Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM

forrás Prim Online, 2012. március 1. 19:01

A Noreg Kft., az üzletbiztonsági technológiák és szolgáltatások hazai szakértője immár második alkalommal vehette át az IBM „Év Üzleti Partnere” díját, melyet Veres Zsolt, az IBM vezérigazgatója a vállalat Business Partner Kick-Off rendezvényén adott át. 

A Noreg az „Információvédelmi megoldások” kategóriában szerezte meg az elismerést, köszönhetően az IBM Security termékcsoportjában megtalálható és új technológiát képviselő Guardium értékesítésének, illetve az IT-biztonsági területhez kapcsolódó rendkívüli szaktudásának. A Noreg megalakulása óta foglalkozik az IBM ISS  megoldásaival, számos rendszert épített ki 1998 óta erre a technológiára alapozva. Ezek a termékek, a folyamatos innovációnak köszönhetően, ma is a piacvezetők közé tartoznak, akárcsak az adatbázis ellenőrzés, és valós idejű védelem területén a Guardium. 

 
Az IBM az „Év Üzleti Partnere” kitüntetést évente kiosztja partnerei számára. A díjakat a partnerek portfolió bővítésért, jelentősebb projekt vagy üzlet kivitelezéséért, illetve egész éves teljesítményükért kaphatják meg.
Kulcsszavak: +céginfo IBM-hu Noreg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05