Nemsokára jönnek az ujjlenyomat-olvasós Android mobilok

Czipperer Dia, 2013. október 8. 13:25

Több nemzetközi portálon is olvashatjuk, hogy az iPhone után „szabadon” az ujjlenyomat-olvasóval rendelkező Android készülékek is érkezhetnek hamarosan.

 

Ha hihetünk a híreszteléseknek, egy egész évet sem kell várnunk arra, hogy az ujjlenyomat-olvasó szenzor az androidos telefonokba is beépüljön. A TouchID nemrég jelent meg a legújabb iPhone modellekben, amit a konkurencia valószínűleg nem hagy sokáig szó nélkül, sokak szerint a legnagyobb vetélytárs, a Samsung követi majd a sorban.

 

 

A FIDO Alliance (azonosítással foglalkozó cégeket tömörítő szervezet) szerint jövő év elején érkezhetnek az első ilyen, FIDO felszereltséggel rendelkező mobilok. Bár azt hivatalosan még nem lehet tudni, melyik gyártó lesz az első.

 

A FIDO megoldása azonban nem egyenlő az Apple által használt Touch ID-vel, sőt, nem is kompatibilisek egymással. Bár szerintük nem valószínű, hogy az Apple használja majd ezt a nyílt szabványú megoldást, de ha még is így alakulna jövőben, az együttműködésre valószínűleg még évekig várni kell.

 

Forrás: Redmondpie.com

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09