Az Antenna Hungária elégedett a Vodafone teljesítményével

MTI Sajtóadatbank, 2001. augusztus 15. 10:40
Az Antenna Hungária Rt. (AH) tulajdonosként elégedett a Vodafone eredményeivel annak ellenére, hogy a magyar piacra harmadikként belépő mobilszolgáltató nem érte el azt a szintet, amelyet a befektetéskor reméltek.
Az AH 30 százalékos részesedéssel rendelkezik a Vodafone márkanéven működő V.R.A.M. Rt.-ben. Az AH vezetése szerint a Vodafone eddigi eredményei összhangban vannak a jelenlegi piaci helyzettel és lehetőségekkel.

- Továbbra is meggyőződésünk, hogy az Antenna Hungária és a Vodafone közötti üzleti kapcsolat már rövid távon is nagy segítséget jelent társaságunk számára, a távközlési piaci jelenlét erősítéséhez hosszú távon az Antenna Hungária értékének jelentős növekedéséhez - áll az AH közleményében.

A társaság kiemeli, hogy a V.R.A.M. Rt. konszolidációja következtében fordult veszteségre az idén az első félévben az Antenna Hungária mérlege. A 2,28 milliárd forint adózás utáni veszteség azonban szerintük nem okozhatott meglepetést, hiszen már április végén jelezte a cég, hogy a konszolidáció ilyen hatással lesz az AH mérlegére.

A cég működését az AH szerint érdemben jellemző mutató, hogy az árbevétel 30 százalékkal illetve az üzleti tevékenység eredménye 24,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A terveket meghaladóan javult az eredményesség a hatékony költséggazdálkodás és a beruházások észszerű ütemezésének következtében.

Az AH ugyanakkor elismeri, hogy megnövekedett adósságállománya finanszírozási költségeket is jelent, ennek ellenére alapvető sikernek értékeli, hogy a tavaly év végén elmaradt tőzsdei privatizáció és tőkeemelés után neves magyarországi bankok 10,5 milliárd forintos hitelkeret nyújtására tartották érdemesnek az Antenna Hungáriát.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05