Ledöntötték a trónról az Autorun-t

Az ESET ehavi vírusstatisztikája

forrás Prim Online, 2012. január 19. 11:10

Az ESET minden hónapban összeállítja a számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy az elmúlt hónapban világszerte milyen kártevők veszélyeztették leginkább a felhasználók számítógépeit. A decemberi adatokat feldolgozó januári összeállításból kiderül, hogy nyolc havi vezetés után végre lekerült az első helyről az Autorun vírus.

A szakértőket érdekelte, hogy mi az oka az Autorun töretlen „sikerének”. A magyarázat egyfelől az, hogy a már évek óta rendelkezésre álló biztonsági frissítést sok gépen nem futtatják le. Ennek oka lehet akár illegális Windows használata, hiszen az ilyen szoftverek felhasználói nem szeretnék a frissítésekkel felhívni magukra a figyelmet, de a szándékosan nem frissítők táborába tartoznak még az olyan kisebb cégek, vállalatok is, ahol ugyan maga a Windows teljesen legális, ám ahol a hozzá nem értés miatt elhanyagolják a naprakész biztonsági frissítéseket.  A számos virtuális környezetben futtatott Windows, ahol kevésbe tartják fontosnak a biztonsági frissítések letöltését, továbbá a továbbra is nagy számban használt régi - értsd XP - verziók ugyancsak közrejátszottak abban, hogy az Autorun-t csak nyolc hónap után lehetett letaszítani a dobogó legfelső fokáról.

A top10 első helyére a decemberi adatok alapján az a HTML/ScrInject.B trójai került, amely már eddig is közel volt a tűzhöz. Ez a trójai fertőzése során hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni a számítógépre.
A várakozásokkal ellentétben a Conficker féreg még mindig a dobogó közelében van, ezúttal a 4. helyet sikerült megszereznie. Már 2008 októberében megjelent az a biztonsági frissítés, amely képes bezárni az általa kihasznált sebezhetőséget, ám az Autorunhoz hasonlóan a különböző okokból frissítetlen, illetve védtelen rendszerekben mégis képes fertőzéseket okozni.

Két új szereplő is felbukkant a listán, az egyik a kilencedik helyezett JS/Iframe.AS trójai, amely észrevétlenül át tudja irányítani a böngészőt egy kártékony kódot tartalmazó weboldalra. A kártevő program kódja általában szabványos HTML oldalakon belül, annak belsejébe beágyazva található. A másik újonc a 10. helyet elfoglaló Win32/Spy.Ursnif.A trójai kémprogram, amely a fertőzött számítógépről ellopja a személyes adatokat, amelyeket egy rejtett felhasználói accountot létrehozva megpróbálja elküldeni egy távvezérelt kapcsolat (Remote Desktop) segítségével.

 

Kulcsszavak: Eset NOD32 vírus

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Oktatóközpontot alakít ki a médiahatóság a nethasználó fiataloknak

Az internethasználó fiatalok védelme érdekében oktatóközpontot alakít ki Budapesten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) még az idén. Széles körű civil és szakmai összefogással kívánják elindítani a "médiaértés oktató központját", ahol a gyerekek játszva, biztonságos környezetben ismerhetik meg az internet és a média világát, és szembesülhetnek azok veszélyeivel is.

2012. február 8. 08:38

Adverticum AdServerre váltott a CEMP Sales House

Idén, február elejétől az Indexet is képviselő CEMP Sales House is az Adverticum AdServerét használja a portfóliójába tartozó online médiumok hirdetéseinek kiszolgálásához. A magyar központú regionális online média vállalatcsoport közel 3 év után váltott a magyar fejlesztésű Adverticum AdServerre.

2012. február 7. 12:13

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

Jogerősen két és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a Baltimore-i Szövetségi Kerületi Bíróság pénteken azt a magyar hackert, aki 2010-ben feltörte a Marriott International számítógépes rendszerét, és azzal zsarolta meg a szállodaláncot, hogy ha nem hajlandó őt alkalmazni, közzéteszi bizalmas adatait.

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

A magyarországi online tartalomszolgáltatók túlnyomó többségének hirdetés-kiszolgálását végző Adverticum Adserver a designváltását követően funkcionalitásában is gazdagodott: az Adverticum AdServer 2.0 pontosabb szabályozást és kifinomultabb működést biztosít a felhasználók számára.

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sikeresen értékesítette árverés keretében a 900 MHz-es frekvenciasávot. A nyertes négy szolgáltató összesen csaknem nettó 44 milliárd forintos összeget ajánlott a frekvenciákért. A kiírási feltételek kialakításakor az NMHH kiemelt célja volt, hogy a verseny élénkítése érdekében, megteremtse annak feltételeit, hogy egy új szolgáltató is piacra léphessen. A jövőben ez pozitívan hathat a szolgáltatások színvonalának emelkedésére, és elősegítheti az előfizetők érdekeinek fokozottabb érvényesülését.

2012. január 31. 11:44

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Canon IXUS 230 HS teszt

HWSW-konferencia annak, aki nemcsak nézi, hanem csinálja is a tévét

2012. február 22. 17:50

Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írná elő a brit kormány

2012. február 20. 09:06

Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja

2012. február 17. 13:53

Észrevétlen biztonság

2012. február 16. 14:17

Az ESET bejelentette üzleti megoldásainak új generációját, az ESET Endpoint Security és az ESET Security Suite BETA verzióját

2012. február 14. 15:13

Nincs üzleti siker innováció nélkül

2012. február 13. 09:24

Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten

2012. február 12. 10:08

Befejezte a fényképezőgép-gyártást a legendás Kodak

2012. február 11. 08:56

Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat

2012. február 10. 13:27

Nikon D800 36 megapixellel

2012. február 8. 13:29
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu