetőség, hogy célirányosan kiket szólít meg, hogy azt milyen eszközökkel teszi meg. A Műegyetemi Állásbörzének rengeteg csatornája van, amelyet a céges partnereink is közvetetten ki tudnak használni. A látogatók olyan cégekkel és cégképviselőkkel ismerkedhetnek meg, akik álommunkát biztosíthatnak a megfelelő jelölt számára. Közvetlen hangvételben, kötetlenül beszélgethetnek és olyan oldalait ismerhetik meg a szakmának, amelyre lehet, hogy még nem volt lehetőségük. Olyan programokon vehetnek részt, amelyek előre lendíthetik vagy akár beindíthatják a karrierjüket, értem itt ezalatt a különböző tanácsadásokat, amelyeken részt vehetnek. Annyi segítséget és útmutatást nyújt az Állásbörze a különböző szakmai csatornáin, mint a Podcast vagy a Keress jól! blog, hogy igazából, aki nyitott rá, az megtalálja a számításait a rendezvény előtt, alatt és után is. Érdekes tény, hogy az egyetlen Állásbörze vagyunk, ami az év minden szakában kommunikál az érdeklődőkkel. A rendezvény sikerességét azt is bizonyítja, hogy a partneri elégedettségi visszajelzések alapján 4,5 pontot ért el összeségében a Műegyetemi Állásbörze megítélése a maximális 5 pontból “ – mondta el Orbán Balázs, a Műegyetemi Állásbörze főszervezője.

 

 

Mitől más ez az állásbörze?

 

A sok kiállító mellett a siker kulcsa az is, hogy a szervezők minden börzén újítanak, felhasználják az elmúlt évek tapasztalatait, de előállnak folyamatosan valami plusszal, ami vonzza a hallgatókat. Az őszi börzén az egészséges életmód volt az extra tartalom: „Idén egészségszigettel készültünk a látogatóknak, ahol cukormérést, EKG-t és hasonló, egészségmegőrző és -felmérő vizsgálatokat végeztek a Szent János Kórház dolgozói. Mint minden első alkalmas programelemnek, ennek is idő kell, hogy mindenkihez eljusson a híre, így bár volt jópár érdeklődő, azt reméljük, hogy a következő rendezvényre megduplázódik a számuk majd.“ – számolt be Orbán Balázs.

 

 

A fent temlített, következő rendezvény a tavaszi Műegyetemi Állásbörze, amelyet 2024.03.26-27. tartanak.

 

Akik a következő börzéig szeretnének a témában tájékozódni, vagy újra meghallgatni az esemény előadóit, szakmai beszélgetéseket, azok a podcast-csatornán (Apple, Google, Spotify) és a Keress jól! blogon egész évben elérhetik a tartalmakat. Az aktualizált álláshirdetések még 3 hétig elérhetőek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a Xiaomi első klímapolitikai jelentése

A Xiaomi nyilvánosságra hozta első hivatalos jelentését a klímaváltozás elleni intézkedéseiről (White Paper on Climate Action). A dokumentum a vállalat azon erőfeszítéseit tárgyalja, amelyekkel a klímaváltozást igyekeznek megfékezni. Az Alain Lam Sai-wai, a Xiaomi alelnöke és pénzügyi igazgatója által jegyzett jelentést Dubajban adták ki, ahol jelenleg is zajlik az év legfontosabb klímarendezvénye, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye résztvevőinek konferenciája (Conference of the Parties to the United Nations Framework Convention on Climate Change – COP28).

2023. december 7. 18:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27