Új ügyvezető a JobGroup élén

“Példát lehetne venni a megváltozott munkaképességűekről”

forrás: Prím Online, 2013. augusztus 21. 12:43

Változás történt az egyik legjelentősebb, magyar tulajdonű HR tanácsadó és szolgáltató cégcsoportjának élén. Dobár Attila, aki már eddig is betöltötte a JobGroup társügyvezető igazgatói pozícióját, ezentúl egy személyben lesz a cégcsoport ügyvezetője. 

Az ügyvezető emellett továbbra is irányítja a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésével és munkahelyi integrálásával foglalkozó RehabJob munkáját. Hadi László, aki eddig - Dobár Attila mellett - társügyvezetőként ellátta a csoport ügyvezetői igazgató teendőit, ezentúl a cégcsoport stratégiai fejlesztésére, valamint a 2 éve indított, munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJob ügyvezetésére koncentrál, míg Csordás Botond változatlanul ellátja az ügyfélszolgálati központot üzemeltető Tele-Scope vezetését.

 

A váltás mögött jelentős stratégia megfontolások húzódnak. “Azt látjuk, hogy a négy különböző tevékenységet, így a munkaerő kölcsönzést és közvetítést, az ügyfélszolgálati központ szolgáltatást, a megváltozott munkaképességűek munkahelyi integrálását és a munkáltatói márkaépítést maximálisan összehangolt módon érdemes lehet végezni. Ehhez pedig szükség van arra. hogy a tulajdonosok egyike valóban megfelelő mennyiségű energiát és figyelmet tudjon fordítani a csoport szintű építkezésre.” - mondta Hadi László, a BrandJob ügyvezető igazgatója.

 

“A JobGroup ügyvezetőjeként arra törekszem, hogy napi szinten is minél inkább lehessen építeni egymás támogatására, a tapasztalatok hasznosítására. Jómagam szeretném mindazt kamatoztatni, amit a RehabJob ügyvezetőjeként, a megváltozott munkaképességűek ügyével évek óta tartó foglalkozás során megtapasztaltam. Rögtön azzal kezdem, hogy megfejtem mi lehet annak az oka, hogy a munkanélküliség és a válság ellenére számos meghirdetett pozícióra képtelenség a megfelelő jelölteket mobilizálni. Az elmúlt hetekben számos alkalommal a jelöltek egyszerűen nem jöttek el a képességfelmérésre vagy a megbeszélt interjúra. Számomra ez felfoghatatlan és bizton állíthatom, a megváltozott munkaképességűek között aligha fordulna ilyen elő. Példát lehetne róluk venni, hogyan küzdenek a munkalehetőségért vagy a sikeres beilleszkedésért. Jónéhány álláskeresőnek lenne tőlik mit tanulni.” - mondta Dobár Attila, a Rehabjob és a JobGroup ügyvezető igazgatója.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05