Megduplázott létszám és bevétel az XAPT-nál

forrás: Prím Online, 2012. november 23. 08:30

Magabiztos növekedésről, bővülő létszámról és újabb hazai és nemzetközi sikerekről számolt be az üzleti szoftvermegoldásokat fejlesztő XAPT Hungary. Az utóbbi években már külföldön is rendkívül sikeres vállalat idén legalább 25 millió eurós IFRS szerint konszolidált árbevétellel zárja az évet, ami a tavalyi év árbevételének kétszeresét jelenti. A dolgozói létszámát 2012-ben közel megduplázó XAPT cégcsoport - amelynek a magyarországi központ mellett az amerikai, a kanadai, az ausztráliai és a romániai leányvállalat is része - 2013-ban további 50%-os növekedési rátával és jelentős létszámbővüléssel számol. Világviszonylatban is elismert speciális szoftvermegoldásai fejlesztésére, bevezetésére, támogatására és üzemeltetésére az általa továbbképzett magyar szakemberek tudására támaszkodik.

A 2000-ben alapított XAPT immár több mint 10 éve a Microsoft Dynamics vállalatirányítási megoldások piacvezető szállítója Magyarországon, napjainkra pedig egyike a legnagyobbaknak a kelet-közép európai régióban és világszerte. Az XAPT a Microsoft Dynamics vállalatirányítási és ügyfélkapcsolat-kezelő rendszerekre alapozva fejleszt egyedi igényeket kielégítő speciális iparági szoftvermegoldásokat többek között a nagykereskedelem, a disztribúció, a logisztika, az autó alkatrész- és munkagép kereskedelem, a gyártás, a szolgáltatás és a közmű területén működő vállalkozások számára. A munkagép kereskedelem területén egyre jelentősebb nemzetközi sikereket ér el.

A Microsoft Dynamics közösség történetének eddigi legnagyobb üzlete az XAPT nevéhez fűződik: az idei év legnagyobb nemzetközi sikere az ausztráliai központú, Hastings Deering vállalat több 10 millió dollár értékű megbízása. A rendszer egy speciálisan munkagép-kereskedőknek fejlesztett, a Microsoft Dynamics AX legfrissebb verzióján, az AX 2012-n alapuló speciális megoldás, amelynek fejlesztői,- és tudásközpontja Magyarországon van. A projektet közbeszerzési eljárás keretében nyerte el az XAPT, amely minden magyar vállalkozás számára példaértékű, azt mutatja, hogy külföldön is lehet ilyen úton megbízásokat elnyerni. A közbeszerzési eljárás kiemelt szakmai érdekessége, hogy a Microsoft vállalatirányítási megoldása az SAP rendszer ellen nyert, ezzel is bebizonyítva, hogy immár a nagyvállalati szektorban is komoly vetélytársat jelent. A 3 milliárd dollár árbevételű Hastings Deering vállalat nemzetközi hálózatának Ausztráliában, Kínában és több dél-kelet ázsiai országban, többek között Malajziában és Szingapúrban működő telephelyeit összekötő, 10.000 felhasználós vállalatirányítási információs rendszerének (ERP) bevezetése előreláthatóan 3 évet vesz igénybe.

Az ausztráliai projekt mellett az idei év első felében az XAPT Amerikában is több megbízást kapott a speciális munkagép kereskedelmi megoldásának bevezetésére, így jelenleg is 6 államban folyik a rendszerek installációja.

Ezeken felül külön említést érdemel még, hogy Új-Zélandon is az XAPT egyedi megoldását választotta a 80 éve működő, több mint 400 főt foglalkoztató helyi munkagép-kereskedelemmel foglalkozó vállalat. A cég több éve a Microsoft Dynamics NAV vállalatirányítási rendszert használta, azonban dinamikus növekedésének köszönhetően szükségessé vált az üzleti folyamatainak teljes körű átszervezése. Ennek, valamint a felhasználó szám jelentős bővülésének eredményeként a vállalat a továbbiakban az XAPT Microsoft Dynamics AX alapú speciális megoldását találta a legalkalmasabbnak üzleti folyamatainak kezelésére. Az elmúlt hónapokban elkezdődött a rendszer bevezetése, az XAPT szakemberei a helyszínen végzik a munkát.      

A globális mellett a szűkebben vett régióban is akadt bőven pozitív változás. A már eddig is jelentős romániai jelenlétét a jövőben új formában, a New Frontier Holding GmbH (NFH) csoporttal  közösen valósítja meg az XAPT egy bukaresti iroda megnyitásával.

Konszolidálódó vállalatirányítási piac és stabil középvállalati szektor hazánkban


„Az XAPT Hungary, a stabil középvállalati szektornak köszönhetően az informatikai vállalatok átlagán felül teljesíthet az idei évben. A vállalatirányítási megoldásokkal foglalkozó cégek száma csökkent, az XAPT piaci tapasztalatai alapján” – mondta el Ambrus Zsolt, az XAPT Hungary ügyvezető igazgatója. „A CRM rendszerek iránt meglepően erős érdeklődést tapasztaltunk a legkisebbektől egészen a nagyvállalatokig. Microsoft Dynamics ügyfélkapcsolat-kezelő megoldást vezettünk be többek között az IT-szektorban tevékenykedő vagy a professzionális szolgáltatást nyújtó cégek számára. A vállalatirányítási rendszerek tekintetében kiemelt projekteket zártunk iparág-specifikus megoldásainknak köszönhetően. Ezekkel a továbbiakban is erősen számolunk üzleti tervünkben akár a logisztika vagy raktározás területéről legyen szó, akár a gyártás, az FMCG, az IT-szektor vagy a közműszolgáltatók piacára gondolunk.”

Komoly szakmai tapasztalatokat szerzett az XAPT az ERP és a CRM rendszerek gördülékeny összehangolásában. A NETvisor Zrt-nél például a már évek óta megelégedéssel használt Microsoft Dynamics NAV vállalatirányítási rendszer mellé vezettek be CRM megoldást. A mindennapi üzleti folyamatok támogatására használt integrált vállalatirányítási rendszer mellé most bevezetett újabb Microsoft Dynamics alkalmazás célja az értékesítési és marketing folyamatok minél magasabb szintű elősegítése, és a már meglévő ERP rendszerrel való hatékony együttműködés megteremtése volt.

Az XAPT szakemberei hazákban elsőként tették elérhetővé a kifejezetten nagyvállalatok számára készült Microsoft Dynamics AX vállalatirányítási rendszer legújabb verzióját, az AX 2012 megoldást, amelynek fejlesztésében a kezdetektől részt vett a vállalat. Elsőként az ÉpGéPéSZ vállalatánál állnak át az új verzióra, amelynek köszönhetően jelentősen csökkenthetők a vállalat költségei. Megvalósulhat például a készletek megfelelő földrajzi eloszlásban és összetételben, illetve több vállalaton és több telephelyen keresztül történő egyszerű és gyors kezelése, valamint elérhető a legalacsonyabb készletszint kialakítása az ügyfelek igényeinek legmagasabb szintű kiszolgálása mellett.

Kiemelt jelentőséggel bír továbbá a Magyarországon jelentős piaci részesedéssel rendelkező, Romániában piacvezető alkatrész- és szolgáltatás-beszállítónál, az Autonet csoportnál bevezetett új technológián alapuló raktári megoldás. A Microsoft Dynamics AX rendszerhez az XAPT speciális iSCM (intelligent Supply Chain Management) megoldást fejlesztett a raktár-irányítási és szállítmányszervezési feladatokat ellátó Autonet számára. Az XAPT iSCM megoldása a vállalati logisztikai területeinek lefedése mellett magában foglalja a vonalkód kezelést és a mobil eszközök használatát is, és 460 egyidejű felhasználóval, 160 raktári online vonalkódos eszközzel, webes katalógus- és rendeléskezelővel rendelkezik, amely képes kezelni a kiugróan magas napi tranzakció mennyiséget is.

Bizakodó tervek a következő évre is


A 2013-as tervekkel kapcsolatban dr. Schvarcz Zoltán elmondta, hogy a vállalat szakembergárdájának létszáma a számos hazai és nemzetközi projekt zavartalan kiszolgálásának érdekében tovább fog bővülni. Míg az idei évet 65%-os hazai létszámnövekedéssel zárja a cég, jövőre legalább további 20%-os növekedést tervez.  A már meglévő amerikai és kanadai iroda után idén további irodákat nyitott Ausztráliában és Romániában, amelynek köszönhetően a külföldi létszám négyszeresére emelkedett. Jövőre ezt a létszámot is duplázni kívánja a vállalat, így hamarosan eléri a 100 főt azoknak a szakembereknek a száma, akik az XAPT színeiben a világ számos pontján a szoftvereik bevezetésével foglalkoznak.

Az árbevételt illetően csoport szinten 50%-os növekedést tervez a cég. Az XAPT Hungary tervei között 15%-os növekedés szerepel a jövő évi árbevételre vonatkozóan. Az organikus növekedés mellett akvizíciós törekvések is vannak, így várhatóan komoly bővülés előtt áll a vállalatcsoport.
 

Kulcsszavak: Xapt-hu +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az újonnan kinevezett HTC vezérigazgató az 5G-re, az AI-re, az XR-re fókuszál

 A HTC bejelentette, hogy a mai naptól, azonnali hatállyal Yves Maitre veszi át a HTC elnökvezérigazgatói feladatkörét. Yves Maitre az Orange-tól, a világ egyik legnagyobb piacvezető telekommunikációs cégétől igazolt át a HTC-hez, ahol a fogyasztói eszközökért és együttműködésért felelős üzletág ügyvezető alelnökeként tevékenykedett, feladata pedig a kapcsolódó technológiai stratégia és üzleti ügymenetet felügyelete volt. 

2019. szeptember 17. 23:29

Egy ígéretes startup a fejlesztők kiválasztásának mestere

A Codesrank debreceni startup, amely a globális IT recruitment piac megreformálására készül, 365 millió forint befektetést kapott az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től, amit a közeljövőben egy olyan toborzói portál elindítására fordít, ahol a jelenlegi piaci megoldásokhoz képest sokkal olcsóbban és hatékonyabbana találhatják meg a tech cégek a számukra legalkalmasabb jelentkezőket,.

2019. szeptember 17. 22:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás