Informatikai alapú mentésirányítási rendszert vezetnek be a mentőknél

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 16. 19:14

Jövő év közepéig a kor technikai színvonalának megfelelő informatikai alapú mentésirányítási rendszert vezetnek be az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). A 2,5 milliárd forintos fejlesztés egyik célja, hogy a mentők tizenöt percen belüli helyszínre érkezésének aránya kilencven százalék fölé emelkedjen.

Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a fejlesztés további céljai közé sorolta, hogy csökkentsék a sürgősségi ellátáshoz hozzáférés jelenlegi egyenlőtlenségeit, valamint a mentésben dolgozók korszerű eszközökkel dolgozzanak. A fejlesztésnek köszönhetően az erőforrásokat jobban be lehet majd osztani - jegyezte meg.

Burány Béla, az OMSZ megbízott főigazgatója közölte, az Európai Unió által támogatott projektet egy év alatt meg kell valósítani.

Közölte, a fejlesztésnek köszönhetően a mentésirányítási központok 21. századivá válnak, a mentőautókban terminálok működnek majd, amelyek biztosítani fogják a késedelem nélküli információátadást.

A közreadott sajtóanyag szerint a jelenleg alkalmazott mentésirányítási környezet elsősorban papír alapú munkavégzésére épül. A mentésirányítási rendszer fejlesztése során olyan informatikai környezetet alakítanak ki, amely biztosítja, hogy a segélyhívás után a telefonálótól megszerzett információ azonnal a kivonuló mentőcsapat rendelkezésére álljon.

A mentésirányító központban a rendszer térképen jeleníti majd meg a helyszínt és az elérhető ellátóegységeket, továbbá javaslatot tesz a legközelebbi, valamint "szükséges kompetenciájú", riasztható mentőegységre, amely a képernyőről kiválasztható és indítható.

A mentésirányítási rendszer informatikai alapokra helyezésével az ellátási adatok a célintézmény számára is elérhetők lesznek, az egészségügyi adatbázis egyszerűen kutathatóvá és lekérdezhetővé válik - olvasható.

A fejlesztéssel egy időben csökken a mentésirányítási helyszínek száma: a jelenlegi 26 helyett 20 aktív irányítóközpontot plusz egy vészhelyzeti tartalékot alakítanak ki.
 

Kulcsszavak: közigazgatás

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05