Ingyenesen a világhálón Lomax amerikai folklórgyűjteménye
Lomax a XX. század egyik legjelentősebb zenetudósa, akit Bob Dylan "misszionáriusnak" nevezett. Hírnevet szerzett a bluesénekes Huddie Leadbelly dalainak rögzítésével, a dzsesszrajongók körében pedig Jelly Roll Morton számainak felvételével. Az ő nevéhez fűződik Muddy Waters és Woody Guthrie első felvételeinek elkészítése is - emlékeztetett a The Daily Telegraph online cikke.
Nagy vágya volt egy "óriási zenedoboz" létrehozása, amelynek révén az évtizedek munkájával összegyűjtött hatalmas anyag mindenkihez eljuthatna. A New York Times kedden számolt be arról, hogy tíz évvel Lomax halála után a technika lehetővé tette az elképzelés valóra váltását. Az ötezer órányi hangfelvétel, a 400 ezer lábnyi filmszalag, háromezer videokazetta, ötezer fénykép, valamint számos kézirat hamarosan online válik hozzáférhetővé - a gyűjtemény zöme ingyenesen, a CD-k, illetve digitális letöltések pedig fizetés ellenében.
A gyűjtemény további érdekessége, hogy mára már eltűnőben lévő nyelveket tartalmazó felvételek is szerepelnek benne. A zenetudóst ugyanis az ének és a tánc mellett a beszélt nyelv is érdekelte, és ezért ebben a témakörben is minden számára hozzáférhető anyagot gyűjtött és rögzített világszerte.
Lomax segítségével alapították meg annakidején a rangos Newporti Folkfesztivált. Az amerikai elnök 1993-ban művészeti érdeméremmel tüntette ki a zenetudóst. A Land Where Blues Began című könyvéért pedig elnyerte az amerikai könyvkritikusok díját. Studs Terkel Pulitzer-díjas író és történész egyszer azt mondta róla: "Az volt a zenetörténetnek, aki Caruso az éneklésnek".
Mint a telegraph.co.uk írásából kiderült: Bruce Springsteen márciusban megjelenő, Wrecking Bell című új albumán is szerepel két szám, amelyek az archívum felvételei nyomán készültek.
Kapcsolódó cikkek
- Több száz lengyel vizuális művészeti film egy múzeum honlapján
- Irodalmi hősök fantomképeken
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Self-publishing: szöveg-lerakat vagy virágzó text-kultúra?
- Több mint kétezer fotót tesz közkinccsé a Völgységi Múzeum
- Ingyenesen elérhetők lesznek a neten az 1920-s évek lengyel filmjei
- Szintén zenész? Bárkiből az lehet! - Muzikálissá tesz egy gép (2. rész)
- Szintén zenész? Bárkiből az lehet! - Muzikálissá tesz egy gép (1. rész)
- Jászai-On - Digitális kulturális események határon innen és túl
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (2. rész)
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok
Két napja tart, és ma fejeződik be az e-könyvolvasás világkongresszusa Londonban. A második alkalommal megrendezett, széles értelemben vett szakági konzultáció a könyvkiadói üzleti modellek változásit próbálja tetten érni, előtérbe állítva természetesen az új konstrukciók lehetőségeit.
Bővül a Dell nagyteljesítményű portfoliója: Dell XPS és Vostro számítógépek
A Dell újabb nagyteljesítményű laptop és asztali számítógép kínálattal látja el az egyéni felhasználókat, a multimédia-mániásokat illetve a kis- és középvállalkozásokat, akiknek komoly erőre és teljesítményre van szükségük összetett feladataik elvégzéséhez.
Magyar projekt nyerte a 30 ezer dolláros ösztöndíjat a NASA kutatóbázisára
Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.
A világ minden táján elégedettek a vásárlók az ESET termékeivel
A díjnyertes biztonsági szoftvergyártó ESET ebben az évben ünnepli a pályafutása 25. évfordulóját. Japánban az ASCII General Research Institute (az ASCII Media Works tagja) által elvégzett fogyasztói elégedettségi kutatás során az ESET-et választották a legjobbnak. Termékeik a legnépszerűbbek a japán fogyasztói szegmens vásárlóinál: 12 kategórián belül 11-ben ők a legkeresettebbek. Az ESET különösen a power userek körében a legkedveltebb márka.
A Mac sem támadhatatlan, de van védelem is
Az ESET bejelentette Mac OS X platformra írt következő generációs termékeinek BETA verzióját az ESET Cyber Security-t, valamint a portfolió egy teljesen új termékét: az ESET Cyber Security Pro-t. Mindkét fejlesztés teljes körű védelmet nyújt a Mac OS X platformra leselkedő veszélyek ellen, a kevert típusú hálózatokban pedig a Windows vagy Linux alapú rendszerek ellen irányuló támadásoktól is megvédi a gépet.



