Együtt kell működnie a kiberbiztonság terén az államnak és a magánszférának
Az állam és a magánszféra kibernetikai biztonsági együttműködéséről és a vonatkozó törvények elfogadásának szükségességéről tárgyalt tizenhárom meghatározó nagyvállalat vezetőjével szerdán Barack Obama amerikai elnök.
Az elnök és vezető biztonsági tanácsadói a Fehér Ház "idegközpontjában", a nyugati szárny föld alatti rendszerében található, úgynevezett szituációs szobában fogadták az amerikai hadiipari, technológiai és energetikai cégek, valamint bankok irányítóit. A megbeszélésen mások mellett csúcsszinten képviseltette magát az AT&T, a Northrop Grumman, az Exxon Mobil, a JPMorgan Chase&Co, a Bank of America, az American Electric Power Co.
A cégvezetők egyetértettek azzal, hogy a hackertámadások első számú biztonsági kockázatot jelentenek, de rugalmasságot és kíméletes hozzáállást kértek a kormánytól. Washington azóta fordít a szokásosnál is nagyobb figyelmet a kibernetikai biztonságra, hogy a kongresszusban elakadtak az annak megerősítésére vonatkozó törvényjavaslatok.
A találkozó előtt Obama az ABC tévétársaságnak nyilatkozva kijelentette, hogy az amerikai cégek ellen Kínából intézett kibernetikai támadások egy része államilag támogatott, és hogy Washington, ahogy azt korábban is tette, a jövőben is határozottan fel fogja vetni a problémát Pekingnek.
A külső kibertámadások veszélyével kapcsolatban Leon Panetta volt amerikai védelmi miniszter tavaly arról beszélt, hogy az Egyesült Államokat "egy digitális Pearl Harbor fenyegeti". Egy 2012-ben elkészült kongresszusi jelentés Kínát "a kibertér legveszélyesebb szereplőjeként" jellemezte.
A Mandiant kiberbiztonsági cég három hete arról számolt be, hogy a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg egy Sanghajban működő egysége hajtott végre támadást egy sor amerikai cég számítógépes hálózata ellen.
Az amerikai kormányzat részéről először Tom Donilon nemzetbiztonsági tanácsadó gyanúsította meg nyíltan Kínát azzal, hogy amerikai cégektől internetes támadások révén kereskedelmi titkokat próbál ellopni. Donilon hétfőn New Yorkban beszélt erről.
James Clapper, az amerikai hírszerzés igazgatója kedden azt állította, hogy a kibertámadások és a kibernetikai kémkedés megelőzte a terrorizmust az Egyesült Államokat fenyegető kockázatok toplistáján. Keith Alexander tábornok, a Pentagon kiberparancsnokságának vezetője ugyanezen a napon bejelentette, hogy az amerikai haderő támadó jellegű kibernetikai védelemre rendezkedik be.
Barack Obama elnök személyesen is érintett a kibernetikai biztonság kérésében, mert hackerek azt állítják, hogy más ismert amerikai személyiségek mellett a first lady, Michelle Obama bizalmas adatait is közzétették a világhálón. Az ügyben a belbiztonsági tárcához tartozó Secret Service ügyosztály és a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI is nyomozást folytat.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket
- A Pentagon offenzív kibervédelemre rendezkedik be
- A kibertámadások veszélyesebbé váltak a terrorizmusnál
- Biztonságos mobilokat kapnak a német politikusok
- Peking: a kínai védelmi tárcát érő hackertámadások kétharmada amerikai
- Obama-rendelet a létfontosságú infrastruktúra kiberbiztonságának megerősítéséről
- Peking: Amerikából érkezik a Kína elleni hackertámadások többsége
- Az amerikai elnöknek jogában áll megelőző kibertámadást elrendelni
- Kaspersky-csúcsértekezlet: új veszélyek leselkednek a kibertérben
- A Pentagon felduzzasztja kíberbiztonsági parancsnokságát
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Európa legjobb 400 egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem a QS ranglistáján
A top 400 között szerepel a győri Széchenyi István Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet friss, szeptember 20-án közzétett európai ranglistáján. Az intézmény sikerét elsősorban kiváló vállalati megítélésének és a részidős képzések iránti magas nemzetközi hallgatói érdeklődésnek köszönheti.
Az LG ThinQ okosotthon-platformról hamarosan több márka termékeit is irányíthatjuk
Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a felhasználók az LG ThinQ alkalmazáson keresztül többek közt olyan márkák eszközeit is vezérelhetik majd, mint a Samsung vagy a Vestel, így kényelmesen kezelhető, teljeskörűen összekapcsolt okosotthon-ökoszisztémát alakíthatnak ki.
ERP2U Trendriport: 5 javaslat szoftver választáshoz középvállalatoknak
Az elmúlt évek turbulens gazdasági folyamatai előtérbe hoztak egy új szempontot a közepes méretű cégek számára: az ellenálló képességet. Olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyek rövid és hosszú távon is biztosítják a stabilitást és a növekedést, mindezt a versenyképesség megtartása mellett. Ezek között természetesen ott vannak a digitalizációs fejlesztések is.
5 tipp a produktivitásért a Samsung Galaxy Tab S9 szériával
Az egyetemi évek mozgalmasak és élvezetesek, miközben rendkívül intenzív és feszített tempót diktálnak, különösen a vizsgaidőszakban. Kihívást jelenthet az állandó egyensúlyozás az egyetemi feladatok, a társas összejövetelek, hobbik, szakmai gyakorlat és akár a munka között. Az új Samsung Galaxy Tab S9 széria ötvözi a táblagépek könnyű hordozhatóságát és a laptopok erőteljes teljesítményét, így akkor is szárnyalhat a kreativitásod és dolgozhatsz iskolai projekteken, ha éppen úton vagy.
Hamar eldől, hogy a lányok nem lesznek mérnökök
A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása. A független, integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató ezen szeretne változtatni: a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szakmai partnerségével középiskolás lányoknak ingyenes tehetségprogramot indít.