Innováció a Business Telecomtól

A vállalat európai terjeszkedést is tervez

forrás: Prím Online, 2014. január 23. 16:10

A Business Telecom (Btel), Magyarország legnagyobb alternatív távközlési szolgáltatója sajtóeseményén számos bejelentést tett. Többek között új fejlesztéséről is lehullt a lepel, valamint további terjeszkedést és kötvénykibocsátást is terveznek.

A Btel eddig is lendületesen fejlődött, ám a vállalat sajtóeseményén kiderült, hogy még dinamikusabb pályára lépett. Bemutatták többek között új fejlesztésüket, valamint európai terjeszkedési terveikről is beszéltek.

 

Új szolgáltatásuk, az XPrime összekapcsolja az internetezőket és az internetet marketing és reklámcélokkal használó hirdetőket, ügynökségeket. Lényege, hogy az ügyfél jelentősen csökkentheti, sőt alapesetben le is nullázhatja távközlési rezsi költségeit azáltal, hogy a saját maga által választott témakörökben, célzott és interaktív reklámokat tekint meg. Böngészés közben a rendszer a felhasználó által választott időközönként felajánlja reklámblokk megtekintését, amelyet a felhasználó elfogadhat, vagy elutasíthat, megvalósítva ezzel a minőségi, kompromisszumok nélküli internetezés élményét.

 

A hirdetők számára azért jelentős ez az új promóciós forma, mert az XPrime forradalmasítja az online reklámozás eddig megszokott formáját. Célzottan és interaktívan érik el a fogyasztókat, akik figyelemmel kísérik a reklámot, mivel önös céllal veszik azt igénybe, nem kéretlenül érkezik és motiváltak, hiszen így kapják meg a kívánt jóváírást a számlájukból. Mindemellett az XPrime tökéletesen alkalmas az interneten megvalósított lokális (regionális, helyi, akár utcaszintű) célzásra, maximalizálva ezzel a reklám hatékonyságát.

 


A szolgáltatást az indulás pillanatában – 2014. február 1-től 
 csak magánelőfizetők vehetik igénybe, ADSL internet szolgáltatás keretében, de a társaság hamarosan kiterjeszti a teljes internet szolgáltatási területére, azaz hazánkban elérhető lesz, mikrohullámú, műhold és mobil internet technológián is.

 

A 2013-as frankfurti tőzsdei bevezetést követően a Business Telecom idén regionális terjeszkedésbe kezdett. A tervek szerint 2014-ben a társaság közvetlenül hat új európai piacra lép be az XPrime-mal és a hozzá tartozó internet és egyéb szolgáltatásokkal. A terjeszkedés első lépéseként a napokban megkezdődött a leányvállalatok megalapítása Ausztriában, Szlovákiában és Németországban, ahol az első negyedévben megkezdi tevékenységét a vállalat.

 

Részlet az elmúlt évek pénzügyi eredményeiből

 

Több Európai országban ahol a Btel nem tervezi a közvetlen piacra lépést, már előrehaladott tárgyalásokat folytat az XPrime franchise jogainak értékesítésére, hiszen a szolgáltatás oly mértékben egyedülálló, hogy az képes átalakítani és átrendezni az Európai internet piacot, így nagyfokú érdeklődés övezi.

 

Az XPrime lefejlesztéséhez és a vállalat 2014 évi fejlődéséhez való felkészüléshez szükséges tőkét a társaság a tavalyi évben megvalósult zártkörű tőkeemelésből és részvényértékesítésből (több mint 1 milliárd forint), valamint a szeptemberi nyilvános részvényértékesítésből (453 millió forint) teremtette meg, az erőteljes hazai és regionális terjeszkedéshez 2014 januárjában újabb kötvényeket bocsát ki Magyarországon. A 2,5 éves futamidejű kötvényeket 9,9%-os fix hozammal nemcsak intézményi befektetők, hanem kisbefektetők is jegyezhetik 2014. január 27. és 29. között a Budacash Brókerház Zrt. irodáiban valamint a Reálszisztéma Zrt.-nél.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09