Távérzékelési központot nyit az ENSZ a gyöngyösi főiskolán

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 8. 08:45

Úgynevezett hiperspektrális távérzékelési technikával készülő műholdas és légi felvételeket elemző központot nyit az ENSZ Világűrirodája (UNOOSA) a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.  Az erről szóló egyezményt kedden a világszervezet bécsi központjában írta alá Takao Doi, az UNOOSA igazgatóhelyettese és Bíró Tibor, a főiskola dékánja.

    A Magyarországon egyedülálló központ feladata a távérzékelés felhasználásával a katasztrófahelyzetek megelőzése, illetve a bekövetkezett környezeti katasztrófák következményeinek légi állapotfelmérése, az ezzel kapcsolatos tudás átadása a fejlődő országok számára.
    Az ENSZ Közgyűlés felhívására a magyar kormány által felajánlott regionális hivatal annak a 12 központnak az egyike lesz a világon, melyek az ENSZ UN-SPIDER (katasztrófa és vészhelyzet-elhárító) programjának megvalósításában vesznek részt.

    Mint azt Takao Doi ebből az alkalomból elmondta: a Károly Róbert Főiskolára azért esett a nemzetközi szervezet választása, mert az intézmény egyedülálló technológiát és tapasztalatokat halmozott fel ezen a területen.
    Számítanak mind az intézményben dolgozó kutatók, mind a hallgatók támogatására a fejlődő országok szakértőinek kiképzése területén is.
    Hozzátette: a megállapodás azért is különlegesnek számít, mert hasonló együttműködést eddig csupán egy egyetemmel alakítottak ki, de más területen.

    Bíró Tibor arról szólt, hogy a főiskola jelentős gyakorlati tudást szerzett az olyan környezeti katasztrófák légi állapotfelmérése során, mint a Mexikói-öblöt károsító olajszennyezés, vagy a kolontári vörösiszap katasztrófa.
    Ugyanakkor a megállapodás révén a központnak közvetlen hozzáférése lesz a többi között a NASA nem publikus műholdas felvételeihez és világszerte részt vesz majd olyan programokban,  amelyek a katasztrófák és vészhelyzetek következményeinek felderítését szolgálják.
    Mindez azt jelenti, hogy a főiskola egy elit klub tagjává vált, ami jelentősen növeli az intézmény tudományos ázsióját - fűzte hozzá.
    Hangsúlyozta, hogy a főiskola már ma is meglévő technológiai eszközeit használó ENSZ-irodában végzett munka eredményeit az Egyesült Nemzetek valamennyi tagországa hasznosíthatja. A laboratórium egyben része a főiskola oktatási egységének, vagyis az intézmény környezetgazdálkodási agrármérnök szakos hallgatói bekapcsolódhatnak az ENSZ tevékenységébe, és akár külföldi missziókon is részt vehetnek.
    Kérdésre válaszolva közölte, hogy a világszervezet ugyan nem nyújt anyagi támogatást az iroda működtetéséhez, ám hozzásegítheti a főiskolát olyan megrendelésekhez, amelyek révén forrásokhoz jut.

    Csuday Balázs, Magyarországnak az ENSZ bécsi központjához delegált nagykövete hangsúlyozta, hogy a regionális iroda része a kormányzat azon politikai célkitűzésének, amely a szaktudáson keresztül nyit a világ felé.
    A gyöngyösi főiskolára a vörösiszap katasztrófa hatásának feltérképezése során végzett munka nyomán esett a kormányzat választása - mondta a diplomata.
    A nemzeti fejlesztési terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja keretében támogatott környezetinformatikai és távérzékelési laboratórium létrehozásának összköltsége 802 millió forint. A technológia a katasztrófák felmérésén túl alkalmas például egy erdő faállományának a pontos meghatározása is. 
    Az érzékelők egy repülőgép aljára szerelve, a levegőből észlelik a földfelszín által kibocsátott elektromágneses jeleket, majd egy szuperszámítógép segítségével feldolgozzák az így kapott adatokat.

Tudomány ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Véna alapú beléptető rendszert bérel a NIH

Egy magyar kutató-fejlesztő csoport által, a Fujitsu szenzorára alapozva kifejlesztett biometrikus - vénából formált kulcs alapján működő - beléptető rendszert bérel a fejlesztőktől a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), jelentette be Mészáros György, a hivatal elnöke, a berendezést bemutató sajtótájékoztatón.

2012. május 17. 10:04

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08

ESET biztonsági megoldás Androidra a Google Play oldalán

2012. május 3. 10:56

Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

2012. május 2. 13:59

Akadozik a magyar internet

2012. április 30. 14:54

A Docler cégcsoport megvette a NetLock-ot

2012. április 30. 13:52
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu