Infotér konferencia - Szócska Miklós: közhiteles és értékelt törzsadatok szükségesek

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 23. 18:45

Az egészségügyi informatikában közhiteles és értékelt törzsadatokra van szükség - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára szerdán Balatonfüreden, az Infotér (Informatika a társadalomért) konferencián tartott előadásában.

    Szócska Miklós szerint az nem megoldás, hogy van kétszáz informatikai rendszerünk, s annak is a nagyobb része "ki van szervezve". Mint mondta: azt szeretnék, hogy a fejlesztések úgy menjenek végbe, hogy a megújuló rendszerek üzembiztonsága "ne kiszervezett megoldásokon múljék". Így például az sem, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) az elszámolások miként alakulnak - jegyezte meg.
    Az államtitkár elmondta: már működik az úgynevezett Katéter-Mónika elnevezésű informatikai rendszer, amelyben "egymásra rétegezték" a különböző adatbázisokat; így például az OEP finanszírozási adatait, a mentőszolgálat és különböző intézmények adatait.
    A következő lépésben létrehozzák az emberi erőforrás monitoring-rendszert - mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy nem a korábbi rendszertől megörökölt nyilvántartások táblázatait "teszik tisztába", hanem ide "be fogják kötni" a munkáltatókat és a települési önkormányzatokat is.
    Szócska Miklós emlékeztetett: korábban jogszabály tiltotta például, hogy személyazonosításra alkalmas módon végezzék el az emberi erőforrások követését. A pályázati rendszereknél például nem lehetett követni, mi van a diplomásokkal - vetette fel. Mindezen változtatni kellett - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a "Katéter-Mónika" rendszer már számos kérdésre "tudja a választ". Hangsúlyozta: közhiteles és értékelt törzsadatokra van szükség - például hány kórház vagy hány támogatott gyógyszer van -, s lehetőség szerint mindenki egy adatbázisból dolgozzon.
    Integrált és egységes informatikai rendszer szükség - hangsúlyozta Szócska Miklós. Közlése szerint "az egészségügyi informatikai fundamentumokat" próbálják rendbe rakni.

Kulcsszavak: egészségügy Infotér

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok

Két napja tart, és ma fejeződik be az e-könyvolvasás világkongresszusa Londonban. A második alkalommal megrendezett, széles értelemben vett szakági konzultáció a könyvkiadói üzleti modellek változásit próbálja tetten érni, előtérbe állítva természetesen az új konstrukciók lehetőségeit.

2012. május 17. 11:20

Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga

Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.

2012. május 17. 08:45

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08

ESET biztonsági megoldás Androidra a Google Play oldalán

2012. május 3. 10:56

Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

2012. május 2. 13:59

Akadozik a magyar internet

2012. április 30. 14:54

A Docler cégcsoport megvette a NetLock-ot

2012. április 30. 13:52
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu