6 milliónál jár a PS4

Czipperer Dia, 2014. március 4. 17:08

A február végi japán debütálás megtette hatását, a Sony PlayStation 4 játékkonzola ugyanis átlépte a 6 milliós eladási számot, nem egész egy hónap alatt 700 ezerrel nőtt az értékesítések száma. 

Február 22-én debütált Japánban a Sony PS4 játékkonzolja, amelyből azóta csak ott 370 ezer darab talált gazdára. Február 8-ai adatok szerint az eladott készülékek száma akkor 5,3 millió volt, néhány nap alatt pedig a 6 milliót is sikerült elérnie, melyet a Sony hivatalosan is megerősített. A januári NPD adatok szerint a PS4 volt a legkeresettebb konzol Amerikában, és világszinten is vezető helyen szerepel. Ilyen számokkal nem is csoda.

 

6 millió eladott készülék kevesebb, mint 4 hónap alatt, szép teljesítmény. Már az indulás is nagyon erős volt, hiszen az első két hétben 2,1 millió konzol talált gazdára. Jelenleg a világ 57 országában érhető el a masina.

 

A PS4 a szoftvereladások terén is hozza hasznot a Sonynak. A vállalat elmondása alapján már 13,7 milliónál járnak az eladások a kiskereskedelmi forgalmat és a digitális letöltéseket tekintve. A 6 millió tulajdonos nagyjából fele a PlayStation Plus szolgáltatást is használja, amely elengedhetelen a multiplayer játékokhoz. Andrew House, a Sony Computer Entertainment elnöke hozzátette, hogy a vállalat a jövőben tovább bővíti majd a játékkönyvtárát, és számos innovatív funkcióval és szolgáltatással is készülnek majd.

 

Forrás: CNET.com

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05