Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek
Törvénymódosítást szorgalmaznak az osztrák pártok, miután a médiahatóság Facebook-oldalai megszüntetésére kötelezte az osztrák közszolgálati rádiót és televíziót (ORF).
A hatóság csütörtökön ismertté vált döntése az ORF különböző adóinak, illetve programjainak összesen 39 profilját érinti a közösségi internetoldalon. A leglátogatottabb az Ö3 könnyűzenei csatorna Facebook-oldala. Ezen eddig több mint 260 ezren kattintottak a "kedvelem" ikonra.
A hatóság az ORF-ről szóló törvény alapján hozott határozatot. A törvény kimondja, hogy az ORF-nek tilos "közösségi hálózatokat, valamint ezekhez való kapcsolódást rendelkezésre bocsátania vagy más módon együttműködnie" ilyenekkel. A testület eljárása más közösségi oldalakra nem terjedt ki.
Az ORF bejelentette, hogy fellebbezni fog a döntés ellen.
A hatósági határozat nyomán ellenzéki és kormánypártok egyaránt a törvény módosítását szorgalmazták. Meg kell engedni, hogy az ORF jelen legyen a közösségi hálózatok oldalain - jelentette ki Josef Cap, a nagyobbik osztrák kormánypárt, a szociáldemokraták frakcióvezetője.
Az osztrák lapkiadók szövetsége (VÖZ) ezzel szemben üdvözölte a döntést. A szövetség a múltban már többször is sikerrel nyújtott be beadványt az ORF ellen a monopólium tilalmával érvelve. "Az ORF igyekezete, hogy jelen legyen a szociális médiában, hátrányosan befolyásolja az osztrák reklámpiaci bevételeket és az osztrák online médiapiacot" - mondta Gerald Grünberger, a VÖZ főtitkára.
A döntés nyomán felmerült egy átfogóbb törvénymódosítás is, Ausztriában ugyanis egy ideje viták zajlanak az ORF felügyelőtanácsának összetételéről. "Amúgy is szükség van egy ORF-reformra" - vélekedett Karlheinz Kopf, a másik kormánypárt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetője. A jelenlegi szabályozás bírálóinak véleménye szerint a pártok által jelölt tanácstagok részvétele politikai befolyásolásra ad lehetőséget.
Kapcsolódó cikkek
- Van-e élet a Facebookon kívül? - Amerikában már lázadoznak (2. rész)
- Van-e élet a Facebookon kívül? - Amerikában már lázadoznak (1. rész)
- Iskolai osztályok fotói versengenek a Facebookon
- Virtuális véleményünkért a bíróságon felelhetünk
- Lengyel szélsőbalolos amtifasiszták nácinak vélt személyek adatait tették ki a webre
- Betör a Facebook a bankokba
- A Facebookon is elérhető a honvédség
- Facebook: 3,74-re csökkent a köztes személyek száma
- Közösségi portálokon az osztrák kormányfő
- Twitter- és Facebook-oldalt indít az osztrák kancellár
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok
Két napja tart, és ma fejeződik be az e-könyvolvasás világkongresszusa Londonban. A második alkalommal megrendezett, széles értelemben vett szakági konzultáció a könyvkiadói üzleti modellek változásit próbálja tetten érni, előtérbe állítva természetesen az új konstrukciók lehetőségeit.
Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.
A T-Mobile révén magyarok is szerepet kaphatnak az első igazán interaktív hollywoodi játékfilmben!
A DeutscheTelekom Asger Leth filmrendezővel együttműködésben, “Move On” címmel közös játékfilmet készít. A T-Mobile hazai kampányának keretében magyarok is szerepet kaphatnak az első valóban interaktív „road movie”- ban.



