FBI: hatalmas kihívás az állami kibernetikai bűnözés elleni harc

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 22. 11:09

Hatalmas feladatnak nevezte az államilag támogatott kibernetikai bűncselekmények megakadályozását szerdai szenátusi meghallgatásán James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.

Comey két nappal azután jelent meg a szövetségi felsőház igazságügyi bizottságában, hogy az illetékes szaktárca amerikai cégek elleni gazdasági kémkedéssel vádolta meg a kínai hadsereg öt tisztségviselőjét.

"Kétfajta nagyvállalat van az Egyesült Államokban: az egyikbe már betörtek a kínai hackerek, a másik pedig még nem tudja, hogy kínai hackerek törtek be hozzá" - mondta az FBI igazgatója.

Comey szerint a probléma elhárításán az amerikai kormányzat több szerve dolgozik. Kijelentette, hogy az FBI-nak új műszaki szakemberekre van szüksége. Az igazgató ugyanakkor kitartott a szövetségi bűnüldöző hatóság azon előírása mellett, amely kizárja az olyan jelentkezők felvételét, akik az elmúlt három év alatt marihuánát szívtak.

A szerdai The Washington Post egyébként arról írt, hogy a külföldi jelhírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) számára az állami tulajdonú olajvállatok ugyanannyira izgalmas célpontok, mint a kínaiak számára az amerikai magánvállalatok. A lap úgy értesült, hogy az NSA gyakori célpontjai voltak a szaúdi, az afrikai, az iráni, a mexikói és a brazil olajcégek.

A cikk orosz olajvállalatokat nem nevezett meg, de kitért arra is, hogy amerikaiak megfigyelték a China Telecomot, a Huaweit és Juaquin Almuniát, az EU trösztellenes biztosát is.

A témában a lap által megszólaltatott amerikai kormányzati illetékesek ugyanakkor kiemelték, hogy Washington - Pekinggel ellentétben - a hírszerzés által megszerzett gazdasági értesüléseket sohasem szolgáltatja ki a magáncégeknek azok versenyhelyzetének javítása érdekében, hanem diplomáciai és biztonsági célokra használja fel azokat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05