Jogi úton győzött a Kaspersky Lab a szabadalmi troll, a Lodsys ellen

forrás: Prím Online, 2013. október 7. 13:16

A Kaspersky Lab örömmel jelenti be győzelmét a Lodsys által kezdeményezett eljárásban, ahol a texasi székhelyű társaság, szabadalmi jogok érvényesítésével foglalkozó cégként, más néven „szabadalmi trollként” tevékenykedik, és arról ismert, hogy szabadalmi jogok megsértéséért pereket indít különféle cégek ellen.

A jól ismert Lodsys azzal vált híressé, hogy több nagy multinacionális cég ellen indított polgári pert szabadalmi jogsértések miatt. A Kaspersky Lab, 54 másik vállalattal, köztük az Atarival, a Symantec-kel és az Estee Lauderrel együtt volt célpontja a Lodsys által beadott keresetnek. Az összesen 55 vállalat közül, amelyek alperesként voltak megnevezve a Lodsys keresetében, egyedül a Kaspersky Lab utasította el a peren kívüli megegyezést a Lodsys-szel, és kérte, hogy az ügy kerüljön bíróság elé. Szeptember 30-án, egy héttel a tárgyalás kitűzött időpontja előtt, a Lodsys visszavonta követeléseit, ahelyett, hogy elfogadja a bíróság ítéletét, és ezzel az ügyet a bíróság végérvényesen lezárta.

„Álláspontunk szilárd és nem engedünk a zsarolóknak. Felszólítjuk az összes többi informatikai vállalatot, hogy folytassák a harcot és ne adják fel! Csak erős felléppéssel és kitartó munkával szabadulhatunk meg végérvényesen ezektől a szabadalmi kártevőktől, egyszer és mindenkorra.” – mondta Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab elnöke és vezérigazgatója.

2012 májusában a Lodsys 55 cég ellen ellen nyújtott be szabadalmat érintő eljárást az Egyesült Államokban. A Lodsys azt állította, hogy mindegyik vállalat megsértett egyet vagy többet négy szabadalom közül, amelyek a felhasználók termékkel kapcsolatos észrevételeinek összegyűjtésére vonatkoznak, beleértve a vásárlásokat és a számítógépes alkalmazások frissítését. A társaságok közül 51-en megállapodtak abban, hogy bíróságon kívül kívánják rendezni az ügyet, azonban a többi vállalat úgy gondolta, hogy bíróságra viszi, azonban ők 10 nappal a bírósági meghallgatások előtt megváltoztatták az álláspontjukat. Az egyetlen cég, amely végül a bíróságon érvényesíthette jogait a Kaspersky Lab volt. 2013. szeptember 30-án a bíróság jóváhagyta a Lodsys keresetének vosszavonására vonatkozó beadványát, és ezzel az ügy végérvényesen lezárult. A Kaspersky Lab fenntartja, hogy nem sérti a Lodsys egyik szabadalmát sem, és a Lodsys szabadalmi követelései érvénytelenek.

Megjegyzendő, hogy több mint 400 vállalat, köztük olyan nagyvállalatok, mint az Oracle és sok kis alkalmazásfejlesztő vállalkozás, licenc-megállapodásokat írt alá a Lodsys-szel, még mielőtt a fent leírt keresetet beadták. Ezeknek a megállapodásoknak köszönhetően a Lodsys-nak licencdíjakat fizetnek ezek a vállalatok, valahányszor olyan technológiákat használnak, amelyeknek szabadalmi jogaival állítólagosan a Lodsys rendelkezik. A Lodsys jelenleg számos peres eljárásban érintett. A szabadalmi trollok tevékenysége világszerte hatalmas méreteket ölt, és jelentős akadálya az innovációnak, fejlesztésnek és megvalósításnak. A pereskedéssel járó idő- és költségráfordítás felvállalása helyett a legtöbb vállalat inkább megfizeti ezeknek a szabadalmi trolloknak az általuk kért díjat. A Kaspersky Lab által nyújtott példa ennek a peres ügynek az intézése során rámutat arra, hogy ezek a jogi eljárások sikeresen kivédhetők, és a békés megegyezés, bár egy gyorsabb módja a megoldásnak, csak a „trollok etetésével” valósítható meg.

„A folyamat több okból is rendkívül nehezen kezelhető volt. Először is sok volt az alperes, akiknek megvolt a saját álláspontjuk, amely nehezítette az ügy koordinálását. Másodszor, a troll szabadalmai meglehetősen elvontak és az első harc, amelyet meg kellett nyerni, a megfogalmazások és követelések szerkezete ellen irányult. Ráadásul Texasban, ahol a keresetet benyújtották, minden nagyon gyors lefolyású. Kevés időnk volt felkészülni minden egyes lépésre, a mélyelemzések elkészítésére, a hatékony ellenérvek kidolgozására, valamint arra, hogy minden szükséges anyagot prezentáljunk a bíróságnak. Végül ott van a troll természete: semmilyen engedményt nem szabad neki adni!” - mondta Nadia Kashchenko, szabadalmi ügyvéd, a Kaspersky Lab szellemi tulajdonokért felelős jogtanácsadója.

Ez nem az első peres eljárás volt egy szabadalmi trollal, amelyet a Kaspersky Lab megnyert. Tavaly egy másik troll, az IPAT (Information Protection and Authentication of Texas) adta fel a harcot úgy, hogy semmit sem kapott a Kaspersky Labtól azt követően, hogy Texas állam keleti kerületének Kerületi Bírósága a Kaspersky Lab javára döntött.
 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05