Összefogást hirdetett az digitális szektor szereplőivel az Európai Bizottság

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 5. 07:44

Összefogást, vagy ahogy a brüsszeli testület fogalmaz: nagykoalíciót hirdetett hétfőn az Európai Bizottság az informatikai, digitális szektor szereplőivel annak érdekében, hogy növeljék a foglalkoztatást abban az iparágban, amely jelenleg munkaerőhiánnyal küzd.

Az összefogás hivatalos meghirdetésekor José Manuel Barroso, a bizottság elnöke a szektor szereplőin kívül a kormányokat és az oktatási intézményeket is arra kérte, csatlakozzanak a kezdeményezéshez annak érdekében, hogy sikerüljön betölteni azaz infokommunikációs szertorban betöltetlen állásokat. A bizottság szerint 2015-ben 900 ezer szakember fog hiányozni ebből a szektorból, az iparág minden évben 100 ezer új munkahelyet teremt, a szakmai utánpótlás viszont elmarad ettől.

 

"Ez a nagykoalíció elemi része annak, hogy Európa gazdaságát újraindítsuk, és állást adjunk a 26 millió munkanélküli egy részének" - vélekedett a meghirdetés alkalmából tartott felszólalásában Barroso.

 

A bizottság felidézi, hogy az összefogást Neelie Kroes, a testület digitális területért felelős tagja kezdeményezte, amikor az iparág több képviselőjével is egyeztetett erről a svájci Davosban tartott Világgazdasági Fórumon. A bizottság szerint Európa nem engedheti meg magának, hogy ilyen lehetőségeket kiaknázatlanul hagyjon.
 

"Világos, hogy versenyképességünk kockán forog, ha nincs elég digitálisan képzett ember. Ez az út nem járható. Nem ülhetünk tétlenül, és éppen azért vagyunk ma itt, hogy ne csak a szánkat jártassuk és elemezgessük a helyzetet, hanem döntsünk, elkötelezzük magunkat és cselekedjünk" - hangoztatta a bizottság holland alelnöke az egyik brüsszeli szálloda konferenciatermében tartott hétfői rendezvényen.
 

Az eseményt követően kiadott sajtóközlemény tanúsága szerint eddig 15 vállalat jelezte: kész csatlakozni az összefogáshoz. A "nagykoalícióval" a bizottság azt szeretné elérni, hogy az infokommunikációs képzésben részesülők valóban olyan képzettséget szerezzenek, amelyre az iparágnak szüksége van, amellyel el tudnak helyezkedni. Elő kívánja mozdítani emellett a brüsszeli testület a munkaerő mobilitását is annak érdekében, hogy a megfelelően képzett emberek el tudjanak jutni oda, ahol betöltetlen állások vannak. Kívánatosnak tartja a bizottság azt is, hogy mindenki azonos módon tudja igazolni képességeit, végzettségeit attól függetlenül, hogy melyik tagállamból származik.
 

A bizottság közleményében arra is rámutat, hogy a legfrissebb, 2011-es adatok szerint 6,7 millióan dolgoznak Európa-szerte az infokommunikációs szektorban, az iparágban foglalkoztatottak száma pedig a XXI. század első évtizedében évente átlagosan több mint 4 százalékkal nőtt, viszont az ilyen képzésben résztvevők száma visszaesett.
 

A "nagykoalíció" hivatalos bejelentésén Andor László foglalkoztatáspolitikáért és szociális ügyekért felelős uniós biztos is felszólalt. A magyar biztos arról beszélt, hogy a 27 uniós tagállamban a munkanélküliek száma a 26 milliót is meghaladja, ennek dacára az infokommunikációs szektorban egyre nő a munkaerő-kereslet, amelynek kielégítése érdekében együttműködésre van szükség.
 

"A munkahelyek nem jönnek létre maguktól. Új állást vállalkozások tudnak létrehozni. Ezt követően pedig szükség van egy olyan emberre, akinek a képességei passzolnak a vállalkozás elvárásaihoz. A vállalkozásnak és az illetőnek pedig meg kell találnia egymást annak érdekében, hogy a foglalkoztatás részleteit kidolgozzák. Csak ezek teljesülésével beszélhetünk "találatról" a munkaerőpiacon, csak ebben az esetben lehet kimondani: új munkahely jött létre" - mondta Andor László.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05