Befejezte a fényképezőgép-gyártást a legendás Kodak

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 11. 08:56

Lezárva egy korszakot az Eastman Kodak leáll a digitális fényképezőgépek, a zsebkamerák és a digitális képkeretek gyártásával. A Kodak 120 éves működésének nagy részében uralta a világpiacot, a japán konkurenciával azonban nem tudott lépést tartani. A vállalat még januárban kért csődvédelmet, jelenleg profilváltást tervez, a fotózásról a nyomdaiparra akarnak átállni.

A vállalatot, amely tömegek számára tette elérhetővé a fotózást, 1880-ban George Eastman alapította. A Kodakot a Brownie és az Instamatic fényképezőgépeiről, valamit a sárga-vörös dobozba csomagolt filmtekercseiről ismerte meg a világ. A cég azonban az 1980-as évektől nem tudott lépést tartani a japán konkurenciával és nem tért át időben a filmről a digitális technológiára. A cég az elmúlt évszázad nagy részében uralkodott a világ fotófilm piacán, a csúcsponton, 1976-ban övé volt az amerikai piac 90 százaléka.

A Kodak legendás gépe, a cég csődvédelmet kérhet


Pedig az első digitális fényképezőgépet 1975-ben éppen a Kodak egyik mérnöke, Steven Sasson építette meg, egy a Bell Labsnél hat évvel korábban kifejlesztett elektronikus szenzorra alapozva. Ez kenyérpirító nagyságú készülék volt, amely fekete-fehér felvételeket tudott készíteni, 0,1 megapixeles felbontásban.

Az 1990-es években a rochesteri központtal működő cég 4 milliárd dollárt költött annak a fényképezőgép-technológiának a kidolgozására, amelyet ma a legtöbb mobiltelefonban használnak. A Kodaknak a filmhez való makacs ragaszkodása megadta az esélyt a Canonnak és a Sonynak az előzésre. A cégnek a pozícióit féltő, korábban igen jövedelmező analóg részlege azonban a digitális fényképezés általánossá válása miatt, alig egy évtized leforgása alatt, megszűnt létezni. A Kodaknak utoljára 2007-ben volt profitja.

A Kodak, amely januárban kért csődvédelmet, a jövőjét a fotónyomtatókban, a nagysebességű, tintasugaras nyomdagépekben, a munkafolyamat-szoftverekben és a csomagolásban látja. A cég azt tervezi, hogy 2012 első felében leáll a termeléssel és más társaságoknak adja el a licenceit. A fotózásról a cég a nyomdaiparra áll át, s a profilváltástól évi 100 millió dolláros megtakarítást vár. A Kodaknál nem mondták meg, hogy hány alkalmazottól készülnek megválni, csak annyit, hogy az elbocsátások költségeit 30 millió dollárra becsülik.

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08

ESET biztonsági megoldás Androidra a Google Play oldalán

2012. május 3. 10:56

Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

2012. május 2. 13:59

Akadozik a magyar internet

2012. április 30. 14:54

A Docler cégcsoport megvette a NetLock-ot

2012. április 30. 13:52
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu