Magyarország legnépszerűbb webshopja kerestetik

Czipperer Dia, 2014. április 1. 16:50

Nyolcadik alkalommal hirdetik meg az Év Internetes Kereskedője Díj pályázatot, melyet közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján ítélnek oda. A versenyben minden olyan vállalkozás részt vehet, amely online magyarországi kiskereskedelmi tevékenységet folytat és árbevétele nem haladja meg az 1,5 milliárd forintot. 

 
A díj közönségszavazással indul április 1. és 15. között. Ez idő alatt lehet voksolni az evker.hu oldalon a legszimpatikusabb jelöltre. A nevezés feltétele még az árbevétel mellett (1,5 milliárd alatti), hogy Magyarországon van bejegyezve és magyar nyelvű honlappal rendelkezik.

 

A  legtöbb 30 szavazotot kapó pályázhat május 5-ig, akik közül egy győz majd. A szakértő zsűri értékeli a vállalkozások üzleti modelljét, az elért eredményeket, a felhasználó-barátságot, a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét valamint az ismertséget.

 

Ám, ez még nem minden, ugyanis a jelöltnek még egy dologban meg kell felelnie: a Vedd a neten! webshop minősítésen is átmenjen, melynek költségeit a SzEK.org állja.

 

A díjátadó a XI. E-Kereskedelem Konferencián lesz május 22-én. A nyertes ezután egy évig használhatja az Év Internetes kereskedője címet, és megkapja a fődíjat is, amely a MasterCard jóvoltából egy 1 millió forint értékű hirdetési kampány. Azonban a nyertes ezt csak az utolsó negyedévben használhatja fel.

 

Az idei év újítása, hogy a kirowski Isobar egy különdíjat hoz létre Az Év Legígéretesebb Kereskedőjének, és egyszeri kersőauditot ajánl fel a díjazottnak.

 
 
A 1,5 milliárd forintot meghaladó árbevétellel működő már bizonyított internetes kereskedők felelős kereskedőként, a díj támogatói között foglalnak helyet. A szervezők a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület, (www.szek.org), a kirowski Isobar (www.kirowskiisobar.hu), az eNET Internetkutató Kft. (www.enet.hu), valamint az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)  (www.ivsz.hu) célja a hazai internetes kereskedelem népszerűsítése és a fogyasztói bizalom növelése.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

2024. március 31. 14:29

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09