Sikeres a virtuális ügyintézési rendszer Dániában
Mivel több ügyfélszolgálati iroda működése is veszteségessé vált a magas kiadások és a néhol alacsony számú lakosság miatt, viszont a dán önkormányzati irányelvek alapján minden polgár jogosult a lakóhelyén a legjobb szolgáltatásokra, ezért a tartomány vezetése két kihívással szembesült egyszerre. Hogyan nyújthatnak továbbra is magas színvonalú szolgáltatást helyi szinten, miközben csökkentik a kiadásokat és racionalizálják a munkaerő elosztást?
A válasz nem sokáig váratott magára, s 2010 májusában a világ négy kontinensén jelen lévő, garázscégből indult Onlinet-tel való együttműködés gyümölcseként megnyitott Európa első távoli, azaz virtuális ügyfélszolgálati irodája. A projektben akkor három község vett részt, s a februári telepítés után négyre bővül a kör.
„A virtuális ügyintézés dániai sikere bizonyítja, hogy nem szabad leragadni a döcögve, veszteségesen működő irodáknál, nyitni kell az új, innovatív megoldások felé. A kitűnő fogadtatás révén már Magyarországon is van példa az ügyintézés ezen formájára, 2011 októberétől ugyanis az AEGON Magyarország is alkalmazza az innovatív szolgáltatást. Bízunk benne, hogy egyre többen figyelnek fel arra, hogy vannak hatékonyabb és költségkímélőbb megoldások is az ügyintézés terén.” – mondta el Pénzes László, az Onlinet Kft. export piac fejlesztési vezetője.
A távoli ügyintézés kulcsa a technikai háttérben rejlik. Mind a központi, mind a távoli ügyfélszolgálatokon Onlinet ügyfélhívó rendszer működik, melynek segítségével a betérő ügyfelek kiválasztják a kívánt szolgáltatást. A központban helyet foglaló ügyintézők egy speciális szoftver segítségével látják a helyi és távoli irodákban várakozó ügyfelek számát, és ezzel bonyolítják le azok behívását is. A lakosok a virtuális irodákban egy kamera és egy LCD képernyő előtt ülve beszélhetik át problémáikat, elintézendő ügyeiket az akár több tíz vagy száz kilométerre lévő ügyintézőkkel. Távolságtól és településtől függetlenül, kényelmesen, lakóhelyük irodájában ülve intézhetik ügyeiket, kellemes, modern környezetben.
Kapcsolódó cikkek
- Online tájékoztató a köznevelési törvényről pedagógusoknak
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Központosított közbeszerzés mobilszolgáltatásra nettó másfélmilliárdért
- Ügyfélkapu - Megváltozik a jelszó lejárati ideje
- A rugalmasabb és egyszerűbb e-kormányzatért
- Jövőre indul a nemzeti egységes kártyarendszer
- Decemberben indul a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat
- Az év végéig meghosszabbodik az október 1-jén lejáró ügyfélkapus jelszavak érvényessége
- Corvinus: E-közigazgatás oktatás már a gyakorlatban is
- Fókuszban az okos városok
E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ősszel jön az e-bíróság
Olcsóbb és gyorsabb, azaz összességében hatékonyabb lesz az igazságszolgáltatás, működése pedig átláthatóbbá válik az elektronikus ügyfélkapcsolatok fejlesztésével - közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy a hivatalban szakmai napon mutatták be bíráknak, ügyvédeknek, szakembereknek a szeptember végén üzembe álló új rendszert.
Hatékonyabb közigazgatást eredményez a kormányzati informatika konszolidálása
A közigazgatás olcsóbb és rugalmasabb, azaz hatékonyabb működését teszi lehetővé a kormányzati informatika infrastruktúrájának konszolidálása - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a CIO Hungary 2012 szakmai konferencia megnyitóján 2012. április 19-én, Siófokon.
Media Hungary: "válság idején kell igazán meggyőző programot összeállítani"
A magyar médiapiac legjelentősebb rendezvényének, a május 8-9 között immár 17. alkalommal megrendezésre kerülő Media Hungary Konferenciának az idén ismét a siófoki Azúr Hotel- és Konferencia Központ ad otthont. Az esemény mottója „A pénz beszól”, s emögött az a kérdés húzódik meg, hogy a válság okozta pénzügyi nyomásban hogyan lehet helytállni a médiapiacon, miképp lehet egyensúlyozni és a harmóniát megtartani a nadrágszíj meghúzása és az új lehetőségek kiaknázása között. Csermely Ákos, az esemény házigazdája, szervezője interjút adott Marketing & Media folyóiratnak, az alábbiakban - némi program-ízelítő mellett - ebből a beszélgetésből is idézünk néhány mondatot.
Már a YouTube-on is elérhetőek a kormány.hu videói
Elindult a kormany.hu YouTube-csatornája, így a kormányzati portál videói már a legnépszerűbb videomegosztó csatornán is megtekinthetőek, a kormányzati sajtótájékoztatókról szóló élő közvetítések pedig már regisztráció nélkül is követhetőek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya.
Elektronikus beszerzési rendszer a MÁV-nál
A MÁV Zrt. elektronikus beszerzési rendszert vezetett be: az e-Beszerzéssel költséghatékonyabbá, gyorsabbá válnak a beszerzési folyamatok, várhatóan 85%-kal csökken a papírfelhasználás és 30%-kal a ráfordított munkaidő. Emellett a vállalkozások számára egyszerűsödik és jelentős gyorsul az ajánlattétel, valamint a beszerzési eljárás folyamata.



