Amerikai szoftvercégeknél vizsgálódnak Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 17. 09:21

Biztonsági okokból az IBM és az Oracle tevékenységét illetően is vizsgálatot kezdenek az adatmegfigyeléssel kapcsolatos ügyben a kínai hatóságok - írja a sanghaji értékpapír-piaci napilap pénteki számában.

A nagy amerikai szoftver-, illetve információtechnológiai vállalatokat, az IBM-et, az Oracle-t és az EMC-t érintő vizsgálódást azt követően jelentették be, hogy korábban az amerikai adatmegfigyelés részleteit kiszivárogtató Edward Snowden felfedte, több kínai egyetem is az amerikai hírszerzés célpontja volt.

 

A pekingi Csinghua Egyetemen például csak januárban több mint 60 számítógépet és szervert hackeltek meg az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szakemberei, akik Snowden elmondása szerint a Hongkongi Kínai Egyetem (CUHK) rendszerét is támadták. Ez utóbbi a különleges igazgatású övezet internetforgalmát irányító központként szolgál.

 

A sanghaji szaklap úgy fogalmaz: a külföldi technológia fejlettsége nyomán a kínai információtechnológiai rendszerek piacát jelenleg külföldi cégek uralják, ez pedig  ahogyan arra a Snowden-ügy is rámutatott – komoly biztonsági problémákat rejt magában. 

 

Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai vállalatokat érintő vizsgálódás pontosan mire terjed ki, és a cégek tevékenységét hogyan befolyásolja majd. Az érintett vállalatok egyike sem reagált pénteken a hírre.

Kulcsszavak: Kína Oracle IBM biztonság EMC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05