Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
Twitter-üzenetben adott fel álláshirdetést a római kormány két minisztere, a twitterezők mégsem voltak elégedettek a modern technológia kínálta lehetőséggel.
Két helyre keres munkatársat saját kabinetjében Franco Barca közgazdász, tavaly november óta az olasz kormány területi kohéziós minisztere. Az álláslehetőséget a Monti-kormány tagja az Olaszországban is egyre elterjedtebb mikroblog-szolgáltatás segítségével közölte. Gyorsbejegyzésben vázolta, milyen végzettség és szakmai hozzáértés szükséges a jelentkezéshez.
Nem Barca volt az első, aki Twitteren adott fel olasz minisztériumi álláshirdetést. Kollégája, Francesco Profumo oktatási miniszter szintén így bővítette közeli munkatársainak csapatát.
A Profumo neve alatt megjelent Twitter-üzenet a lényeget tartalmazta: negyven évnél fiatalabb diplomás jelentkezzen. A munkakör leírását a Twitteren használt angol rövidítések tartalmazták.
Azt még nem tudni, hányan jelentkeztek, és ki szerezte meg az állást, de az olasz sajtó értesülései szerint az álláshirdetéseket Twitteren olvasók nem reagáltak pozitívan. Kiderítették ugyanis, hogy az oktatási minisztériumban két junior és négy senior beosztású munkatárs felvételét tervezték évi bruttó 24 és 48 ezer euróért, a kohézióért illetékes minisztériumban pedig évi bruttó huszonhétezerért.
"Ha az adót levonjuk belőle, nettó ezerháromszáz euró marad (390 ezer forint). Milyen az a harminc év feletti diplomás, akinek ilyen keveset akarnak fizetni a miniszter munkatársaként?" - kérdezték a twitterezők.
Kapcsolódó cikkek
- Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek
- Lengyel szélsőbalolos amtifasiszták nácinak vélt személyek adatait tették ki a webre
- Twitter-követők "elrablása" miatt perelnek egy férfit
- Amikor püspökök és bíborosok tweetelnek
- Aki számít, az fent van a Sinán, a "kínai Twitteren"
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- Közösségi portálokon az osztrák kormányfő
- Nem elégséges a kisgyermekek védelme az internetes közösségi hálózatokon az Európai Bizottság szerint
- 1 millió aktív Közösségi mappa a CitroMailen
- A közösségi oldalak látogatása elősegíti a mobil internetezést
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok
Két napja tart, és ma fejeződik be az e-könyvolvasás világkongresszusa Londonban. A második alkalommal megrendezett, széles értelemben vett szakági konzultáció a könyvkiadói üzleti modellek változásit próbálja tetten érni, előtérbe állítva természetesen az új konstrukciók lehetőségeit.
Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.
A T-Mobile révén magyarok is szerepet kaphatnak az első igazán interaktív hollywoodi játékfilmben!
A DeutscheTelekom Asger Leth filmrendezővel együttműködésben, “Move On” címmel közös játékfilmet készít. A T-Mobile hazai kampányának keretében magyarok is szerepet kaphatnak az első valóban interaktív „road movie”- ban.



